Az egyiptomi mindennapok részévé vált a félelem, ez derült ki az alig megkezdődött elnökválasztási kampány nyitányában. Az iszlamista terrorizmustól való félelemre ráerősít az a fenyegetettség, ami az Abdel Fattah esz-Szíszi tábornok rezsimjével szembeszálló világi ellenzéket és az iszlamista szélsőséget egyaránt érinti. Az általános félelmi légkör a Hoszni Mubarak elnök diktatúrájának megdöntéséhez vezető Tahrír téri megmozdulások kezdetének hetedik évfordulójára is rátelepedett. Az arab tavasz második állomásán, Egyiptomban 2011. január 25-én kezdődtek el a tüntetések az 1981 óta hatalmon lévő Mubarak világi diktatúrája ellen. A több mint 800 halálos áldozatot követelő tüntetéssorozat átmenetileg eredményesnek bizonyult, hiszen február 11-én Mubarak lemondott, de a demokratikus jogállam helyett – amelyért a Tahrír tériek az életüket is feláldozták –, egymást váltó különböző színezetű és irányultságú autoriter rendszerek követték egymást azóta is, s mindezt a terrorfenyegetettség fokozódása közepette.
Az első, 2012-es szabad választásokon hatalomra jutott mérsékelt iszlamista pártok és az ugyancsak a Muszlim Testvériségből jövő Mohamed Morszi államfő nagyon gyorsan egyértelművé tette (e szerint módosította az alkotmányt is), hogy nem úgynevezett nyugati típusú, szekuláris demokráciát szándékozik meghonosítani Egyiptomban. Morszi és a Muszlim testvériség diktatúrába hajló uralmát a sorozatos, halálos áldozatokat követelő zavargások után, 2013 nyarán, a jelenlegi elnök, a volt tábornok Abdel Fattah esz-Szíszi vezette hadsereg segítségével állították félre. Bár a 2014-márciusi elnökválasztáson 96,91 százalékkal választották meg elnökké Szíszit, hatalomrajutása mindenképpen katonai puccs-szagú.
A tábornok rezsimje ugyan világi, de egyaránt szisztematikusan üldözi a világi és vallási/iszlamista ellenzéket. Szíszi a belpolitikai bizonytalanságnak véget vetett kesztyűs kezűnek egyáltalán nem nevezhető kormányzatával, de a biztonsági helyzetben különösebb javulást nem tud felmutatni. Az üldözött iszlamista csoportok a terrort használják eszközükként, a Sínai-félszigeten a kairói kormányzat hosszú ideje szükségállapotot tart fenn és szabályos háborút folytat a helyi terrorcsoportok ellen, amelyek rendszeresen támadják a biztonsági erőket. A gyakorlatilag ostromgyűrűbe vont félszigeten több terrorcsoport is jelen van, de a legerősebb a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány), amely hűséget fogadott az Iszlám Államnak. Legutóbb tavaly novemberben történt egy nagyméretű, 235 halálos áldozatot követelő terrorcselekmény a Sínai-félszigeten, amikor egy mecsetnél robbantották a dzsihádisták.
Sziszi kormányzatát mára a nyugat is többé-kevésbé elfogadta, mindenekelőtt azért, mert az instabil Közel-Keleten Egyiptom valósággal a stabilitás szigete, Kairó pedig következetesen és erőteljesen fellép a terrorcsoportokkal szemben, közvetítő szerepet játszik a palesztin belső feszültségek rendezésében és az izraeli-palesztin konfliktusban is igyekszik közvetíteni. Szíszi, így annak ellenére, hogy a központi kormányzat bírálóival szemben ugyanolyan drasztikusan fellép, mint a terroristákkal szemben, nem egy elszigetelt, megbélyegzett közel-keleti diktátor, hanem a térség legnagyobb országának Washingtontól-Brüsszelig mindenhol fogadott vezetője.
És vélhetően az is marad. Ő a március 26-28-i elnökválasztás favoritja, sőt, talán egyetlen indulója is. Szíszi múlt pénteken jelentette be hivatalosan indulási szándékát. A másnap bejelentkező Számi Anan volt vezérkari főnököt kedden már le is tartóztatták, a világi ellenzék legismertebb figurája, Ahmed Safik volt kormányfő vasárnap lépett vissza, az izraeli-egyiptomi békeszerződés egyiptomi főszereplőjének, az 1981-ben meggyilkolt Anvar Szadatnak az unokaöccse, Mohamed Anvar Szadat január közepén jelentette be hivatalosan, hogy az elnökválasztást övező „félelem légköre” miatt mégsem indul el a megmérettetésen.