Franciaország;Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front;Korzika;Emmanuel Macron;Pe a Corsica;

2018-02-08 14:41:00

Korzikai autonómia: Macron nem enged a szakadároknak

Emmanuel Macron lelkesítő hangvételben ígérte, személyesen kész azért tenni, hogy Korzikát megemlítsék az alkotmányban, számolt be az Euronews. A francia elnök már a tavaszi ülésszakban a parlament elé vinné az ügyet, mondta Korzika szigetén tett látogatása során, Bastiában. Ugyanakkor a sziget nacionalista vezetőinek törekvéseit elutasította.

Macron látogatása előtt több ezren tüntettek a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetén a nagyobb autonómiáért. A Franciaország által 1768-ban annektált, saját nyelvvel bíró Korzika hivatalosan az ország 26 régiójának egyike, bár azoknál nagyobb függetlenséget élvez. A huszadik század során változó lendülettel, de folyamatosan törekedtek függetlenségre; ezek a törekvések az utóbbi években ismét felerősödtek. Jelzi ezt az is, hogy a legutóbbi választásokon a nacionalista Pe a Corsica (Korzikáért) párt szerzett többséget a regionális döntéshozásban. Ugyan egészen 2016-ig még egy szeparatista terrorszervezet, a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front is aktívan jelen volt a sziget közéletében, legtöbben mégsem a teljes elszakadásért, hanem a mostaninál több jogot biztosító, Franciaországon belüli autonómiáért küzdenek. A törekvéseknek azok a francia aggodalmak állnak útjában, hogy Korzika példáján felbátorodva más régiók is hasonló függetlenségi törekvésekbe kezdhetnek.