Feljelentés - Terítéken Kósáék gyanús cégügyei

Publikálás dátuma
2018.01.24 06:00
FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Hadházy Ákost nem győzte meg a miniszter magyarázkodása felesége gyanús cégvásárlásáról. Az ügyészséghez fordult.

Hivatali vesztegetés gyanújával feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) Hadházy Ákos az LMP korrupcióellenes ügyvivője a Kósa Lajos tárca nélküli miniszterhez szorosan kötődő cégvásárlási ügyben.

Mint azt lapunk kiderítette, a miniszter felesége jelképes áron, mindössze 6 millió forintért vásárolt meg egy 139 millió forintos eszközállományú céget, a Tócó-Pece Kft-t. A céget egy lobbista, a diákszövetkezeti szektor fő érdekkijárója, Fiák István hozta létre, tőkésítette fel majd adta el a politikus feleségének. Nem sokkal később pedig Kósa Lajos olyan törvényt is benyújtott az Országgyűlésnek, amely a lobbista érdekeit szolgálta. A politikus és Harrach Péter közösen nyújtotta be az iskolaszövetkezetek mintájára nyugdíjas szövetkezetek létrehozását lehetővé tevő jogszabályt. A nyugdíjas szövetkezeteknek Fiák István nemcsak arca és ötletgazdája volt: az ügyvéd kapcsolati hálójába tartozóknak közvetlen érdekeltsége is van a becslések szerint 40 milliárd forintos szerződésállománnyal kecsegtető piacon.

Kósa Lajost többször is kértük, hogy adjon magyarázatot a furcsa cégeladásra és az összeférhetetlennek tűnő összefonódásra. Kósa magyarázata szerint a felesége azért csak 6 millióért vette meg a céget, mert a Tócó-Pece Kft. súlyosan eladósodott: éppen annyi a társaságot terhelő kötelezettség, mint amennyi az eszközállomány. Ennek azonban nem volt nyoma abban cégmérlegben, amely az eladás előtt néhány hónappal korábban készült. Noha a miniszter egy friss cégmérleg bemutatásával igazolhatta volna állítását, Kósa inkább arra hivatkozott: a felesége nem közszereplő ezért nem helyénvaló, ha a cégről ő nyilatkozik.

FOTÓ: MTI

FOTÓ: MTI

Hadházy Ákos szerint a "korrupcióellenes működése során" ez az egyik legsúlyosabb eset, amit feltárt. Kósa magyarázkodása szerinte teljesen életszerűtlen. Ha ugyanis a cég hitelhez is jutott, az nem csökkentette a korábbi, 139 milliós eszközállományt, azaz, ha valóban 6 milliót fizetett a Kósa család, akkor mintegy százmillió forint ajándékot kaptak az eladótól.

Kósa Lajos nemrégiben leszögezte: szerinte az nem összeférhetetlen, hogy szakmailag együttműködik Fiákkal. Annak ellenére sem érzi ezt aggályosnak, hogy Fiákhoz más szálak is fűzik. Fiák a Kósa-család más cégében ügyintéző ügyvédként is feltűnt már. Ő ellenjegyezte például azt a cégeladást, aminek során a politikus idős édesanyja érdekeltségében került egy sertéstelep – amely később jelentős állami támogatást kapott. A gazdaságot működtető cég ugyanis 123 millió forintot nyert egy sertéstartó telepek korszerűsítését támogató pályázaton, amihez a finanszírozást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a magyar állam biztosította.

Kósa-Fiák dosszié
2014. december: Fiák István Pilisborosjenőn létrehozta a két, Debrecen-közeli vízcsatornáról elkeresztelt Tócó-Pece Kft.-t. Fiák 2015-2016 során 139 millió forintnyi eszközzel töltöttel fel a céget. A társaság első ügyvezetője Kósa Lajos egykori debreceni kabinetvezetője volt.
2015. július: Kósa Lajos édesanyja megvette a sertésteleppel rendelkező Méker Kft. felét. Az eljáró ügyvéd Fiák István volt.
2017. március: Kósa felesége megvette a Tócó-Pece Kft.-t Fiáktól 6 millió forinttért. A cég ügyintézője Fiák maradt.
2017. május: Kósa Lajos és Harrach Péter benyújtotta a nyugdíjas szövetkezetről szóló törvényt. A szövetkezeteket Kósa később együtt reklámozta Fiák Istvánnal.

A baloldal felé is nyitna az LMP

Publikálás dátuma
2019.02.22 19:11

Fotó: Népszava/ Vajda József
Listát állít az Európai Parlamenti választásra, valamint frissíti a 2005-től hatályos stratégiáját az LMP a hétvégi, kétnapos kongresszusán. Az szinte biztos, hogy az ellenzéki párt egyedül méretteti meg magát az uniós voksoláson, habár a napirenden még mindig szerepel egy olyan pont, amely szerint a Jobbikkal közösen indulnának. (Sőt, hivatalosan a teljes ellenzék közös indulását is nyitva hagyja az LMP.) Ez annak fényében meglepő, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője a minap deklarálta, nem közösködnek senkivel. Kanász-Nagy Máté, az LMP titkára lapunknak azt mondta, nyilván ez a bejelentés, valamint az elmúlt hetek jobbikos botrányai hatnak a kongresszusukra, amely ennek megfelelően fog dönteni. Kanász-Nagy Máté azt is közölte lapunkkal, hogy az önkormányzati választás is szóba kerül majd a hétvégi eseményen. Ezt sem befolyásolja a jobbikos bejelentés, hiszen Kanász-Nagy tájékoztatása szerint a kongresszus lehetőséget ad majd az LMP helyi szervezeteinek, hogy azzal működjenek együtt az őszi voksoláson, akit a legmegfelelőbbnek tartanak. Kérdésünkre a titkár azt mondta, hogy ez a jelölt akár MSZP-s, vagy DK-s is lehet. Itt érdemes megemlíteni, hogy Keresztes László Lóránt, aki Hadházy Ákos lemondása után lett a párt társelnöke, korábban többször leszögezte: nem tud elképzelni semmilyen választási együttműködést a baloldal pártjaival. Kanász-Nagy erre a felvetésünkre azt mondta, hogy ő is azok közé a vezetőségi tagok közé tartozott, akik azt gondolták: van értelme az „új pólusnak”.
– Keresztes érezte, hogy csak a Jobbikkal való összefogás gondolatával kisebbségben van a pártban, és mivel azt gondolja, hogy van jövője az LMP-ben az EP-választás után is, most megpróbál kompromisszumot mutatni – fogalmazott egy név nélkül nyilatkozó LMP-s politikus. Az LMP EP-listájának vezetésére egyébként a korábbi hírek szerint hárman, Demeter Márta társelnök, Kendernay János, a párt külügyi kabinetjének vezetője és Vágó Gábor antikorrupciós szakszóvivő aspirált. Kanász-Nagy közölte: van egy negyedik jelölt is, Kóbor József pécsi önkormányzati képviselő. Azt a titkár elismerte, hogy a baranyai mérnök-fizikusnak nincs túl nagy esélye, viszont a Demeter-Kendernay-Vágó hármas szerinte fej-fej mellett halad. Több forrásunk ugyanakkor egyértelműen azt állította, hogy az elmúlt hetekben Vágó Gábor irányába billent el mérleg nyelve. – Biztos, hogy emiatt meggyengül Demeter, de ahhoz képest, hogy pár éve az MSZP elnökségi tagja volt, elég pozíciót kapott már tőlünk – mondták.

Havi 2,7 millió forintért bérel irodát Áder János ötfős alapítványa

Publikálás dátuma
2019.02.22 18:51
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/ Mateusz Wlodarczyk
A kormány által évi másfél milliárd forinttal támogatott klímavédelmi alapítvány a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványától bérli a kitűnő fekvésű Duna-parti ingatlant.
2 millió 700 ezer forintért bérel irodát havonta Áder János alapítványa - írja az RTL Klub híradójának információira hivatkozva az Index. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, amelyet a köztársasági elnök 2016-ban alapított, azt közölte, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványától bérli a Duna-parti ingatlant. Az iroda impozáns helyen fekszik, panorámával a Dunára és a Várkert Bazárra. A hírek szerint a 350 négyzetméteres irodában öt főállású munkatárs dolgozik. A szervezetet, amelynek célja felhívni az emberek figyelmét a klímaváltozás veszélyeire, évi másfél milliárd forinttal támogatja a kormány. A szervezet tavaly ősz óta aktívabb, amikor Csepreghy Nándor volt államtitkár lett az igazgatója.