Doros Judit;
család;Olti János;
2018-02-06 06:08:00
A megtalált élet
Olti János 77 évesen tudta meg, hogy zsidó édesanyját nem végezték ki a németek, s hogy féltestvérei - köztük Linda - élnek Amerikában.
Olti Jánost a nagymamája nevelte fel: zsidó származású édesanyja 1943-ban eltűnt, a család pedig úgy tudta, hogy a munkaszolgálat elől menekülőknek papírokat intéző fiatal nőt a németek lebuktatták, és Sopronkőhidánál kivégezték. A férfi hetvenhét évesen, tavaly karácsony előtt néhány nappal tudta meg, hogy az édesanyja életben maradt, Amerikában alapított új családot, s ott élt haláláig 1999. június 10-ig. Kereste ugyan a fiát, ám egy kalandos névváltoztatás miatt soha nem talált rá Magyarországon. Gyermekei most levelezésekben rakják össze, s építik fel újra múltjuk darabjait.
Schwarz János néven született, édesanyja ekkor fiatal lány volt, épp hogy elmúlt tizenhat. Apját, Schwarz Jenő ügyvédet 1943-ban elvitték Oroszországba munkaszolgálatra, s nem sokkal később Arhangelszknél eltűnt.
– Három éves voltam, s akkoriban anyámmal Pesten, a Csalogány utcában éltem. Apai nagyapám szintén ügyvéd volt, aki anyámmal együtt az ellenállásban tevékenykedett, zsidóknak próbáltak meg papírokat szerezni, hogy elmehessenek az országból. Anyám szőke volt és kék szemű, a németek budapesti központjában dolgozott, innen "szállította" az információkat a nagyapámnak. Egyik éjjel - valamikor 1943 végén - odavitt engem a nagyanyámhoz, a Paulay Ede utcába, felcsengett, s ott hagyott egy szál bőrönddel. Soha többé nem láttam - meséli a férfi.
Olti János halottnak hitt édesanyja
A fővárosban vagyunk, egy XIV. kerületi takaros kis lakásban, amit azért vett meg 1999-ben, hogy Düsseldorfban született lánya, Diana Budapesten tudjon egyetemre járni. A lány kiválóan beszél, ír és olvas magyarul.
- Arra mindig figyeltem, hogy az anyanyelvét ismerje - mondja az apa.
Történetére visszatérve: a három éves kisfiú a nagymamához került, ám később őt is elvitték a németek, s 1944 tavaszán Bergen-Belsenbe deportálták. János apácákhoz került, s tizenegy hónapot töltött a Villányi úti Boldogasszony zárdában, mígnem életben maradt és visszatért nagymamája el nem vitte onnan.
- Új élet kezdődött, a nagymama hozzáment a háborúban odaveszett nővére férjéhez: Olaj Rezsőnek hívták, s engem a nevére vett. Így lettem Olaj János. Egy pestszentlőrinci házba költöztünk, itt nőttem fel, itt jártam iskolába - mondja. Korán elkezdett zenével foglalkozni, s egy helyi vegyes kórusban énekelt, amelynek zongoristája a később zenei műsorairól ismertté vált tévés, Juhász Előd volt. Tizennyolc éves korában már külön énektanárhoz járt, kultúrházakban lépett fel énekes-szólistaként. Szolnoki katonasága alatt jelentkezett a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesébe, s ezerötszáz aspiráns közül be is került a három felvett kórustag közé. Nem kellett tovább "katonáskodnia", visszaköltözhetett Budapestre, levizsgázott a Filharmóniánál, mint előadóművész, tagja lett a zenei szakszervezetnek, s eljárt a Bergendy zenekarral az Ifjúsági Parkba koncertezni. Ebben az időben tanácsolta neki Keszler Pál, az Országos Rendezvényszervező Iroda igazgatója, hogy változtasson nevet, mert sem a Schwarz sem az Olaj nem hangzik jól a színpadon. Elővették a telefonkönyvet, felütötték az "O" betűnél - így lett belőle hivatalosan is Olti János. A karrierje felfelé ívelt, már tévéműsorban is szerepelt, a Bergendyék fémjelezte "Van kedve táncolni?" - című produkcióban, amelynek szereplője volt Schubert Éva, Dobos Attila, Mátrai Zsuzsa és Korda György is. A mai napig szoros barátság köti olyan ismert művészekhez, mint Koós János, Dékány Sarolta, és Szántó Erzsi, rendszeresen találkoznak és közösen nosztalgiáznak „azokról a régi szép időkről“.
Egy balatoni turné során találkozott az első feleségével, aki táncosnő volt, s 1975-ben megszületett a lányuk, Ivett.
– Én akkoriban már a nyugat felé kacsintgattam, s szerettem volna olyan karriert csinálni, amiből meg is tudunk élni. Levizsgáztam, mint dobos, és egy pécsi zongoristával, Kész Józseffel szereztünk egy németországi szerződést. Kimentem, de a feleségemet és a kilenc hónapos kislányomat nem engedték ki. Azt mondta a koncertigazgatóság, csak akkor jöhetnek utánam, ha be tudom bizonyítani, hogy az ő ellátásukat is biztosítom. Annak ellenére utasították el az útlevél kérelmüket - "kiutazásuk közügyeket sért“ indoklással -, hogy tizenegy hónapra lekötött szerződésem volt. Emiatt csaknem egy évig nem is tudtam mozdulni, a házasságom tönkrement, elváltunk - idézi fel.
Ő ott maradt Németországban, egy darabig jól ment a szekér, kint élő magyarokkal zenekart alapított, s játszottak, ahol tudtak. Levelezni kezdett egy szekszárdi lányismerősével, aki három évre rá kiment hozzá: 1980-ban összeházasodtak, öt évvel később pedig megszületett a második kislánya, Diána, aki ma már végzett pszichológus. A zenei pályája ekkoriban már lanyhult, az élő slágermuzsika nem volt annyira közkedvelt, mint a hetvenes években, így Olti János is civil foglalkozás után nézett. Egy éves technikum után úgynevezett roncsolásmentes anyagvizsgáló lett, s németországi atomerőművekben dolgozott, majd átnyergelt a kereskedelemre, s kávéautomatákat kezdett forgalmazni. Ez az üzlet ma is virul, s egyre többször szólítja őt Budapestre.
Azt, hogy az édesanyja nem halt meg a háború idején, tavaly decemberben tudta meg. A nagyobbik lánya ugyanis 2017-ben a férjével és három gyermekével kiköltözött az Egyesült Államokba, miután a családfő munkát kapott Portlandben.
- Kiutazásuk előtt nem sokkal az unokaöcsém - aki kutatja a családfánkat - talált egy szálat, ami alapján feltételezte, hogy az anyám mégsem halt meg, s talán Amerikában élhetett. Ezt az információt megosztotta a lányommal, aki ottani levéltári adatokat és egyéb információs adatbázist böngészve ráakadt egy utaslistára. A Magdolna Bartha név tűnt fel a lányomnak, s a születési dátum: 1924. június. Ebből derült ki, hogy anyám, akit a háború befejezéséig több hónapon át kínozhattak egy német börtönben, új férjével, egy amerikai katonával, s a közös kislányukkal, Zsanettel 1949-ben Frankfurtból New Yorkba repült.
A történet innen levelekben folyatódik.
Kedves húgom, Linda!
Számomra még hihetetlen érzés, hogy ezt a szót "testvér" mondhatom, vagy leírhatom. Németországban élek több, mint 40 éve éve, s noha a hatvanas években és a hetvenes évek elején, amíg hivatásos énekesnőkkel dolgoztam, az egyetlen idegen nyelvem az angol volt, az utóbbi évtizedekben csak németül beszéltem. Nagyon sajnálom, mert szeretnék beszélgetni veled, s többi testvéremmel. A nagymamám és az unokatestvérem mindig azt mondta, hogy anyám nagyon okos lány volt. Kérlek, mondj el mindent, amit tudsz róla! Szigorú asszony volt, vagy lágy és kedves? Nincsenek külön kérdéseim, mindent szeretnék róla tudni, amit csak ti tudhattok...
János
Kedves János,
Ó, Istenem, annyi mondanivalóm van!
Kezdem a gyerekkoromtól. Magda és apám 1949-ben érkeztek az Egyesült Államokba, New Yorkba. Ekkor már terhes volt velem, én Georgia államban, Augustában születtem meg, 1950. január 20-án. (...) Az anyám nagyon intelligens, hihetetlenül bátor és független volt. Angol nyelvórákat tartott és könyvelést tanított egy helyi kollégiumban. Később könyvelőként dolgozott egy ingatlanértékesítő cégnél, majd néhány év elteltével megalapította a saját ingatlanos cégét a Contra Costa régióban, ami nagyon gyorsan fejlődött. Otthon elég szigorú volt, s apámmal sokat veszekedett. Soha nem beszélt nekünk arról, hogy ő zsidó, nem említette a holokausztot. Minden húsvétkor és karácsonykor elmentünk a helyi protestáns templomba. Sokat olvasott, főként Freudot és más pszichológia könyveket. (...) Amikor Istenről kérdeztem, azt mondta nekem, hogy ő ateista, mert egy létező Isten nem engedné, hogy kisbabák gyermekbénulást kapjanak. De rám hagyta, hogy abban higgyek, amiben akarok, ha pedig templomba akarunk járni, hát menjünk. Nagyon sikeres lett az üzleti életében. Tudta, hogyan kell bánni az ügyfelekkel, akik barátként tekintettek rá. Sok viccet és vicces történetet tudott. (...) Ha valakin látta, hogy nehéz helyzetben van, annak gyakran adott pénzt orvosra, gyógyszerre vagy ennivalóra, akkor is, ha neki épp nem volt sok. Tizenkilenc éves voltam, amikor elmondta az igazságot a holokausztról, de ezt hadd folytassam majd egy másik levélben...
Szeretettel,