Babis szeretné, ha február végére lenne kormánya

Andrej Babis, a legutóbbi csehországi választásokon a legtöbb mandátumot szerző ANO mozgalom vezetője azt szeretné, ha az új cseh kormányt államfőként Milos Zeman nevezné ki, még akkor is, ha elveszíti a jövő heti elnökválasztást, és a kormány február végéig megalakulna - írja a Mladá Fronta Dnes című napilapban megjelent interjút idézve az MTI.

Babis első kormányának a parlament nem szavazott bizalmat a héten, ezért szerdán lemondott.  Egyelőre nem tudni, hogy az államfő mikor fogadja el hivatalosan a kormány lemondását. Milos Zeman elnöki mandátuma március 8-án jár le. Az államfő már korábban nyilvánosságra hozta, hogy a második kormányalakítási kísérlettel ismét Babist bízza meg, de az a feltétele, hogy a politikusnak előre biztosítania kell, hogy kormánya bizalmat kap a parlamentben.

Az ANO képviselői már szerdán megkezdték tárgyalásaikat a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD), amely hajlandónak mutatkozik kormánykoalícióra lépni az ANO-val. Csütörtökön az ANO a radikális jobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal tárgyal, majd a jövő hét elején Cseh és Morvaország Kommunista Pártjával (KSCM).

Babis azt mondta, sietni fog a kormányalakítással. Nehéz megmondani, mikor, talán február végére megalakulhatna az új kormány - hangoztatta. Kérdésre válaszolva, kit javasolna a mozgalom kormányfőnek, ha az ő személye elfogadhatatlan lenne az államfő számára,  azt mondta, hogy az ANO-ban sok tehetséges ember van, de senki sem akar miniszterelnök lenni. Valóban van azonban több lehetőség - tette hozzá. 

Mint a Népszava is megírta, a cseh rendőrség szeptemberben büntetőjogi eljárást indított Andrej Babis ellen az európai uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt. Ez a legfőbb oka annak, hogy a cseh parlamenti pártok többsége számára Babis személye elfogadhatatlan. A politikus-üzletember tagadja, hogy csalást követett el, és a héten maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését.

Szerző

"Hamis híreket" díjazott Donald Trump

Publikálás dátuma
2018.01.18. 10:23
Illusztráció: AFP
Donald Trump amerikai elnök Hamis Hírek Díjat adott sok médiumnak, közte a CNN hírtelevíziónak, a The New York Times, vagy a The Washington Post című lapok munkatársainak szerdán - tudatja az MTI.

Az elnök Twitter-üzenetben közölte: "és a Hamis Hírek győztesei..." és e mondathoz egy, a Republikánus Országos Bizottság (a republikánus párt vezetése) internetes honlapjához vezető linket csatolt. A honlap - amelyre bárki beléphet, jelszó nélkül - ezzel a mondattal indul: "2017 a könyörtelen elfogultság, a tisztességtelen tudósítások és az arcátlan hamis hírek éve volt". Majd a díj konkrét taglalása nélkül nem is médiumok megnevezései, hanem a Donald Trump által hamisnak tartott médiatörténetek olvashatók. Az összeállítás tíz történetet idéz fel, amelyek mindegyike az úgynevezett mainstream (fősodrású) médiumokban: a CNN hírtelevízióban, az ABC televízióban, a The New York Timesban, a The Washington Postban, vagy a Time magazinban jelentek meg. Donald Trump valamennyit elfogult, részrehajló, hamis információként vagy riportként értékelte, és mindegyiknél felsorolta, mi a baja velük. Az elnök olyan történeteket választott ki, amelyekről maguk a médiumok is beismerték: tévedés volt, és nyilvánosan korrigáltak is.

Trump felidézte például az ABC televízió munkatársa, Brian Ross riportját, amelyben az oknyomozó újságíró azt állította, hogy Donald Trump még elnökjelöltként kifejezetten utasította Michael Flynnt, későbbi nemzetbiztonsági tanácsadóját a kapcsolatfelvételre Moszkvával. Az ABC bocsánatot kért, Rosst pedig négy hétre felmentette a munkavégzés alól. A "kitüntetettek" listáján szerepel Paul Krugman közgazdász, a The New York Times publicistája, akiről a honlap felemlegeti: "a Trump elnök elsöprő győzelmét hozó választások éjszakáján azt írta, hogy a gazdaság ezután soha nem tér magához". Majd a honlap emlékeztetett arra, hogy a valóságban a Wall Street egyre másra dönti a rekordokat. "Kitüntetést" kapott a Time magazin sztorija is, amely arról szólt, hogy Donald Trump első elnöki döntése az volt, hogy kivitette az Ovális irodából ifjabb Martin Luther King mellszobrát, és Hamis Hírek Díjat kapott a CNN hírtelevízió is, azért a hamis riportjáért, amelyben azt állította, hogy ifjabb Donald Trumpnak hozzáférése volt a WikiLeaks meghackelt dokumentumaihoz.

A felsorolás végén az elnök gratulált viszont azoknak az újságíróknak és médiumoknak, amelyek szerinte korrektek, tisztességesek. A Hamis Hírek Díját az elnök már a múlt héten meghirdette, a washingtoni politikai világ várta és számított rá. Jeff Flake, arizonai republikánus szenátor - aki az idén visszavonul a politikai életből - szerdán délután a szenátusban éles hangú beszédben bírálta Trump elnök viszonyát a sajtóhoz. Flake nem értett egyet azzal, hogy az elnök kritizálja a sajtót, és úgy fogalmazott, hogy Trump viszonya a sajtóval Sztálinra, az egykori szovjet diktátorra emlékezteti őt.

Szerző

Lelőtték az egyik feltételezett rabbigyilkost Izraelben

Izraeli katonák csütörtökre virradóra tűzharcban lelőtték a múlt heti ciszjordániai rabbigyilkosság egyik feltételezett elkövetőjét, és két gyanúsítottak őrizetbe vettek; a lövöldözésben két izraeli katonai is megsebesült - jelentette a helyi média csütörtök reggel. 

A lövöldözés a ciszjordániai Dzsenínben történt. A palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint Ahmed Dzsarar palesztin gyanúsított halt meg az összecsapásban. A Háárec című újság úgy tudja, hogy Dzsarar édesapja, Naszer Dzsarar a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász katonai szárnyának, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádoknak volt a ciszjordániai vezetője, és 2002-ben ugyancsak lelőtték az izraeli biztonságiak.

A tűzharc azután bontakozott ki, hogy a rabbigyilkossággal gyanúsított palesztinok fegyveres ellenállással fogadták az őrizetbe vételükre érkező izraeli katonákat. Az összetűzésben egy izraeli katona súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsebesült. A katonák elfogtak két, a merénylet elkövetésével gyanúsított palesztint, akik ugyancsak megsebesültek a lövöldözésben - írta a Jediót Ahronót című újság ynet nevű honlapja. A razzia után több száz palesztin dobálta kövekkel a katonai dzsipeken Dzsenínbe érkezett izraeli biztonságiakat, akik tömegoszlató fegyverek bevetésével válaszoltak.

A harmincöt éves, hatgyermekes rabbit a Havat Gilád nevű, törvénytelenül épült ciszjordániai telep mellett lőtték agyon múlt szerdán. A palesztin fegyveresek gépkocsijukból nyitottak rá tüzet. Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter csütörtök reggel gratulált a katonáknak a gyanúsítottak kézre kerítéséhez. "A biztonsági erők bonyolult és sikeres katonai műveletet hajtottak végre Raziel Sevach rabbi gyilkosainak kézre kerítése érdekében. Gratulálok a harci egységeknek a bátorságukért, és jobbulást kívánok a sebesülteknek. A terroristáknak nincs rejtekhelyük, mindenütt elfogjuk őket"- hangsúlyozta a miniszter.

Szerző