Többórás napsütéssel indul a hét

Publikálás dátuma
2018.01.21 22:10
A kép illusztráció. FOTÓ: Shutterstock
Fotó: /
Hétfőn sok lesz a napsütés, délután kezd nyugat felől erősen megnövekedni felhőzet, estefelé az Alpokalján már szállingózhat a hó. Keleten, északkeleten még élénk, erős lesz az északias szél, így ott hófúvás is előfordulhat. Hajnalban -2, -7, a derült, szélcsendes, hófödte északi tájakon -8, -12, napközben -1, +4 fok várható. 

Kedden eleinte a Dunántúlon és a középső tájakon fordulhat elő kisebb havazás, nyugaton havas eső, ónos eső, eső is, majd délután csökken a csapadékhajlam. Keleten kevesebb lesz a felhő, több órára kisüthet a nap. A szél nem lesz jelentős. A hideg hajnalt követően napközben -1, +6 fokot mérhetünk.

Szerdán változóan és erősen felhős, párás tájakkal egyaránt találkozhatunk. Északon néhol hószállingózás, gyenge havas eső is kialakulhat. A Dunántúlon megélénkülhet a délies szél. Délután 0, +8 fok várható.

Csütörtökön változóan felhős-napos, északkeleten helyenként tartósan borús, ködös lesz az idő, a Dunántúlon feltámad a szél. Nyugaton, délnyugaton 8-10, máshol 1-7 fokot mérhetünk. Pénteken tovább enyhül az idő, délnyugaton 12-13 fok is lehet.

Szerző
2018.01.21 22:10

Merkel: végre kell hajtani a minszki megállapodást

Publikálás dátuma
2018.08.18 20:08

Fotó: SPUTNIK/ SERGEY GUNEEV
Németország és Oroszország egyaránt felelősséggel tartozik azért, hogy megoldódjanak a nemzetközi viszonyokat terhelő nagy válságok - mondta a német kancellár szombaton Vlagyimir Putyinnal kezdett tárgyalása előtt.
A Meseberg-kastély udvarán az orosz államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy Németország készen áll az együttműködésre Oroszországgal a válságok rendezéséért. Elsőként a kelet-ukrajnai helyzetet említette, aláhúzva, hogy végre kell hajtani a válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást. Ugyancsak Ukrajnáról szólva elmondta, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezetéktől függetlenül meg kell őrizni Ukrajna tranzitország szerepét az Európába irányuló orosz gázexportban. A szíriai polgárháborúval kapcsolatban kiemelte, hogy meg kell akadályozni a humanitárius katasztrófát Idlíb városában és a térségben, és az ENSZ vezetésével az egész országban be kell indítani a politikai rendezést.

Putyin: nincs alternatívája a minszki megállapodásnak

Csak annak végrehajtásával lehet lezárni az ukrajnai válságot - jelentette ki az orosz elnök a német szövetségi kormány Berlin melletti vendégházában.   Vlagyimir Putyin a Meseberg-kastély udvarán a német kormányfővel közösen tett sajtónyilatkozatában arról is beszélt, hogy lehetségesnek tartja az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével Németországba szállító Északi Áramlat-2 földgázvezetékkel kapcsolatban annak a német elvárásnak a teljesítését, hogy megmaradjon Ukrajna tranzitország-szerepe az orosz gázexportban. Mint mondta, az ukrajnai tranzit "hagyománya" fennmaradhat, ha megfelel a gazdaságosság feltételének. A szíriai polgárháborúról szólva kiemelte: dolgozni kell a béke és a biztonság megteremtésén azon területeken, amelyekre visszatérhetnek a menekültek, köztük olyan szíriaiak is, akik Európába menekültek a hazájukból.  
Szerző
2018.08.18 20:08

Elő a szelvényt! Itt vannak az ötöslottó nyerőszámai

Publikálás dátuma
2018.08.18 19:41
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nyerőszámok: 7 (hét) 27 (huszonhét) 42 (negyvenkettő) 66 (hatvanhat) 80 (nyolcvan) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 35 darab, nyereményük egyenként 1.495.330 forint; 3 találatos szelvény 3284 darab, nyereményük egyenként 17.000 forint; 2 találatos szelvény 90.840 darab, nyereményük egyenként 1575 forint. Joker: 462929  Mivel ezen a héten sem volt 5 találatos szelvény, a jövő héten várható főnyeremény:
1,363 milliárd Ft
Szerző
2018.08.18 19:41
Frissítve: 2018.08.18 20:20