Horváth Gábor ezt írta a lap szombati számában: „Egy Karácsony Gergely által vezetett névsor, amelyen politikusokon - például az előkelő helyen szereplő Kunhalmi Ágnesen - kívül a pártoktól többé-kevésbé független, vitathatatlan szakértelmű, tekintélyes emberek is feltűnnek, egyszerre sugallhatná a változást és nyugtathatná meg az ismeretlen jövőtől aggódókat”.
Nagyon egyetértek a főszerkesztő úr által megfogalmazott igénnyel/követelménnyel, de azóta már tudjuk, hogy a Magyar Szocialista Párt vezetői nem így gondolkodnak: a lista első tíz helyét kizárólag ismert pártemberek, továbbmegyek, többségében olyan tisztségviselők (elnök, elnökhelyettes, választmányi elnök, pártigazgató, frakcióvezető, volt pártelnök stb.) foglalják el, akik az elmúlt évek baloldali „sikertörténetének” kovácsai voltak. Új politikai szereplőknek nem nevezhetők, „pártoktól többé-kevésbé független”-nek pedig végképp nem.
A kérdés tehát az, hogy miért nincsenek a lista élmezőnyében „vitathatatlan szakértelmű, tekintélyes emberek”, holott ennek szükségességét a párt vezetői többször és hangsúlyosan meghirdették?! Több magyarázat is lehet, én két életszerűvel próbálkozom.
1. A párt korifeusai lehet, hogy kerestek nagy tudású, köztiszteletnek örvendő személyeket a listás jelöltségre, de azok – látván a baloldali politikai közösség morális állapotát és szomorú vergődését – visszautasították a felkérést.
2. Ennél valószínűbb az a változat, hogy az MSZP meghatározó személyiségei - tekintettel a „tuti” bejutást jelentő listás helyek szűkösségére – lemondtak a független értelmiségiek bevonásáról, és egymás között elosztották a parlamenti székeket. Megjegyzés: a Republikon Intézet friss becslése szerint az MSZP-Párbeszéd Szövetség összesen 15-25 közötti (egyéni+listás) képviselői mandátumot szerezhet, ebből következően a 1 -15 közötti listás helyek nagyon értékesek.
Az MSZP tehát „rövid” névsor befutásával számol, ami viszont arra utal, hogy a párt nem túl magabiztosan készül a kormányzati szerepvállalásra. Választási vereség esetén (aminek azért van realitása) a lista élén állók közül néhányan harmadszor is ellenzéki státuszba vezényelhetik a szocialista pártot. Ez az opció a jövőre nézve nem sok jót ígér (alapszervezetek vs. frakció).
A várhatóan 15-25 fős parlamenti csoportban (még ellenzékben is) igen jól mutatott volna néhány párt-független, originális gondolatot képviselő autonóm és hozzáértő specialista beválasztása. Ez nem történt meg. A régiek újrapozícionálták magukat, és a belső béke megőrzése érdekében a párt-tisztségviselők között osztották szét a helyeket. Természetesen tiszteletben tartom a politikai döntést, csak azt nem értem, hogy kívülről hozott „húzó” nevek hiányában milyen alapon számítanak a szavazó bázis bővülésére és széles társadalmi támogatottságra? A pártemberek kizárólagos lista-kedvezményezése fájó üzenet az egyre elkeseredettebb - pártoktól független – szakértelmiségiek számára: itt sincs rátok szükség, még mutatóban sem!
