Pjongcsang 2018 - Feledhető magyar eredmények

Publikálás dátuma
2018.02.16. 21:59
Fotók: Szalmás Péter
Hozmann Szonja a műlesiklás első futamában kiesett, Maróty Mariann az utolsó, 53. pozíciót szerezte meg pénteken. Kékesi Márton sem ért célba szuperóriás-műlesiklásban, míg Kónya Ádám a 89. helyen végzett a sífutók 15 kilométeres versenyében.

Két fiatal magyar versenyző volt érdekelt női műlesiklásban, ahol két futam eredményéből alakult ki a végső sorrend. Hozmann Szonja nem tudott végigmenni az első pályán, így a második futamban már nem indulhatott. A később rajtoló Maróty Mariann az első futam után az 58. helyen állt, majd több társa kiesése miatt végül az 53. helyen zárt.

"A második futam pályatűzése jobban feküdt számomra, mint az elsőé, azonban a talaj sokkal rosszabb volt, mert kádak alakultak ki a kapuknál" - nyilatkozta Maróty. - Ennek ellenére most jobban síeltem, mint délelőtt. Úgy érzem, ennél mentem már jobb futamokat is, de ilyen környezetben, ilyen nehézségű pályán még nem versenyeztem, így összességében örülök, hogy célba értem - tette hozzá a 19 síelő, aki egyetlen riválisát sem tudta maga mögé utasítani.

Az érmekért ugyanakkor nagy csata alakult ki, s nagy meglepetésre a címvédő amerikai Mikaela Shiffrin nem állhatott fel a dobogóra, mindössze negyedik lett. A svéd Frida Hansdotter végül öt századdal utasította maga mögé a svájci Wendy Holdenert, míg a bronzérmet az osztrák Katharina Gallhuber nyakába akasztották.

Kékesi Márton számára sem alakult kedvezően a férfi szuperóriás-műlesiklás pénteki versenyszáma. A 22 esztendős magyar a 62 résztvevő közül 59-es rajtszámmal indult, de nem ért le a célba, mert az egyik ugratóra rossz szögben érkezett, így a következő kaput nem tudta bevenni.

"Csalódott vagyok, mert ebben a számban önmagamhoz képest már jó eredményt érhettem volna el. Bevállalós menetet szerettem volna csúszni, jól is sikerült a felső rész, de rossz szöget választottam az ugratóhoz. Mindössze 10-20 centin múlt, de kockázatos lett volna bármit is csinálni a landolás után. Azért különösen fáj a kiesés, mert ez már feküdt nekem, most éreztem magam a legjobban a pályán" - mondta Kékesi.

Ebben a versenyszámban a legutóbbi három olimpián norvég siker született, ezúttal viszont az osztrák Matthias Mayer diadalmaskodott. A dobogó második fokára a svájci Beat Feuz állhatott, míg a harmadik a címvédő, Kjetil Jansrud lett.

Kónya Ádám több mint öt és fél perces hátránnyal végzett a 89. helyen a férfi sífutók 15 kilométeres versenyében.

"Összességében elégedett vagyok. A hó jó volt, mert bár melegebb van, de a szél kiszárította. Voltak ugyan mélypontjaim, de nem olyanok, amelyekből ne tudtam volna magamat kirángatni. Többnyire egy lengyel sráccal futottam, aki érdekes ritmusban síelt, volt, hogy azt éreztem, el tudnék menni mellette, máskor pedig örültem, hogy a szélárnyékában haladhatok" - nyilatkozta Kónya, aki már ma hazaindul, hogy három-négy nap pihenő után Ausztriában versenyezhessen. A versenyszámot zsinórban harmadszor a svájci Dario Cologna nyerte jelentős fölénnyel a norvég Simen Hegstad Krüger és az orosz Gyenyisz Szpicov előtt.

Akwasi Frimpong az utolsó, 30. helyen ért célba a férfi szkeletonosok pénteki versenyében. A ghánai versenyző, aki egyedüliként képviseli hazáját Pjongcsangban, feledhető eredménye ellenére rendkívül boldog volt célba érkezését követően.

„Az olimpia nemcsak az érmekről, hanem álmaid eléréséről, a lehetetlen leküzdéséről is szól, a félelmünkkel való szembenézésről. Ez az én üzenetem itt Dél-Koreában, le akartam törni a korlátokat és történelmet akartam írni Ghána sporttörténelmében” – nyilatkozta a 32 éves olimpikon, aki 2022-ben, Pekingben is rajthoz akar állni.

Szerző

Rosszul lett a vezető, nem járt az 51-es villamos

A hvg.hu információi szerint a Boráros térről Pesterzsébetre közlekedő villamost a Koppány utcánál a biztonsági berendezés állította meg, mert a vezetője rosszul lett.

A BKK legfrissebb tájékoztatása szerint már újra a teljes vonalon jár az 51-es villamos.

Szerző

Rosszul lett a vezető, nem járt az 51-es villamos

A hvg.hu információi szerint a Boráros térről Pesterzsébetre közlekedő villamost a Koppány utcánál a biztonsági berendezés állította meg, mert a vezetője rosszul lett.

A BKK legfrissebb tájékoztatása szerint már újra a teljes vonalon jár az 51-es villamos.

Szerző