Műsormagazin;olimpia;dopping;Magyar Antidopping Csoport;

2018-02-06 06:52:00

Magyar érdekeltségű téli olimpiai sportágban nincs dopping

Több nyári olimpiai sportág képviselői, illetve testépítők A próbája lett pozitív a Magyar Antidopping Csoport (MACS) tájékoztatása szerint.

A személyiségi jogok védelme miatt konkrét neveket a vizsgálatok lezárásáig nem mondhatott, de annyit a Népszavának elárult Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője, hogy vannak még pozitív doppingminták a magyar sportban.

„Két csoportba lehet elkülöníteni a pozitív eseteket – mondta a MACS vezetője.- Vannak, akiknél izomtömeget vagy állóképességet növelő szert mutatott ki a vizsgálat, itt egyértelműen a tiltott teljesítményfokozás volt a cél. Akiknél kábítószer nyomait mutatták ki a szervezetben, a vétség ott is egyértelmű, mivel a drogok szerepelnek a doppinglistán, ezekkel viszont nem lehet jobb eredményeket elérni.”

Tiszeker Ágnes hozzátette: téli olimpiai sportágak képviselői nincsenek a vizsgálatokon fennakadt versenyzők között. Idén egy sportoló A mintája lett pozitív, illetve vannak tavalyról áthúzódott esetek. Idetartozik az a válogatott kajakos is, akiről múlt pénteken derült ki, hogy a B próbája is pozitív lett. Ez azt jelenti, hogy a doppingvétség elkövetése az ő esetében bizonyított, nevét azonban az eljárás befejezéséig és a jogerős ítélet kihirdetéséig nem lehet nyilvánosságra hozni.

Az olimpián és nagy világversenyeken levett mintákat tíz évig is megőrzik, és egy-egy új vizsgálati módszer kifejlesztése alkalmával időről-időre megint előveszik. Itthon erre anyagi okok miatt nincs lehetőség.

„Nekünk két évre eltett mintáink vannak, jelenleg 6-700-at őrzünk, ezeket tudjuk újra ellenőrizni – hangsúlyozta a MACS első embere. - Természetesen az a mi célunk is, hogy minél több levett minta, minél tovább nálunk maradhasson.”

Tavaly tizenhét magyar doppingeset volt, az eljárások egy része áthúzódik az idei esztendőre. Ennyi pozitív mintát még sosem produkáltak egy éven belül. Tiszeker Ágnes szerint azért is érthetetlen ez a magas szám, mert tavaly nem rendeztek olimpiát.

Tavalyi vétkesek
A MACS tavaly december 11-én kiadott közleménye - amely elérhető az antidopping.hu-n - szerint az alábbi lezárt pozitív doppingesetek voltak Magyarországon 2017-ben, illetve vannak még folyamatban.
Sofron István válogatott jégkorongozó féléves eltiltást kapott, Kersics Dávid cselgáncsozó egy, a sportág másik képviselője, Joó Ákos négy évig nem versenyezhet. Két évet kell kihagynia Barna Tamás erőemelőnek, négy évre büntették Labancz Attila erősembert. Két évet kapott Sinkci Ádám búvárúszó, négyet Remy Sap amerikaifutballista. Folyamatban van a vizsgálat egy-egy jégkorongozó, korcsolyázó, kajak-kenus, ökölvívó, szkanderező és súlyemelő, illetve négy testépítő-fitneszversenyző ellen.