- Lakossági áramáremelést vagy új adóterhet hozhat Paks 2

– Azt mondta, az első kapavágás után már sokkal nehezebb lesz a paksi bővítésből kihátrálni. Lényegében nem mindegy, hogy most kell az oroszokkal szerződést bontani vagy némi tereprendezés után?

– Óriási a különbség. Ha menet közben derül ki, hogy mégsem, vagy nem az eredeti elképzelések szerint valósul meg az atomerőmű, akkor garantált a dupla veszteség. Egyrészt amennyiben megkezdődik az építkezés és „beleöntöttek” több százezer tonna betont és vasat, akkor veszendőbe megy a beruházás addig kifizetett költsége. Másrészt csak óriási kiadások árán lehetne visszabontani az építményeket és rekultiválni a területet. Úgyhogy jobb lenne még most átgondolni a projektet, ha már nem fejezhették be az előkészítést és vakon beleugrott az ország.

– Bár az orosz-magyar kontraktus nem ismert, de valószínűleg van benne egy kártérítési klauzula, amennyiben a magyar fél kifarolna a projektből.

– Csakhogy a föld alá süllyesztett vasbetont és a legyártott alkatrészeket nem lehet újratárgyalni – míg a szerződés passzusait most még igen.

– Nem túl optimista? A jelek szerint Moszkva foggal-körömmel ragaszkodik a paksi bővítési projekthez.

– Egyébként szerintem annyi munkájuk van máshol, hogy egyre kevésbé ragaszkodnak a magyar projekthez. Ha az ország úgy dönt, hogy egyelőre nem akar bővítést, vagy csak plusz egy atomerőművet akar…

– De hát egyről van szó.

– Nem, kettőről. A két megrendelt blokk gyakorlatilag két atomerőművet jelent, darabonként 1200 megawatt teljesítménnyel. Összehasonlításképpen: Paks I jelenleg 2000 megawatt teljesítményű, és ezzel biztosítja az ország áramszükségletének 45-50 százalékát.

– Kanyarodjunk vissza oda, hogy mennyire lesz empatikus a Roszatom.

– Sokat tárgyaltam az oroszokkal, hiszen Paks I szimbiózisban él az orosz szállítókkal és jó tapasztalataim vannak. Az orosz tárgyaló partnerek kemények, parancskövetők, profitorientáltak, de egy tisztességes ajánlatra nem mondanak nemet. Sem a villamos-, sem a gáziparban nem emlékszem olyan esetre, amikor az oroszok a kártérítésre mentek volna. Előfordult, hogy nem teljesült egy-egy szerződés, akkor a felek kiszámolnak egy kártérítési összeget, amit viszont általában „le lehet lakni”.

– Nem vitatom, hogy ez az ügymenet egy szimpla üzlet esetében, de a jelek szerint itt az orosz állam menedzseli az atombizniszt. A visszafogottabb forgatókönyv szerint Moszkva minden áron ragaszkodik egy EU-s referenciához, a sarkosabb vélemények szerint, ha esetleg gond lenne a hiteltörlesztéssel, akkor Putyin elnöknek lenne egy atomerőműve az unión belül.

– Az atomenergia Európában visszaszorulóban van – például a francia állami energetikai óriás, az EDF nemrég jelezte, hogy 5 atom reaktort le kíván állítani gazdasági okok miatt, a németek eleve kivezetik az összes nukleáris termelést. A referencia érv szerintem nem állja meg a helyét, hiszen hiába tud felmutatni egy „mintamunkát” a Roszatom, annak birtokában sem számíthat sok európai megrendelésre. Ami pedig a „saját erőmű teóriát” illeti, szerintem egy 2400 megawattos teljesítmény csepp az áramtengerben. Az európai összes beépített erőművi kapacitás több mint 1000 GW, ebből Paks II beépített kapacitása 2400 MW lesz, tehát nagyjából az európai összkapacitás 2 ezreléke – azaz, ha ezt Putyin meg is szerezné, az pont senkit nem érdekelne. Ez csak itthon jelentős. A földgáz Putyin politikai fegyvere, hiszen Közép- és Kelet-Európában mindenhol orosz gázmolekula van a csövekben, de ez a befolyás is rohamosan csökken a fogyasztási trendek, alternatív források miatt. Szóval határozott véleményem, hogyha visszamondanánk a szerződést, vagy egy blokk építésére redukálnánk a tartalmát, és az esetleges kártérítés összegét náluk költjük el, akkor ráállnak az alkura. A várható nagyságrendet Bulgária példája jól mutatja, amelyik szintén a Roszatomtól rendelt erőművet, majd visszamondta. Az orosz cég beperelte a bolgár államot, és a bíróság meg is ítélt a Roszatomnak 620 millió euró kártérítést.

– Ami több mint 190 milliárd forint. Mire tudnánk ennyi pénzt fizetni a Roszatomnak?

– Metróra, helikopterre vagy például a jelenlegi atomerőmű élettartamának további meghosszabbítására. Ugyanis Paks I-et nem lehet eltemetni, nem szabad idejekorán bezárni. Olcsón termel, hiszen Kádár idejében épült, több mint harminc éve rendben üzemel, rég megtérült: lényegében csak a munkavállalókat, az alkatrészeket és a fűtőanyagot (értsd: dúsított uránt) kell fizetni. A jelenlegi tervek szerint 50 évig megy, azaz a 2030-as években jár le az üzemideje. Amit meg lehet hosszabbítani. Nem én mondom ezt, hanem a Roszatom, amely saját legfrissebb publikációiban rögzíti, hogy az olyan reaktorok, mint a Pakson is működők, 60 évig biztonságosan termelhetnek – és ezt számos oroszországi, illetve bulgáriai példa bizonyítja. Ha pedig Paks I üzemidejét meg lehet újabb tíz évvel nyújtani, akkor kap húsz évnyi gondolkodási időt az ország, hogy a 2040-es évekre kitalálja, mi lesz a megoldás: optimális energiamix lehet például, ha csak egyetlen új blokk épül, az energia nagyobb része megújuló forrásokból származik, és szükség van még szabályozó gázerőművekre is. Könyörgöm, minden egyes plusz évnyi áramtermelés a meglévő paksi erőműben mintegy 170 milliárd forint értéket hoz.

– Tegyük fel, a döntéshozók nem hallják meg a pragmatizmus szavát…

– …márpedig nem hallják, de én szívesen generálok szakmai vitát, ez itthon igen ritka. Nem kell mindennel egyetérteni, de ha mélyreható szakmai viták lennének, az segítené a projekt sikerességét. A szakmai előkészítést egyébként a tender nélkül nyélbeütott szerződéskötés előtt lett volna célszerű elvégezni.

– Egyelőre úgy tűnik, a kormány tervei szerint épül Paks. A beruházás 40 százalékát a megállapodás szerint a magyar cégek kapják. Hogy ez így is lesz, a kabinet szerint az bizonyítja, hogy a mintegy 800 millió euró értékű turbinát (hozzávetőleg 240 milliárd forint) az amerikai GE magyar leányvállalata szállítja. Ez valóban értelmezhető úgy, hogy ezt a summát magyar cég „nyerte el”?

– Ha nagyon jóindulatú vagyok, akkor ennek a megrendelésnek legfeljebb a 20 százalékát lehet majd magyar teljesítésnek tekinteni. A licensz a GE-é és le is veszi érte a pénz nagy részét. A know-how, gyártó géppark, tervezés is a GE-é. Az alapanyag szintén külföldről jön, ugyanis nálunk egy gramm olyan acélt sem lehet előállítani, amiből ilyen turbinát lehetne építeni. Majdnem minden külföldről érkezik, a mérnöki munka egy kis része, a szállítás és a szerelés lehet az itthon hozzáadott érték – így jön ki talán a 20 százalék.

– Azt mondja egyetlen gramm megfelelő minőségű acélt nem képesek előállítani a magyar cégek. Mégis, akkor hogy jön össze a kormány által beharangozott 40 százalékos honi részesedés?

– A jelenlegi projektmenedzsment elismerésre méltóan küzd ezért, de úgy tűnik: hiába. Korábban azt gondolták, majd a betonozás segít javítani a „magyar részvételi arányt”. Csakhogy egy atomerőműbe nem olyan beton meg vas kell, mint egy stadionba.

– Ez politikai felvetés?

– Nem akarom megsérteni a stadionkivitelezőket – ez egy mérnöki kérdés: egy atomerőműnél teljesen más minőség szükséges, amit a magyar cégek képtelenek produkálni. A hazai hagyományos építőipari vállalkozások rendre képtelenek elindulni a Roszatom tenderein, mert még csak nem is láttak olyan minőségű acélt, betont, hegesztést, amit az orosz megrendelő követel. A legújabb hidegzuhany pedig a hazai és nemzetközi munkaerőhiány. Ha jósolnom kellene – és feltételezem, hogy az ennivalót magyar cégek szállítják a beruházáson dolgozóknak –, akkor azt mondom: ha elérjük a beruházás 15 százalékát, nagyon hálásak lehetünk.

– Semmilyen területen nem versenyképesek a hazai vállalkozások?

– De, nagyon is. A hagyományos erőművi berendezésekben jók vagyunk. Remek alállomásokat, trafókat, távvezetékeket tudunk építeni, jók vagyunk szivattyúból, csővezetékekből, képesek vagyunk vízkivételi rendszereket, biztonságtechnikát csinálni, tudunk utat, hidat és csarnokot építeni. Ezek alapvetően az úgynevezett szekunder kör (értsd: ami nem a nukleáris rész) részei – csak hát atomerőműnél nem ez a nagy költség, ezek százmillió eurós tételek.

– Amik töredékét teszik ki a beruházás hivatalosan 12,5 milliárd eurós (minegy 3750 milliárd forintos) költségének. Ön szerint hol áll meg a számla?

– Minimum 2-3 milliárd eurós (hozzávetőleg 660-990 milliárd forint) túllépéssel számolok – ezt valószínűsíti az összes épülő atomerőmű példája, legyen szó a francia vagy épp az angol beruházásról. Holott ezeket az atomerőműveket jó EU-s referenciákkal rendelkező vállalkozások építik. Ez a többletköltség megborítja a hitelt – a többletet az oroszok vélhetően odaadják, a kérdés az, milyen feltételekkel. Továbbá felforgatja az árazási terveket: a hivatalos kommunikáció szerint Paks 55 euróért állítana elő egy megawattórányi áramot, a pluszkiadások miatt ez 80-100 euróra is felmehet. Szeretném, ha nem lenne igazam, de a példák azt mutatják, egy új, európai szabványok szerint épített erőmű nem tud egy megawattóra energiát 100 euró alatt előállítani, állami támogatás nélkül.

– Nem kételkedve az ön által hozott példák hitelességében, de nem fordulhat elő, hogy Magyarország lesz a szabályt erősítő kivétel, és a paksi bővítés nem lépi túl a tervezett büdzsét?

– Nem hinném. Hadd mondjak egy példát. Erőműépítésnél Magyarországon EU-szabvány szerinti berendezésekkel, kivitelezési technológiával lehet tervezni – sem az orosz, sem a kínai szabványokat nem fogadják el a hatóságok. Ugyanez igaz a tervezési, kivitelezési és üzemviteli dokumentációra is. Hogy miképp kell legyártani, tesztelni, beépíteni egy erőművi részegységet, annak Európában nagyon komoly szabályai vannak. Ha valaki nem tudja igazolni, hogy az alkatrész vagy technológiai megoldás megfelel az EU-szabványnak, akkor visszapattan az összes magyar és EU-s hivatalról. És már most lehet hallani, hogy számos megoldás, amelyeket az oroszok terveznek hozni, az nem felel meg az EU-s szabványoknak vagy épp a magyar szabályozásnak. Félreértés ne essék: ettől ezek még kiváló berendezések, dokumentumok, remekül működnek Oroszországban vagy Kínában, csak épp más technológiával készítették, tesztelték őket, mint amit az unió előír. A szerződések titkosak, de gyanítom, hogy a tender hiánya és a kapkodás miatt nem kezelik megfelelően ezeket az EU-szabvány kontra Roszatom alap-dizájn problémakört. Az oroszok természetesen mindent képesek lesznek legyártani, ledokumentálni, megépíteni uniós szabvány szerint is – borsos felárral.

– Az ön által prognosztizált 100 eurós megawattórás ár miképp viszonyul a piaci árhoz?

– Az irányadó európai áram tőzsdéken a 2020-as évekre jegyzett árak jelenleg mintegy 35-40 euró/MWh körül vannak. Ez a Paks II várható termelési költségének fele, harmada, de még a kormányzat által hivatalos árnál is jóval alacsonyabb.

– Ha a piaci tarifa kétszereséért termel az új paksi erőmű, akkor a lakossági villanyszámla is a duplájára nő?

– Ez csak zsonglőrködés kérdése. Alapesetben a beruházási költség mértéke és ennek túllépése, a hitel kamatok, a Paks I és Paks II párhuzamos üzeme miatti óriási többlet rendszerköltségek akár 20%-kal is emelhetik a lakossági áramárakat. A másik út, hogy mivel állami beruházás, egy tollvonással rá lehet kényszeríteni az atomerőművet, hogy piaci árért adja az államot, a hiányt pedig kipótolja a költségvetés. Azaz a különbözetet a kormány beszedi adóban. Nincsenek csodák: a mintegy 4500 milliárdos építési költséget és a kapcsolódó rendszerszintű tételeket ki kell fizetni – vagy az áram árából, vagy adóból.

– Ha a kormány nem változtat az ütemterven, akkor 2026-ra felépül a két új blokk, miközben Paks I még javában üzemel. Azaz gyakorlatilag az országos áramszükségletet a két Paks együtt előállítja. Mi lesz a megújulókkal és a gázerőművekkel?

– Elképzelhetetlen, hogy a mai villamosenergia-rendszer állapotban a két erőmű párhuzamosan működjön Magyarországon belül. Az áramfogyasztás ingadozik, hajnalban megindul felfelé, amikor az emberek felkelnek, bekapcsolják a kenyérpirítót, a tévét és a vízforralót. Reggel, amikor elindulnak a munkahelyek, gyárak, csúcsra jár a fogyasztás, és este van még egy kiugrás, amikor otthon mennek a tévék, a tűzhelyek és a közvilágítás. Aztán késő éjjel megzuhan a fogyasztás, hiszen mindenki lefekszik, csak a benzinkutak, folyamatos üzemek és a bárok „vannak talpon”. Mivel a tudomány még nem tart ott, hogy a villamos energiát nagy mennyiségben tárolni lehessen – ez tározós vízerőművel részben lehetséges lenne, de az meg itthon nincs –, a termelést ehhez a hegyvölgy-grafikonhoz kell igazítani. Az atomerőmű adja az alapot és a csúcsokat a jól szabályozható gázerőművekkel lehet előállítani. Ha csak az atomerőművek 4400 megawatt teljesítményt adnának és ezt megfejeli a hagyományos, illetve megújuló erőművek termelése, akkor mi lesz a felesleges, esetenként több ezer megawatt nem szabályozható termeléssel?

– Mi lesz?

– Leállítom az atomerőművet, ez egy rémálom. Minimumra szorítom a termelését, ez is egy rémálom, hiszen ugyanúgy ott van a személyzet, a megvalósult beruházás, fűtőanyag, tehát tiszta veszteség. A harmadik lehetőség, hogy megpróbálom exportálni az áramot. Csakhogy Európában mindenki az éjszakai és ünnepnapi túltermeléssel küzd, olyankor senkinek sem kell áram. Azért, hogy elvigye valaki a völgyidőszaki paksi áramot, fizetni kell. Szóval, ha a két Paks egyszerre termelne, az egy pénzügyi csőd lesz. Ezt kis mértékben szépítheti majd egy jól kiépülő regionális energiapiac, de erre alapozni ma egy ekkora fejlesztést nagy felelőtlenség.

– Abból, amit mond, az következik, hogy egyetlen szakmai érv sem szól amellett, hogy most kerüljön sor a paksi bővítésre. És politikai érv sem szól mellette, hiszen…

– …hiszen amíg Paks I elfogadottsága 60 százalék fölötti, addig Paks II támogatottsága a közvélemény-kutatások zömében már jócskán 50 százalék alatti. Azaz, ha a bővítésről népszavazást írnának ki, az elbukna.

– Köszönöm, hogy befejezte helyettem. Amennyiben sem szakmai, sem gazdasági, sem politikai érv nem szól Paks mellett, akkor mégis miért forszírozza a kormány?

– Azt meg én nem tudhatom itt a kávéházban. Maradjunk annyiban, hogy én igyekeztem jelezni a szakmai csapdákat.