újságírók;MÚOSZ;kamarai tagság;

2018-01-26 22:21:00

Kamarába terelnék az újságírókat

A tervek szerint még az idén ősszel, de a legkésőbb 2019 tavaszáig létrejönne egy olyan újságírói kamara, amely az érdekvédelem mellett számos kötelezettséget is előírhatna a csatlakozó újságíróknak, valamint a laptulajdonosoknak – értesült a Népszava. Az elképzelések szerint a kamarába nem lenne kötelező belépni, ám a tagoknak olyan előnyök járnának, amelyek miatt – mint ahogyan forrásaink fogalmaztak – „minden újságíró szeretne majd taggá válni”.

A lapunknak nyilatkozó ötletgazdák hangsúlyozták, hogy egyelőre rendkívül képlékeny tervről van szó, amelynek még számos eleme nem tisztázott. Azt is kiemelték, hogy elsősorban az érdekvédelem lenne a cél, ezért „a szakma megosztottsága és kiszolgáltatottsága miatt” olyan törvényjavaslatokat kezdeményeznének, amelyek – állításuk szerint - javítanák az újságírók helyzetét. 

Az elképzelések között szerepel, hogy csak olyan kiadó nevezhetné magát országos médiumnak, amely tagja a kamarának, elfogadja a szervezet etikai és szakmai előírásait, valamint vállalja, hogy csak kamaratagokat alkalmaz. Az újságírók csak bejelentve – tehát nem számlásként – dolgozhatnának és egy bizonyos bérszintnél nem kereshetnének kevesebbet. Az is felmerült, hogy a kamaratagok - más nyugat-európai országokhoz hasonlóan - nyugdíjkedvezményt vagy akár kedvezményes utazási lehetőséget kapjanak. 

Ahhoz, hogy valaki kamarataggá váljon meg kellene felelnie több elvárásnak is, így például előírhatnák, hogy csak bizonyos képzettség vagy tapasztalat megléte esetén léphet be valaki, és el kellene fogadnia a szakmai és etikai szabályokat. A legfontosabb érv a tagság mellett természetesen az lenne, hogy licenc nélkül nem lehetne a nagyobb médiumoknál dolgozni. "Fel akarunk lépni az ellen, hogy a kiadók fillérekért alkalmazzák az újságírókat, valamint, hogy megfelelő képességek hiányában dolgozzon valaki ebben a szakmában" – fogalmazott egyik forrásunk. A kiadókat akár adókedvezménnyel, vagy különadó kivetésével is ösztönözhetnék arra, hogy elfogadják a kamara szabályait.

Úgy tudjuk, a szabályozás nem vonatkozna a kisebb médiumokra, tehát továbbra is lehetne blogokat, de akár újságokat is működtetni kamarai tagság nélkül.