Gyorsan terjed a kanyaró Kárpátalján, de nincs oltóanyag

Kárpátalján gyorsan terjed a kanyaró, de a megyében már két hete elfogyott az oltóanyag, s az Ukrán Egészségügyi Minisztériumnál süket fülekre találnak a vakcinák biztosítására vonatkozó kérések - közölte hétfőn Hennagyij Moszkal, kárpátaljai kormányzó.

A megyevezető Moskal.in.ua hivatalos honlapján közzétett bejegyzésében rámutatott, a kanyaró gyors kárpátaljai terjedéséért a felelősség teljes egészében az egészségügyi tárcát terheli, a megyében ugyanis teljesen hiányoznak a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni oltóanyagok. Emlékeztetett arra, hogy a Técsői járásban hétfőtől két hétre járványszünetet rendeltek el minden iskolában és óvodában, mert ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma. Ugyancsak sok a kanyarós beteg az Ungvári és Huszti járásokban - tette hozzá.

Hennagyij Moszkal jelezte, a január 19-i állapotok szerint Kárpátalján mintegy 300 kanyarós beteget regisztráltak, és naponta újabb eseteket jelentenek. Közlése szerint a fertőzöttek 78 százaléka 17 éves kor alatti, s a betegség terjedésének fő oka az, hogy a gyerekeket nem oltották be kanyaró ellen a megfelelő időben, mert nem volt oltóanyag. A legnagyobb gond az, hogy Kárpátalja továbbra sem kap vakcinákat, az egészségügyi minisztérium a múlt évben a védőoltások szükséges mennyiségének kevesebb mint egyharmadát szállította le - írta, megjegyezve, ezért volt kénytelen Magyarországhoz fordulni, hogy humanitárius segélyként juttasson vakcinákat Kárpátaljára.

A kormányzó állítása szerint az egészségügyi tárca figyelemre sem méltatja a védőoltások szállítására vonatkozó kárpátaljai kéréseket. Mint hangsúlyozta, felelőssége tudatában kijelentheti, hogy hazudnak a minisztérium vezetői, amikor televíziós nyilatkozataikban azt állítják, hogy az ország minden régiója el van látva védőoltásokkal. Kárpátalján már két hete egyáltalán nincs kanyaró elleni védőoltás, s minisztérium minden kérésünket semmibe veszi - szögezte le közleményében Hennagyij Moszkal, hozzáfűzve, hogy ha a kanyaró halálos áldozatokat követelne, azért a teljes felelősség az egészségügyi minisztérium vezetését terheli majd. (MTI)

Szerző
2018.01.22 19:20

Tüzet nyitottak az ankarai amerikai nagykövetségre

Publikálás dátuma
2018.08.20 08:25
Az ankarai amerikai nagykövetség épülete
Fotó: AFP/ Adem Altan
Autóból lőttek rá a követség épületére, a támadás tovább élezheti az amúgy is feszült török-amerikai kapcsolatot.
Ismeretlen tettesek rálőttek az ankarai amerikai nagykövetség épületére, a lövések egy őrbódét találtak el, de senki sem sérült meg – idézi a hirado.hu hétfőn a Habertürk és a CNN Türk török hírtelevízió értesülését.   Hasonló jellegű konfliktus legutóbb 2016 decemberében történt, akkor  egy férfi lövöldözött a követségi komplexum előtt, igaz, ő csak a levegőbe engedett egy sorozatot. A mostani támadás csak tovább ronthat Washington és Ankara diplomáciai viszonyán, a két állam kapcsolata különösen feszültté vált az elmúlt hetekben, miután az Egyesült Államok egy amerikai lelkipásztor szabadon engedését követelve szankciókkal sújtotta Törökországot. 
 Az amerikai Andrew Brunsont a 2016-os hamvába holt puccskísérlet után vették őrizetbe; kémkedéssel és terrorizmussal vádolják, ami Washington szerint nevetséges. A tiszteletes egy kis protestáns gyülekezetet vezetett Izmirben.
Törökország helyzetét súlyosbítja, hogy a török líra értékének 35 százalékát veszítette el az év eleje óta az amerikai dollárral szemben, és Washington vámokkal is bünteti Törökországot, melyek főként az acél-, és alumíniumipari termékeket sújtják.  Recep Tayyip Erdoğan kormánya erre szintén vámok bevezetésével válaszolt, amerikai autókra, alkoholokra és dohányárura vetettek ki sarcot.
2018.08.20 08:25
Frissítve: 2018.08.20 08:58

EU-s kikötőkbe vinné a tengerből mentett menekülteket az olasz miniszter

Publikálás dátuma
2018.08.19 18:32
A Diciotti egy korábbi képen, Trapani kikötőjében
Fotó: AFP/ Alessandro FUCARINI
Négy napja vesztegel 177 ember egy olasz hajón. A római kormány nem engedi kikötni őket, inkább Máltára irányítaná. A máltaiak szerint viszont olasz kikötőbe kell érniük. Az olaszok ragaszkodnak a menedékkérők szétosztásához, Matteo Salvini pedig inkább visszavinné őket Líbiába,
Az EU-tagállamok kikötőinek megnyitására szólított fel Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter vasárnap, hogy így osszák szét az olasz felségvizeken, Lampedusa szigete mellett négy napja veszteglő 177 menedékkérőt, akiket az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója vette fedélzetére Málta közelében. Bár a menedékkérők egy olasz hajó fedélzetén vannak, azt a római kormány ismét nem engedi kikötni. Toninelli, az Öt Csillag Mozgalom olasz kormánypárt politikusa közösségi oldalán azt írta: Olaszország ismét életeket mentett, miközben Málta „minősíthetetlen magatartást tanúsított”, amiért az EU-nak szankciókkal kellene sújtania. A miniszter, aki az olasz kikötők felett is rendelkezik, azt akarja: „az EU cselekedjen és nyissa meg kikötőit a szolidaritás előtt, máskülönben létezése értelmetlen”. Toninelli szerint a menedékkérőket ismét szét kellene osztani az EU-tagállamok között, ahogyan ez június óta már több alkalommal megtörtént, mióta az új római kormány megtagadja a menedékkérőket szállító hajók kikötését. Korábban Spanyolország, Franciaország, Németország is ötven-ötven embert vett át az olaszországi vizekre érkezők közül. A Diciotti július közepén 67 embert vett át a Vos Thalassa olasz teherhajóról. Akkor Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtagadta, hogy a menedékkérőket az olasz parti őrség hajója Olaszországban tegye partra. Végül az olasz államfő, Sergio Mattarella engedélyezte, hogy kiszállhassanak. Salvini most szintén egy bejegyzéssel kapcsolódott be a vitába: „Európa vagy úgy dönt, komolyan segíti Olaszországot, vagy kénytelenek leszünk azt tenni, ami végleg megtöri az embercsempészek üzletét. Vagyis visszakísérjük líbiai kikötőbe a tengeren talált embereket.” Michael Farrugia máltai belügyminiszter  a Twitteren: szerinte az olasz kormány mentésként tünteti fel a 177 migráns fedélzetre vételét, miközben ez nem számított mentési műveletnek, ezért az olasz parti őrségnek a nemzetközi konvenciók értelmében az olasz Lampedusára kell vinnie a csoportot. 
2018.08.19 18:32