Megváltoztatta véleményét a pápa

Publikálás dátuma
2018.02.01 06:33
FOTÓ: FILIPPO MONTEFORTE / AFP
Fotó: /

Ferenc pápa kemény eljárást tervez azzal a chilei főpappal szemben, aki a feltételezések szerint el akarta tusolni egy pap szexuális bűncselekményét. A Szentszék a legismertebb „nyomozóját" küldte a dél-amerikai államba az ügy feltárására. A Vatikán közlése szerint Charles Scicluna máltai érsek (már Ferenc elődje, XVI. Benedek pápaságának idején is a szexuális visszaélések felgöngyölítésével bízták meg) a dél-amerikai országba utazik, hogy meghallgassa azokat, akik bizonyítékokkal szolgálhatnak Juan Barros chilei püspök visszaélései ügyében.

Barros botránya beárnyékolta Ferenc pápa januári chilei lelkipásztori vizitjét. Akkor ugyanis védelmébe vette osorno püspökét, akinek leváltását már hónapok óta követelik, mert a vádak szerint igyekezett a szőnyeg alá söpörni a Fernando Karadima által elkövetett szexuális visszaéléseket. Ferenc pápa azonban azt mondta, hogy „ezek rágalmak”. (Karadimát még 2011-ben a Szentszék bűnösnek találta ebben a vádban, s életfogytiglanig tartó vezeklésre ítélték.) Az argentin származású katolikus egyházfő azt is mondta, ha akár egyetlen bizonyítékkal alá tudják támasztani a Barros elleni vádakat, fel fog szólalni. Később megbánta a kijelentését, már kétszer is bocsánatot kért emiatt. A dél-amerikai útjáról visszatérve, a repülőgép fedélzetén újságírók előtt elismerte, nem fogalmazott szerencsésen, s szavai „arculcsapás" volt az áldozatoknak. Pápa részéről ilyen önkritikára hasonló ügy kapcsán nemigen volt példa az egyháztörténetben. A pápának azért is kellemetlen az egész botrány, mert Barros püspököt még ő maga nevezte ki 2015-ben Osorno egyházmegye élére, amit már akkor heves tiltakozás kísért Chilében. Karadima áldozatai ugyanis ezt megelőzően is azzal vádolták a főpapot, hogy tudott a visszaélésekről. Ezt a nyomozó hatóságnak is elmondták, s 2015-ben levelet írtak a Vatikánba, a pápa távolítsa el az egyházmegye éléről Barrost. Ferenc azonban kiállt mellette, mert szerinte semmi sem bizonyította a püspök cinkosságát.

Scicluna, a Hittani Kongregáció korábbi munkatársa, jelenlegi la vallettai érsek, valóban elismert szakember: ő érte el, hogy bíróság elé állítsák az egyik legrettegettebb pedofil papot, Marcial Macielt, a Krisztus Légiójának alapítóját. Ezért a máltai főpapot valóságos hősnek tartják a szexuális visszaélések áldozatai.

Szerző
2018.02.01 06:33

Merkel: végre kell hajtani a minszki megállapodást

Publikálás dátuma
2018.08.18 20:08

Fotó: SPUTNIK/ SERGEY GUNEEV
Németország és Oroszország egyaránt felelősséggel tartozik azért, hogy megoldódjanak a nemzetközi viszonyokat terhelő nagy válságok - mondta a német kancellár szombaton Vlagyimir Putyinnal kezdett tárgyalása előtt.
A Meseberg-kastély udvarán az orosz államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy Németország készen áll az együttműködésre Oroszországgal a válságok rendezéséért. Elsőként a kelet-ukrajnai helyzetet említette, aláhúzva, hogy végre kell hajtani a válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást. Ugyancsak Ukrajnáról szólva elmondta, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezetéktől függetlenül meg kell őrizni Ukrajna tranzitország szerepét az Európába irányuló orosz gázexportban. A szíriai polgárháborúval kapcsolatban kiemelte, hogy meg kell akadályozni a humanitárius katasztrófát Idlíb városában és a térségben, és az ENSZ vezetésével az egész országban be kell indítani a politikai rendezést.

Putyin: nincs alternatívája a minszki megállapodásnak

Csak annak végrehajtásával lehet lezárni az ukrajnai válságot - jelentette ki az orosz elnök a német szövetségi kormány Berlin melletti vendégházában.   Vlagyimir Putyin a Meseberg-kastély udvarán a német kormányfővel közösen tett sajtónyilatkozatában arról is beszélt, hogy lehetségesnek tartja az orosz földgázt Ukrajna megkerülésével Németországba szállító Északi Áramlat-2 földgázvezetékkel kapcsolatban annak a német elvárásnak a teljesítését, hogy megmaradjon Ukrajna tranzitország-szerepe az orosz gázexportban. Mint mondta, az ukrajnai tranzit "hagyománya" fennmaradhat, ha megfelel a gazdaságosság feltételének. A szíriai polgárháborúról szólva kiemelte: dolgozni kell a béke és a biztonság megteremtésén azon területeken, amelyekre visszatérhetnek a menekültek, köztük olyan szíriaiak is, akik Európába menekültek a hazájukból.  
Szerző
2018.08.18 20:08

Félmilliárd eurós kártérítést ígérnek a genovai áldozatok csaláldjának

Publikálás dátuma
2018.08.18 19:26

Fotó: AFP/ PIERO CRUCIATTI
Félmilliárd euró kártérítést helyezett kilátásba Genova városa az áldozatok családtagjai számára, valamint a híd újjáépítését ígérte a leomlott szerkezetet üzemeltető autósztráda-társaság vezérigazgatója. Mindeközben az áldozatok száma 43-ra emelkedett.
Az áldozatok családjait félmilliárd euróval, vagyis 160 milliárd forintnak megfelelő összeggel kívánják segíteni: a pénzt hétfőtől Genova önkormányzatának készek átutalni a legsürgősebb segítségnyújtásra. Ezenkívül segíteni kívánnak a hídomlástól érintett lakóházakból kiköltöztetett több mint 600 ember költségeinek fedezésében is. Bejelentették, hogy mielőbb alternatív útvonalat teremtenek a hídomlás okozta közlekedési nehézségek enyhítésére. Giovanni Castellucci, az Autostrade per l'Italia vezérigazgatója és a társaság elnöke, Fabio Cerchiai bejelentette: a vállalat készen áll arra, hogy teljesen lebontsa a leomlott hidat és helyére acélhidat emeljen. Hangsúlyozták, hogy ismereteik szerint a híd rendszeres ellenőrzés alatt állt, és "jó egészségnek" örvendett. Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes közösségi oldalára azt írta, az állam "nem fogad el alamizsnát" a sztrádatársaságtól. A híd roncsai alatt újabb holttestet találtak, és az egyik kórházban ápolt súlyos sérült, egy 37 éves román férfi meghalt, így a halálos áldozatok száma 43-ra emelkedett.
Szerző
2018.08.18 19:26
Frissítve: 2018.08.18 20:11