közpénz;Fidesz-frakció;költekezés;

2018-01-23 12:48:00

Nem sajnálták maguktól - Horribilis költekezés a Fidesz-frakciónál

Édes élet a KDNP-frakciónál - írtuk némi áthallással utalva arra, hogy a 168 óra gyűjtése szerint a kisebbik kormánypárti frakciónál kemény milliók vándoroltak el csak élelmiszer- és italvásárlására 2017-ben. A kereszténydemokraták a Lekvárosház Kft.-től is vásároltak (kétszer is) ajándékcsomagokat, 1 millió 201 ezer 339 forintért. A lap azonban most nagyvadra ment, és a Fidesz-frakció közpénz költekezesét térképezte fel. 

A 168 Óra mind az öt parlamenti frakcióval rendelkező párt valamennyi 2017-re vonatkozó szerződését kikérte az Országgyűlés Hivatalától. A kikért dokumentumokból kiderült, hogy a hivatal nem tüntetett fel egy 68 millió forintos szerződéskötést a Fidesz-frakcióra vonatkozó adatokban. Ám enélkül is durván költekezett - fogalmaz a lap, és trükközött is az elszámolással a kormánypárt, amelyet Kocsis Máté kampányfőnöke is személyiségfejlesztő tréningezett milliókért.

Gulyás Gergely pedig frakcióvezetőként folytatja, amit elődje, Kósa Lajos is gyakorolt: baráti megbízásokból nincs hiány, tízmilliós kiadványok és könyvbeszerzés, sajtószemle minden mennyiségben, épp úgy, mint a jogi megbízások végtelen sora, vagy épp a webes fejlesztések csillagászati számlái- írja a 168 óra. Mindezt pedig mi, vagyis az adófizetők fizették/fizettük a Fidesz-frakciónak 2017-ben.

 A kormánypárt nagyobbik frakciója 116 szerződéskötéssel összesen 382 millió 167 ezer 731 forintot költött el. A részletezést, hogy mindez mire ment el, itt olvashatják.