taxi;áremelés;

2018-02-08 06:16:00

Tarifát emelnének a taxisok

Arra számítanak, hogy már áprilistól drágulhat a szolgáltatás. A díjak növeléséről és szerkezetéről a főváros dönt majd.

Nagyobb kiadásaik miatt 10-15 százalékkal magasabb díjakat szeretnének alkalmazni a fővárosi taxisok. Ha teljesül a várakozásuk, egy átlagos fuvarért 300-400 forinttal többet kellene fizet­niük az utasoknak – írja a vilaggazdasag.hu. Arra számítanak, hogy kissé akár már április elejétől emelhetik a tarifákat – mondta a lapnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. A díjemelésről a főváros dönt majd – a taxisok egyelőre nem kaptak visszajelzést.

A jelenlegi tarifákat öt éve állapította meg a főváros. Azóta azonban nagyot nőttek a taxisok kiadásai, éppen erre hivatkozva tartanák szükségesnek a tarifa növelését. A költségeik között például a biztosítási díjak az idén 30-40 százalékkal emelkedtek a tavalyihoz képest, ezen belül a kötelező biztosítás 50-100 százalékkal nőtt.

Az elmúlt években egyre több korszerű új autó került a taxisflottákba, amelyeket szakszervizekbe kell vinni, ahol az árak – a munkaerő megtartása érdekében – jelentősen emelkedtek. Az elmúlt év újdonsága volt az online pénzárgépek beszerelése a taxikba, ami további folyamatos költségnövekedést eredményezett. Továbbá havonta kétezer forintot kell fizetni az adatforgalom után (függetlenül a forgalomtól), és évi 25 ezer forintba kerül az adatok „kiolvasása” a NAV számára.

Szigorított feltételek
Januártól csak 10 évesnél fiatalabb autóval lehet taxizni, miután lejár a 2015-ös kormányrendeletben meghatározott türelmi idő.
- Az új előírások szerint 2018-tól taxiszolgáltatás csak két oldalon két-két ajtós, légkondicionált gépkocsival nyújtható.
- A 10 éves korhatár az Euro III környezetvédelmi besorolásba, illetve az elektromos motorral közlekedőkre vonatkozik, míg az Euro IV-es besorolású motorral felszereltek esetében csak 7 évnél fiatalabb gépkocsikra adhatnak taxiengedélyt.
- Az autókra vonatkozó műszaki előírások között szerepel az is, hogy csak olyan autóval lehet taxizni, amely gumiabroncsainak teljes futófelületén a mintázat magassága a három millimétert eléri.
- Követelmény még, hogy minden üléséhez legyen biztonsági öv, a vezetőnél és a jobboldali első ülésnél beépített légzsák és a blokkolását gátló berendezés (ABS).
- Taxizni csak olyan személygépkocsival lehet, amelynek kormányberendezése a menetirány szerinti baloldalon van.