Leitatták, kifosztották, majd visszavásárolhatta értékeit

Publikálás dátuma
2018.01.25. 12:32
Fotó: police.hu
A nyomozók befejezték annak a nőnek és társainak az ügyét, akik egy óbudai férfit a lakásán kifosztottak, majd másnap felajánlották neki, hogy visszavásárolhatja a saját értékeit - számolt be a police.hu.

Még 2011 nyarán – az akkor – 19 éves budapesti K. Mártonné felment egy óbudai férfi lakására, ahol együtt italoztak. Kis idő elteltével a férfi elaludt, majd a nő ezt kihasználva felhívta két ismerősét a lakásba, és elvittek minden értékes tárgyat (többek között laptopokat, táskákat, személyes iratokat, bankkártyákat, valamint készpénzt) összesen félmillió forint értékben.

Másnap reggel, amikor a férfi magához tért, látta, hogy feltúrták a lakását és egyből a nőre gyanakodott, akit fel is hívott. A telefont egy férfi vette fel és felajánlotta a sértettnek, hogy 150 000 forintért visszavásárolhatja az értékeit. Egy parkolóban beszéltek meg találkozót, ahol – az akkor – 26 éves G. Péter és a 24 éves D. Ferenc pénz ellenében visszaadta a férfinak a laptopjait és az iratait, majd elhajtottak a helyszínről.

A nyomozók azonosították az elkövetőket és 2011. július 27-én este pesterzsébeti lakásán elfogták D. Ferencet. Két társa külföldre menekült, ezért ellenük nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Közel hét évvel később tavaly szeptemberben a rendőrök elfogták K. Mártonnét és párját is. A BRFK III. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a csoportosan elkövetett kifosztás bűntett miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

Szerző
Témák
kifosztás

680 milliós hamisítással gyanúsítanak egy budapesti közjegyzőt

Publikálás dátuma
2018.01.25. 12:21
A kép illusztráció. Forrás: Shutterstock
Őrizetbe vett a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy közjegyzőt, akit 680 millió forintos váltóhamisítással gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A gyanú szerint az ügyben érintett, fő tevékenységét illetően villamosenergia-termeléssel foglalkozó gazdasági társaság tényleges tulajdonosa és vezetője 2015 elejétől a közjegyző volt. A cég ügyvezetője kizárólag az ő és testvére utasításai alapján járt el.

A közjegyző a bűntársaival 2015 márciusa és májusa között egy 680 millió forint értékű hamis váltót állíttatott ki a gazdasági társaság nevében. A visszadátumozott váltó mögött nem állt valós üzleti kapcsolat, és azzal a cég feltétel nélküli, egyoldalú, visszavonhatatlan kötelezettséget vállalt a kifizetésre. A váltó kiállításával, majd annak másra - szintén egy az érdekkörükbe tartozó emberre - forgatmányozásával a gyanúsítottak célja egyrészt a jogtalan haszonszerzés volt, másrészt az, hogy kárt okozzanak a cég új tulajdonosi körének.

A cég vezérigazgatója – úgyszintén a közjegyző, és annak testvére utasítására – 2015 áprilisában úgy engedményezett egy mintegy 70 millió forintos követelést egy Kft.-nek, hogy az engedményezés mögött valós gazdasági esemény nem volt; céljuk a Zrt. vagyonának a kijátszása volt. Ezeket a szerződéseket maga a gyanúsított közjegyző készítette el.

Tegnap a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozói a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársaival együtt összehangolt akciót hajtottak végre, több helyszínen is házkutatást tartottak és bizonyítékokat foglaltak le.

Ezek alapján a közjegyzőt felbujtóként elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette, és indítványozza az előzetes letartóztatását. A közjegyzőn kívül az ügynek négy további gyanúsítottja van.

Szerző

Borzalmas halál - Elgázolták az ütközésben kizuhant sofőrt az M1-esen (fotók)

Publikálás dátuma
2018.01.25. 09:20

Összeütközött négy gépkocsi csütörtök hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 118-as kilométernél, a balesetnek halálos áldozata és két sérültje is van - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a rendőrség.

Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy Hegyeshalom felé közlekedő autó átszakította a szalagkorlátot, majd nekiütközött a Budapest felé vezető oldalon egy trélernek. Az ütközés erejétől kiesett az autóból és a tréler mögött haladó másik személyautó elé esett, amely elütötte. A trélerben utazó két ember megsérült. 

Az érintett útszakaszt a rendőrség a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárta és a forgalmat a 119. kilométerszelvénynél a 82-es főútra terelte. A balesetben érintett tréleren az egyik autó a pályatest Hegyeshalom felé vezető oldalára is átlógott, ezen a szakaszon a belső sávot szintén lezárták.

 A baleset okát és körülményeit még vizsgálják. 

Szerző
Témák
baleset Győr halál
Frissítve: 2018.01.25. 14:11