Szerintem;választás;közvéleménykutatás;

2018-01-30 07:31:00

Ki legyen a jelölt?

Az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásai szerint a választók alig egyharmada áll a Fidesz mögött. A társadalom nagyobb része nemcsak kormány-, hanem rendszerváltást is szeretne. Csak az a gond, hogy nem látnak olyan pártot vagy pártszövetséget, amely győzelemre vinné a változást kívánó erőket. Ehelyett a katonásan szervezett kormánypártokkal szemben néhány viszonylag jelentősebb párt mellett az 1-2 százalékos támogatottságú kis pártok sokasága is azt véli magáról, hogy ő a kormány és rendszerváltás igazi letéteményese. Erre jó példa a DK és az LMP közötti affér: a híradások szerint a DK az LMP-s Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal szemben is saját jelöltet állít. Molnár Csaba, a DK alelnöke erre azt mondta: pártja nem Szél Bernadettékkel hadakozik, hanem a kormánnyal. A DK vezetőinek tudniuk kellene, hogy ha ma egy választókerületben két demokratikus ellenzéki jelölt indul, akkor a nevető harmadik – a fideszes jelölt – lehet a biztos befutó. Érdemes lenne elgondolkodniuk ezen.