Kádár János;
Szerintem;választás;
2018-01-30 07:30:00
Kőkeményen fogalmaz Kemény Ádám „A mi kis agymosodánk” című írásában az ellenzéki kommunikáció visszásságairól, és sajnos teljesen igaza van. Különösen, ami az ellenzéki pártok támogatottságáról szóló feltételezéseket illeti, fontos lenne, hogy egyszer ténylegesen megméressék magukat, aztán a két-három százalékos pártok már nem etethetnék a közvéleményt azzal, hogy önállóan is megnyerik a választásokat. Nem vindikálhatnák maguknak a titulust, hogy ők "az ellenzék vezető ereje". Egy fura helyzetre szeretnék rávilágítani. Egyes ellenzéki pártok képviselőinek száma ugrásszerűen megnőhet, míg másoké hasonló mértékben csökkenhet pusztán amiatt, hogy a képviselői helyekről szóló alkudozások során milyen pozíciókat sikerült kicsikarniuk. Ha elég sok olyan választókerületet sikerül valamelyiknek megszereznie, amelyben ellenzéki győzelem várható, és ezekben az átszavazási hajlandóság is elég magas, úgy a közös jelöltet minden bizonnyal képviselővé választják. A Parlamentbe jutva azonban a jelölt, aki egy választási szövetség révén, több párt támogatásával szerezte meg mandátumát - és önerejéből erre valószínűleg soha nem lett volna képes -, már csak a saját pártja képviselőjeként jelenik majd meg, és az ellenzéken belüli ellentéteket ismerve könnyen lehet, hogy első dolga lesz épp azok ellen fordulni, akiknek képviselői mandátumát köszönheti. Ez pedig lényeges átrendeződést eredményezhet az ellenzék soraiban. Mivel úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok kizárólag egymás rovására próbálják befolyásukat növelni, és egyetlen céljuk riválisaik gyengítése, ennek egyes pártok jövőjét illetően igen súlyos következményei lehetnek.