gyorskorcsolya;téli olimpia;Pjongcsang;Liu Shaolin Sándor;Liu Shaoang;Kékesi Márton;

2018-02-15 19:35:00

Nehéz ellenfeleket kaptak a gyorskorcsolyázók

Nem remekeltek csütörtökön a magyarok az ötkarikás játékokon, ám szombaton Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Liu Shaolin Sándor javíthat a mérlegen.

Az elmúlt napok szeles időjárása után, amely lehetetlenné tette az alpesi számok megrendezését, csütörtökön végre kisütött a nap, felmelegedett a levegő és megállt a légmozgás a dzsongszoni pályán. Így többek közt sor kerülhetett az alpesi sízés királyszámára, a férfi lesiklásra, melyet Aksel Lund Svindal nyert meg. A 35 éves síző sikere már csak azért is szenzáció, mert három rendkívül súlyos sérülés után diadalmaskodott. Korábban elszakadt az Achilles-ina, kétszer pedig a térdszalagja, a mostani idényre is egy ilyen sérülésből tért vissza.

Ugyanebben a versenyszámban Kékesi Márton az 57 indulóból 53. lett. A magyar síző viszonylag óvatos menetet produkált és több mint 11 másodperces hátránya lett, amivel a leérkezett versenyzők között a legrosszabb volt. "Elégedett vagyok, mert teljesítettem a pályát egészségesen. Lesiklásra nem igazán tudunk készülni otthon, így nem érzem a helyes íveket. Sokan mondták, hogy ne induljak, ha rázósnak érzem, de miért ne!? Így legalább ebben a számban is volt magyar résztvevő. Viszont már nagyon várom a technikai számokat, mert azokban jobb vagyok" - értékelt Kékesi.

Kékesi Márton viszonylag óvatos menetet produkált Fotó: AFP/Dimitar Dilkoff

Kékesi Márton viszonylag óvatos menetet produkált Fotó: AFP/Dimitar Dilkoff

Nem termett sok babér a magyaroknak a női alpesi sízők óriás-műlesiklő versenyszámában. Hozmann Szonja a 49. helyen végzett, míg Maróty Mariannt kizárták.

A női sífutók 10 kilométeres szabadstílusú számában Szőcs Emőke a 77. helyen végzett. Meglepetésre nem Marit Björgen, minden idők legeredményesebb női téli olimpikonja győzött, hanem honfitársa, Ragnhild Haga. A szám magyar szereplője a 90 fős mezőnyből 13 sportolónál volt gyorsabb, a győztes norvégtól pedig 6:04.1 perccel maradt el.

Ami a magyarok szombati programját illeti, Jászapáti Petra mellett Bácskai Sára Luca indul a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében. A magyar szakvezetés csütörtöki döntése nem meglepő, mivel Bácskai januárban a drezdai Európa-bajnokságon bronzérmet nyert ezen a távon. A futambeosztással viszont nem volt szerencséje az MTK 18 éves versenyzőjének, ugyanis két pjongcsangi bajnokkal is azonos hatosba került, amelyből majd a legjobb három jut az elődöntőbe. Egyrészt ott lesz az első selejtezőben az olasz Arianna Fontana, aki 500 méter diadalmaskodott, másrészt vállalta az indulást a holland Jorien ter Mors, aki nagy pályán 1000 méteren lett aranyérmes. Ha ez nem lenne elég Bácskai számára: a dél-koreaiak olimpiai és ötszörös világbajnoka, Sim Szuk Hi is ebben a futamban szerepel.

Sokkal jobban Jászapáti Petra sem járt, ugyanis a szegedi versenyző ellenfélül kapta a hatszoros világbajnok, szintén dél-koreai Csoj Min Dzsongot, aki a világkupa négy versenyéből hármat megnyert ezen a távon és egyszer második lett. Az orosz Szofija Proszvirnova sem könnyű rivális, mivel négyszeres Európa-bajnok, és még a kínai Li Csin-jü is ebben a hatosban lesz.

A szombati rövidpályás gyorskorcsolya programban még a férfi 1000 méter szerepel, amelyben a negyeddöntőben már csak Liu Shaolin Sándor lesz érdekelt. A táv magyar vk-győztese a kanadai Charles Hamelinnal is találkozik, aki háromszoros olimpiai bajnok, nem mellesleg a táv 2016-os világbajnoka. De ott lesz a kínai Vu Ta-csing, aki az 500 méter specialistája. Emellett két lett riválisa is lesz az MTK magyar világbajnokának.

A magyarok szombati programja:

11.00–13.55 Rövid pályás gyorskorcsolya női 1500 m döntő Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca

11.00–13.55 Rövid pályás gyorskorcsolya férfi 1000 m döntő Liu Shaolin Sándor

Nyuszi a tigris előtt
Fotó: AFP/Mark Ralston

Fotó: AFP/Mark Ralston

Akwasi Frimpong a téli játékok történetének első ghánai résztvevője. A 32 éves sportoló szkeletonban (a versenyzők fejjel előre hasalnak a több mint 100 km/órás sebességgel száguldó szánkón) olyan sisakban indult, melyen egy nyuszi ül a tigris előtt. A kép a sportoló életét szimbolizálja. Frimpong kilenc testvérrel Ghánában nőtt fel, kamaszként édesanyjával Hollandiába költözött. Mivel a család nem kapott letelepedési engedélyt, illegálisan tartózkodott az országban. Frimpong atletizált, ifjúsági bajnok sprinter volt, amikor térdsérülést szenvedett, illegális bevándorlóként azonban nem kapott megfelelő orvosi ellátást. Sérüléséből külső segítség nélkül több mint két év alatt épült fel, ezután kezdett el bobozni. A holland csapattal nem sikerült kvótát szereznie a 2014-es szocsi téli olimpiára. Ezután váltott szkeletonra, szülőhazájában, Ghánában megalapította a szánkószövetséget, és afrikai sportolóként sikerült kvótát szereznie az idei játékokra. Frimpong két futam után a 30., utolsó helyen áll, de bízik benne, hogy 2022-ben vagy 2026-ban ő lesz az első afrikai sportoló, aki érmet szerez a téli olimpián.