Ingyenessé tette Kálomista Gábor a Kojot című filmet a mozik számára. Meghökkentően elegáns gesztus, már ha egyáltalán lehet méltóságról és eleganciáról ebben a kontextusban beszélni. Hiszen Kostyál Márk rendező és alkotótársai korábban két éven keresztül harcoltak az alkotásukért.
Azért küzdöttek, hogy a film végső változatán ne kelljen módosítani, s miután bemutatták a mozikban, ténylegesen látható legyen, ne tüntessék el a színről. Mégis majdnem sikerült a Kojotot a teljes érdektelenségbe taszítani, de aztán a kritikusoktól nemrég kapott két fontos díjat, így egyszer csak az is nagyot szólt, hogy a Magyar Filmhétről visszavonták. Szakmai, majd szélesebb körű botrány kerekedett ebből, s a nap híre lett, hogy a Kojot korunk cenzúrájának áldozatává vált. Ez pedig óriási eredmény. Mármint nem maga a szomorú tény, hanem az, hogy a legnépszerűbb közösségi oldalon több tízezren nevén nevezték a jelenséget. Sőt szót is emeltek ellene, sokan ráadásul a TTT jelenséget vélték újra felfedezni e gyakorlatban.
Ahogy az emberek elkezdtek vele párbeszédet folytatni a digitális térben, Kostyál Márk is nyíltan fogalmazott: nem tagadta, hogy korunk Magyarországáról készített filmet, ám az ott ábrázolt kiskirály sokkal maszkulinabb jelenség hétköznapi strómanjainknál. Egy igazi filmben ugyanis sokkal markánsabb főgonoszokra van szükség, mint mondjuk egy rekordgyorsasággal meggazdagodó gázszerelő. Mert a mesékben a hatalmasoknak külsőleg is hihetőnek kell lenniük.
Az, hogy Kojot elkészülhetett, egy demokratikus rendszert feltételez. Nem politikait, hanem filmszakmait. Nem is a sokak szerint éppen zajló mozgóképes aranykor – azaz a Saul fia és a Mindenki Oscar-díja, illetve a Testről és lélekről jelölése – az, ami hosszú távon legitimálta az úgynevezett Vajna-rendszert, hanem a Kojot. Hogy korunk e fájdalmasan őszinte és bitangerős társadalmi lenyomatának forgatókönyve átesett a fejlesztésen, majd gyártásba került. Producerei már csak a végeredményt látva érezték kényelmelenül magukat. Pedig akár büszkék is lehetnének.
