- Mi történik amikor Szász János van a vonalban és felkéri önt egy fekete-fehér film főszerepére?
- Azt nem mondta, hogy fekete-fehér.
- Akkor mit mondott?
- Köszönt, bemutatkozott, ismertük egyébként már egymást. Annyit mondott még, hogy csinál egy filmet és szeretne velem beszélni. Aztán elmentünk reggelizni, szuper volt, elmesélte a film sztoriját, nagyon elkezdett érdekelni a történet, sok kérdést elindított bennem. Hosszan beszélgettünk.
- Nem is volt próbafelvétel?
- De igen, volt egy casting. Nagy Zsolttal, akivel nagyon szeretek együtt dolgozni, kellett néhány jelenet alapján improvizálnunk. Rögtön kialakult közöttünk egy jó energiaáramlás.
- Maga a történet eléggé brutális. Akárcsak a Félvilág című alkotásnak, amelyben szintén játszott, egy múltszázadi valós gyilkosság az alapja. Ma mikénthat ez, hogy érzi, mi változott?
- A film felveti a nők helyzetének problematikáját. A prostitúció ma is létezik, elvileg már nem adják-veszik a lányokat, de a gyakorlatban mégis. Sokszor elveszik az útlevelüket és más kényszerítő körülményt alkalmaznak velük szemben.
- Az ön által játszott lány szintén a prostitúcióból szeretne más utat választani. Lehet egy ilyen lánynak igazi kitörési lehetősége?
- Sok olyan történetet hallani, hogy ki akar valaki törni, de nem tud, mert egyrészt meggyőzik róla, hogy ne is akarjon, de a félelem miatt nem is mer más utat választani. Sajnos a modern rabszolgatartás, illetve a pszichés rabszolgaság egy ma is létező intézmény. Éppen most olvastam Tuza-Ritter Bernadett rendezőnő ezzel foglalkozó dokumentumfilmjéről. A történet ma játszódik Budapesten, ami egészen elképesztő.
- Ezek az emberek valószínű, hogy soha nem tudnak szabadokká válni.
- Az általam a filmben játszott Mária is többször megkísérli, hogy kitörjön, szeretné a kocsmát is vezetni, de nem tudna egyedül elindulni az életben. Ugyanakkor minden döntésnek számít, ha azt mondom, hogy én prostituált leszek, akkor az is. De az is, ha csak azért teszem, mert nem akarok éhen halni. Ha belesodornak egy helyzetbe, akkor is rajtam múlik, hogy kilépek, vagy benne maradok.
- Ön évek óta ingázik Berlin és Budapest között, hol ott él és dolgozik, hol itt. Mekkora a különbség az ottani a filmkészítés és az itteni között?
- Egyre kevesebb. Németország egy gazdagabb ország jelentősebb filmiparral. Nekem más a pozícióm ott, mint itt.
- Ez mit jelent?
- Magyarországon húsz éves koromban Az érzékek iskolájával beléptem ebbe a filmiparba, azóta mindenki tudja, hogy ki vagyok. Németországba harminc évesen érkeztem, elkezdtem németül tanulni és azóta játszom német filmekben. De nem leszek már német filmikon. Viszont élvezem ezt a kettősséget. Felszabadít.
- Elégedett a németországi filmes feladataival?
- Igen. Más az ottani rendszer, például különböző ösztönzőket dolgoztak ki, hogy a nőknek nagyobb szerepük legyen a filmiparban. Jó, hogy van az ottani életem, de az ittenit is szeretem.
- A gyerek mennyit változtatott a mindennapjain? Mindig utazik önnel?
- Igen, például a mostani forgatáson is ott volt velem Salgótarjánban, de Németországba is jön velem. Jövőre megy iskolába. Az biztos nehezebb lesz, de valahogy majd ki találjuk, hogy jó legyen.
- Itthon főleg független színházi produkciókban játszik, nem vágyik társulatba?
- Most például a Trojka Társulattal próbálom az Anna Kareninát Soós Attila rendezésében, nagyon élvezem. De egyelőre még marad prioritás a film.
- És meddig marad prioritás a film?
- Még nem tudom, lehet, hogy már jövőre azt mondom, leszerződöm valahová, hagyjuk ezt a filmezést, a sok utazgatást. Majd meglátjuk.
