Felcsút;fociakadémia;TAO;Mészáros Lőrinc;

2018-02-10 10:28:00

Nyomozás indult Mészáros Lőrincék tao-ügyei miatt

Nyomozás folyik a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke ellen – tudta meg a Sztárklikk.

Ez egy ügyészségi iratból derül ki, amely a tao-programból Felcsútra kerülő közpénzek felhasználását firtató feljelentés kapcsán íródott. A feljelentést Varju László DK-s képviselő nevében Czeglédy Csaba ügyvéd tette, mert a felcsúti alapítvány a mai napig nem adta ki, mire költötték az irdatlan mennyiségű adófelajánlást. Ez pedig - immár hivatalos papír is van róla - megalapozza a közérdekű adattal való visszaélés vétségét.

A Sztárklikk birtokába jutott dokumentumból az derül ki, hogy „a bűncselekménnyel érintett Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Mészáros Lőrinc rokoni kapcsolatban áll” az ügyben eredetileg illetékes vádhatóság egyik alkalmazottjával, így a Bicskei Járási Ügyészség helyett a továbbiakban a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség hivatott eljárni.

Az Orbán Viktor által megálmodott, és Mészáros Lőrinc által vezetett Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány számláján csak a tavalyi és az idei évben közel 5,4 milliárd forintnyi adófelajánlás landolhatott, a tao-program 2011-es indulása óta pedig összesen már jóval 10 milliárd forintot meghaladó összegű közpénz ment az alapítvány által fenntartott felcsúti futballakadémiára.