Hirdetések;eltűnés;P+R parkolók;

2018-01-20 06:05:00

Százával tűnnek el a P+R parkolóhelyek

A főváros vezetése ugyan több ezer P+R parkolót ígért, de ehhez csodára lenne szükség, viszont kevés is lenne. A kerületek főleg a fizetős parkolás kiterjesztésében, a díjbeszedésben és a P+R parkolók eltörlésében jeleskednek.

Márciusig Újpesten a sor, hogy megszüntessen több száz eddig ingyen parkolóhelyet. Az Újpest Városkapunál akkortól már csak térítés ellenében lehet majd használni az eddig ingyenes P+R parkolót. A Fővárosi Közgyűlés még októberben döntötte el, hogy újabb fizetős parkolókat hoznak létre a II. és a IV. kerületben. Az átsorolásokat valamennyi esetben megelőzte a kerületi önkormányzatok felmérése a parkolási szokásokról, azok pedig gyakran hivatkoznak a szomszédos kerületek díjköteles parkolására is. Újpest esetében azért válik fizetőssé a metróállomás és környéke, mert Angyalföldön már szinte az egész kerület az, s az eddig ingyenes helyeken nem a kerületiek állomásoztatják autóikat.

Zuglóban szintén ezzel érveltek, mielőtt szeptembertől díjkötelessé tették a parkolást a Hungária körút mentén, a Városligetben, Dózsa György úton és az Ajtósi Dürer sorban. Hogy ez mennyire volt produktív döntés, kérdéses, szeptember óta ugyanis jobbára üresen ásítoznak az addig zsúfolt városligeti parkolóhelyek. Mindebből a VII. kerületben azt a következtetést vonták le: a zuglóiak szintjére kell emelni a parkolási díjakat. Ezt az ötletet a Fővárosi Közgyűlés is támogatta. A Dózsa György úton ráadásul a Néprajzi Múzeum építése miatt önmagában megszűnt ezer ingyenes parkolóhely.

Szeptember óta ilyen képet mutatnak a korábban zsúfolt parkolók a Városligetnél -FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI

Szeptember óta ilyen képet mutatnak a korábban zsúfolt parkolók a Városligetnél -FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI

Zuglóban azonban nem elégedtek meg az eddigi "eredményekkel". Bár az illetéktelen ingázók kiszorításával indokolták a díjfizetést, immár a Kacsóh Pongrác úttól a Csömöri útig terjedő hatalmas területre is kiterjesztenék a fizetős övezetet. December végén erről már döntött a helyi képviselő-testület, és - követve az újpesti modellt - már vizsgálják a földalatti végállomás P+R parkolójának megszüntetését. Sőt, a BVSC uszoda környéki P+R parkolók - egészen a Kassai térig - sem maradnának ingyenesek. Így további több száz P+R parkolót tüntetnek el a városból.

Ez a tendencia jellemző a fővárosi kerületekre. Ferencváros például 2016-ban az Ecseri úti és a Pöttyös úti metróállomásnál tett fizetőssé 300 P+R parkolóhelyet. A XIX. kerületben a Kőbánya-Kispest intermodális csomópontnál szintén díjköteles lett a parkolás. Ezekben az önkormányzati döntésekben az a közös, hogy végleg megszűnnek nem hivatalos, ám telt házzal működő P+R parkolók, s esély sincs a helyettesítésükre.

Mindeközben a főváros által működtetett P+R parkolók száma, ahol egy menetjegy áráért lehet őrzötten parkolni, távolról sem követi a parkolóhelyek drasztikus fogyását. A főváros P+R fejlesztése a kelenföldi térséget erőltette, ami érthető, minél több utast akarnak terelni a 4-es metróra, és megfelelni az EU-nak, amely finanszírozta a P+R beruházások teljes költségét. A 4-es metró végállomásánál összesen 1500 parkolóhely keletkezett, csakhogy a város más részein nem bővítik ilyen mértékben P+R parkolókat. Horváth Csaba (MSZP) fővárosi képviselő - egy 2008-ban készült tanulmányt idézve - tavaly 40 ezerre becsülte, hány kedvezményes parkolóhelyre lenne szükség. Ehelyett jelenleg 5 ezer áll rendelkezésre. A fővárosnak így is erőltetett tempóra és csodatevőkre lesz szüksége lesz, ha meg akar felelni Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes ígéretének. Eszerint jövő őszre - vagyis az önkormányzati választásokig - majdnem tízezer új P+R parkolóhelyet akarnak teremteni a fővárosban.