Kék Duna keringő

Az utóbbi napok valóságos sikersztorival érnek fel külpolitikai szempontból a magyar miniszterelnök számára. Először Matteo Salvini, az olasz Északi Liga (LN) elnöke nevezte példaképének, aztán Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője minősítette egyenesen hősnek. Kedden pedig rendkívül szívélyesen fogadta Bécsben Heinz-Christian Strache, a nemrégiben bécsi kormányzati tényezővé vált Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) első embere. Orbán épp ez utóbbi politikussal tartott sajtótájékoztatójára tartalékolta azt a kijelentést, hogy új kezdet jellemzi Bécs és Budapest viszonyát, mert eddig „magyarellenes” kabinet volt hatalmon Ausztriában. Ez azért roppant diplomatikus kijelentés, mert annak épp keddi vendéglátója, Sebastian Kurz jelenlegi kancellár volt a külügyminisztere.

A fent emlegetett úriemberek mindegyike az európai szélsőjobboldali populisták közé sorolható. Salvini lelkesen mentegeti Mussolini zsidóellenes döntéseit, Wilders szerint a Korán Hitler Mein Kampfjához hasonlít, Strache pedig tinédzserként neonáci csoportokkal került kapcsolatba. Az is összeköti őket: egyiküknek sincs programja, csak a bevándorlásellenességre építenek. A magyar kormány választási plakátjaira pillantva nem nehéz megérteni, miért zárták ennyire szívükbe miniszterelnökünket.

Elvileg a teljes egyetértés jellemezte Sebastian Kurz és Orbán Viktor találkozóját is, hiszen a menekültkérdésben hasonló az álláspontjuk, kevesebb bevándorlót akarnak látni az EU területén, és jobban védenék a külső határokat, de már most is akadtak olyan jelek, amelyek szerint a néppárti politikus nem kér az orbánizmusból. Kormányfőnk nem arról híres, hogy szeret a sajtó kérdéseire válaszolni, ezért az eredeti tervek arról szóltak, hogy csak sajtónyilatkozatot adnak ki. Ez azonban Kurznak nagyon kínos lett volna, hiszen két hete Berlinben például minden további nélkül faggathatták őt a médiumok képviselői. Osztrák kérésre így mégiscsak fel lehetett tenni két-két kérdést, és az osztrák újságíróknak nem lehetett előre megmondani, miről érdeklődjenek. A liberális demokrácia, az illiberalizmus témáját firtatták. Orbán szerint a demokráciát nem szabad liberálisnak minősíteni, Kurz azonban óvatosan elhatárolódott tőle, mondván: ő liberális keresztény.

Kurz vendége tudtára adta, amit már Berlinben is elmondott: a híd szerepét akarja betölteni a visegrádiak és Brüsszel között, ám esze ágában sincs belépni a V4-ekbe. Ha az osztrák tudósításokat böngésszük, mindegyik lap azt állapította meg: lényegi tartalmi kérdésekről nem esett szó. A „magyar embereket” a bevándorlóktól megvédő magyar kormányfő ezúttal nem kardoskodott az ausztriai családtámogatással rendelkező honfitársaink érdekeiért, a Paks 2-vel kapcsolatos osztrák kifogásokat pedig letudta annyival: mindent megtesznek azért, hogy ez ne zavarja a kétoldalú kapcsolatokat. Vagyis Brüsszel után Béccsel szemben nem indít plakáthadjáratot a kabinet.

A látszat megvan, a tartalom nem fontos. Kérdés azonban, hogy ez a külsőségekre épített kártyavárszerű külpolitikát mikor fújja el a józanság szele.