vádemelés;Verona;veronai buszbaleset;

2018-01-19 06:16:00

Lángoló pokol Veronában - Emberölés miatt emelhet vádat az ügyészség

Egy éve, hogy balesetet szenvedett Veronánál a magyar gimnazisták autóbusza. Az olasz hatóságok hét hónapon belül vádat emelhetnek, gondatlan emberölés miatt.

Szombaton lesz egy éve, hogy a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és tanárait az iskolai sítáborból haza hozó autóbusz balesetet szenvedett az A4-es autópályán Verona és Velence között – 17-en haltak meg, köztük 11 gyerek.

A tragédia után Olaszországban és Magyarországon is nyomozás indult. A Nemzeti Nyomozóiroda tömegszerencsétlenség okozása miatt indított nyomozása jelenleg is tart. Olaszországban már tavaly lezárták a nyomozást. Angela Barbaglio veronai főügyész a Hír TV-nek azt mondta: két hónapon belül vádat emelhetnek gondatlan emberölés miatt. „A vádiratot az iroda elkészítette, azt el kell juttatni az érintettekhez, azaz a bűncselekmény feltételezett elkövetőihez, akik ellen ez alapján indítható eljárás. A folyamat – hivatali jellegéből adódóan – igen bonyolult, és jelenleg is tart” – magyarázta a főügyész.

Az áldozatok hozzátartozói a mai napig nem kaptak hivatalos tájékoztatást. A szülők nevében Krizsány László - aki 15 éves lányát veszítette el – és egy másik hozzátartozóval közösen intézi a nyomozással kapcsolatos teendőket. Az apa a tv-nek azt mondta: postaládájába valaki bedobja azokat az iratokat, amelyekből kiderül, hogy eddig mire jutott a Nemzeti Nyomozóiroda. „Két része van. Az egyik, hogy az autóbusz nem volt forgalomképes, tehát nem állhatott volna forgalomba. A másik része, hogy ezt az autóbuszt olyan sofőr vezette, aki nem volt képes ennek a járműnek a vezetésére.” Az 52 éves sofőrt ugyanis alvászavarral és magas vérnyomással is kezelték. A baleseti jegyzőkönyv szerint a Setra típusú autóbuszt 2003-ban 53 üléssel helyezték forgalomba, később azonban – engedély nélkül – átalakították. Ennek nyomán a fedélzeten 58 utas is elfért. A jelentésből az is kiderült, a buszba egy plusz üzemanyagtartályt is szereltek. Ezért is terjedhettek olyan gyorsan a lángok az utastérben.

Szombaton Budapesten, a VII. kerületben a fasori református templomban emlékeznek az áldozatokra. A Hősök terénél emlékmű-alapkövet tesznek le, amelyen az áldozatok nevei szerepelnek majd.

Szigorítás
2018-tól miniszteri rendelet írja elő, hogy a külföldre tartó iskolai autóbuszos kirándulásokon a járművezetők este 11 és másnap hajnali 4 óra között nem vezethetnek, és ezt a pihenőidejüket is a buszt elhagyva kell eltölteniük. Az új előírások értelmében 13 évesnél idősebb busszal nem lehet kirándulást bonyolítani, és minden oktatási intézmény csak olyan szolgáltatóval köthet szerződést, amely garantálja, hogy járművezetője nem szenved a közlekedést veszélyeztető alvászavarban.