Davos;Trump;öndicséret;

2018-01-27 06:33:00

Öndicséretbe fulladt Trump-beszéd

Saját politikájának népszerűsítésére használta Donald Trump a davosi fórumot, üzent és fenyegetőzött is egyben. A német-francia vezetés az EU reformjának szükségszerűsége mellett állt ki.

Az „Amerika mindenekelőtt” jelszóval meghirdetett politikáját népszerűsítette Donald Trump a davosi Világgazdasági Fórum zárónapján elmondott beszédében.

Ez a jelmondat nem jelenti azt, hogy "egyedül Amerika" - igyekezett megnyugtatni hallgatóságát az elnök. Azt hangoztatta, hogy csak kölcsönösen tisztességes kereskedelem révén lehet kialakítani olyan rendszert, amely mind az Egyesült Államok, mind az egész világ számára működőképes.

Az Egyesült Államok - mondta - partnerségre törekszik "egy jobb világ megteremtése" érdekében, de érvényesíteni fogja az amerikai kereskedelmi törvényeket, "nem fog továbbra is szemet hunyni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok láttán", illetve "nem hagyhatja, hogy egyes országok kizsákmányolják a rendszert"." Ezt a megközelítést úgy jellemezte, hogy Amerika helyreállítja a nemzetközi kereskedelmi rendszer integritását.

Politikai kérdésekről szólva az amerikai elnök egyebek közt hangsúlyozta, hogy a militáns iszlámisták elleni küzdelem nem ért véget, és hogy Afganisztán soha többé nem válhat a terroristák menedékévé. Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy "állja el Irán útját" a nukleáris katonai képesség megszerzése előtt.

Még Trump beszéde előtt nagy visszhangot keltett Davosban Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter kijelentése, miszerint az exportlehetőségeket javító gyenge dollár jó az Egyesült Államoknak. A miniszter ezzel több mint hároméves mélypontra taszította a dollár árfolyamát. Mnuchin szerint a Trump-kormányzat nem akar kereskedelmi háborút, de megvédi gazdasági érdekeit.

Trump több különmegbeszélést is folytatott a svájci üdülőhelyen. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel tartott találkozója után a palesztinoknak nyújtott segélyek felfüggesztésével fenyegetőzött, ha nem folytatják a béketárgyalásokat Izraellel.

A héten tartott davosi fórumon számos vezető politikus szólalt fel. Angela Merkel német kancellár hangsúlyozta: az Európai Uniónak erősebb és egységesebb külpolitikát kell kidolgoznia, és nem szabad bezárkóznia a bevándorlás elől. Szerinte az európai jobboldali populizmus a megoldatlan problémák okozta "méreg".

Az Európai Unió megreformálását sürgető francia elnök, Emmanuel Macron leszögezte, hogy azoknak, akik Európában nem akarják a gyorsabb előrelépést, nem szabad akadályozniuk az ambiciózusabbakat. Merkel mellett Macron is az uniós tagállamok adópolitikájának összehangolását szorgalmazta.

Jogtanácsosa állította le az elnököt

Donald Trump tavaly júniusban elrendelte Robert Mueller különleges ügyész menesztését, de visszakozott, mert jogtanácsosa lemondással fenyegetőzött, és nem volt hajlandó végrehajtani az utasítást - jelentette pénteken a The New York Times című amerikai napilap. A lap fehér házi tudósítói négy emberrel is beszéltek, akik tudnak a történtekről. Ketten is azt mondták, hogy az elnök összeférhetetlenségre hivatkozva akarta eltávolítani a posztjáról Robert Muellert. Trump szerint ugyanis Mueller elfogult volt, mert évekkel korábban vitába keveredett az egyik golfklubjával, dolgozott annál az ügyvédi irodánál, amely a vejét is képviselte, és kinevezése előtt egyetlen nappal maga Trump hallgatta meg, mert fontolgatta, hogy ismét őrá bízza a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetését. Mueller irányítja azt a vizsgálatot, amelynek célja feltárni, hogy Trump kampánystábja összejátszott-e a választásokba beavatkozó Oroszországgal, illetve, hogy akadályozta-e Trump az igazságszolgáltatást.

Donald McGahn jogtanácsos az utasítás kézhezvételekor közölte, nem ért egyet az elnökkel, és nem hajlandó arra kérni az igazságügyi minisztériumot, hogy mentsék fel a különleges ügyészt, inkább lemond. McGahn úgy gondolta, hogy Mueller menesztése katasztrofális következményekkel járna az elnökre nézve, és csak további kételyeket ébresztene azzal kapcsolatban, hogy a Fehér Ház akadályozza-e a vizsgálatot. A Fehér Ház nem kommentálta a The New York Times értesüléseit. ( MTI )