Kedvenc dalával indították utolsó útjára Kallós Zoltánt

Publikálás dátuma
2018.02.17 15:56
Virrasztás a Budai Fonó Zeneházban Kallós Zoltán emlékére. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Fotó: /
Kedvenc dalával, az ördöngösfüzesi bujdosódal eljátszásával indították szombat délután válaszúti otthonából utolsó útjára az élete 92. évében szerdán elhunyt Kallós Zoltán néprajzkutatót. A bújdosódalt a több tucat népzenészből szerveződött alkalmi zenekar játszotta a Kallós-kúria udvarán összegyűlt, végtisztességet tevő mintegy ezerfős gyülekezetben.

A gyászbeszédet mondó Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is megemlítette, hogy elérkezett az idő, amikor Kallós Zoltán nélkül kell énekelni a bujdosódalt. A püspök Kallós Zoltán kisugárzását példázva úgy vélekedett: aki egyszer kapcsolatba került vele, aki egyszer betette a lábát a táncházba, az más emberré vált. 

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke búcsúbeszédében Kallós Zoltánt, az egyszemélyes intézményt" méltatta, akinek kolozsvári lakása a diktatúra idején is a szabadság szigete volt. A politikus úgy fogalmazott: "az identitásformálás apostola" távozott az élők sorából.

"Akik egyszer találkoztak vele, akik hosszabb vagy rövidebb ideig közelében lehettek, azoknak az identitása kitágult és megszilárdult, gazdagabbá vált, és másképpen értették azt, hogy kik ők. Tudták, hogy mivé akarnak válni, tudták, hogy milyen értékekre építhetnek" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Az erdélyi és magyarországi néprajzkutató műhelyek nevében szóló Pozsony Ferenc, az erdélyi Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke az elhunyt életútját felidézve azt hangsúlyozta, hogy Kallós Zoltán integratív személyiség volt, aki sikeresen gyűjtötte össze, "virtuális nemzeti közösségbe integrálta" a Kárpát-medence és a világ magyarságát.

Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója megemlítette: a népzenészek nemcsak hangszert, könyvet és tarisznyát kaptak tőle, hanem hivatást is. Úgy vélte, Kallós Zoltán nélkül a táncházmozgalom sem létezne, és a Hagyományok Háza sem jöhetett volna létre.

Az emlékező beszédek után moldvai csángó asszonyok énekeltek a néprajzkutató koporsója mellett, majd a rögtönzött zenekar játszott az alkalomhoz illő népzenét.

Kallós Zoltánt a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra.

Szerző
2018.02.17 15:56

Száznál több magyar lány Facebook-profilját törte fel egy hacker

Publikálás dátuma
2018.09.18 15:16
Illusztráció
Fotó: AFP/
Legalább 133 áldozata van annak az ismeretlennek, aki személyesen beszéli rá áldozatait, hogy egy adathalász oldalon megadják felhasználónevüket és jelszavukat.
Egy amatőr hacker eddig közel 200 magyar lány Facebook- és egyben Messenger-fiókját törte fel viszonylag rövid időn belül egy nagyon átlátszó, mégis célravezető trükkel – szúrta ki a 24.hu a Makay József etikus hacker saját oldalán megjelent figyelmeztetést.
Egy új, célzottan terjedő, de meglehetősen igénytelen hackertámadási hullám indult el a „magyar” Facebookon - írja Makay. Az elkövető egy linket küld az áldozatoknak, azzal a (szó szerint idézett) szöveggel, hogy
"Szia! Bocsi a zavarásért gondoltam szólok hogy a profilképeddel más néven is fent van valaki facen. A profilt valamiért csak így engedi kintről linkelni a face, ellenőrzött linkkel"
Majd a tettes időt nem sajnálva rábeszéli áldozatait a kattintásra. Az áldozatoknak küldött link egy adathalász (phishing) weboldalra vezetett, ami a magyar users.atw.hu/fbprofile tárhelyen volt megtalálható, ezt azóta a szolgáltató letiltotta. A hacker ettől még később egy másik tárhelyre regisztrált oldalon ugyanúgy elkészítheti az adathalász felületet, ami a Facebook belépési oldalát utánozza. Az hamis lap viszont nem beléptet a közösségi oldalra, hanem elmenti a megadott e-mail címet és jelszót.
A szakember szerint a felhasználónevek és jelszavak letárolására szolgáló dokumentum látogatóként is elérhető volt, benne összesen 133 magyar lány adataival.
Az ehhez hasonló támadások kivédhetőek a kétfaktoros hitelesítés beállításával.
Ezzel a közösségi oldal a bejelentkezési kísérlet megerősítéséhez egy külön bejelentkezési kód megadását kér, melyet a felhasználó telefonszámára sms-ben küld el. Az is feltűnhet egy adathalász oldalra tévedt internetezőnek, hogy nem a megfelelő internetes cím jelenik meg a böngésző címsorában - itt például facebook.com helyett users.atw.hu/fbprofile. A valós internetes cím elrejtésére szolgáló URL-rövidítések is árulkodóak lehetnek - például ha egy bit.ly cím kattintására akarnak rávenni valakit.
Érdemes azonnal jelszót is változtatnia annak, aki úgy gondolja, adathalász támadásnak eshetett áldozatául.
2018.09.18 15:16

„Az Index jelenleg független”

Publikálás dátuma
2018.09.18 15:12

Fotó: Népszava/
A frontvonalban vagyunk, de amíg az alapítványi háttér és a főszerkesztő-választás szabadsága megmarad, megőrizzük függetlenségünket- üzent az Index főszerkesztője, Tóth-Szenesi Attila.
Az Index egyelőre őrzi függetlenségét, erre garancia az alapítványi háttér, és az is, hogy a szerkesztőség tagjai bizalmi szavazás útján döntenek arról, ki legyen a főszerkesztő – írta keddi „szolgálati közleményében” a portál jelenlegi vezetője.
Tóth-Szenesi Attila így kommentálta, hogy hétfőn kiderült, változás történt az Index mögött, a portálhoz kötődő CEMP-cégek pedig Ziegler Gáborhoz és a KDNP-s Oltyán Józsefhez kerültek.
„Hetek óta lehetett tudni, hogy valami készül körülöttünk, és a csönd most tört meg. A legfontosabb: az Index.hu Zrt. részvényei a Bodolai László irányítása alatt működő Magyar Fejlődésért Alapítvány tulajdonában maradtak” - szögezte le a főszerkesztő, aki szerint a portál munkatársai évek óta frontvonalban érzik magukat, de a közéleti-politikai háborús viszonyok között is csak egy dolgot szeretnének: újságot írni a legjobb tudásuk szerint, „függetlenül jobboldaltól, baloldaltól, Fidesztől, MSZP-től, Jobbiktól, Vörös Hadseregtől, Wehrmachttól.”
 A főszerkesztő szerint az Index léte két alapvető dolgon múlik: kívülről nem befolyásolható szakmai munkán és azon, hogy a szerkesztőség maga dönti el, kivel szeretne vagy éppen nem szeretne dolgozni.
Ha bármilyen változás van, a lehető leghangosabban jelezzük a világnak. És ez nem csak egy ígéret. Az Index.hu szerkesztősége a mai napon létrehozott egy oldalt, ahol bármikor bárki ellenőrizheti, hogy a szerkesztőség saját álláspontja szerint hagyják-e, hogy munkáját a piaci és politikai szereplőktől, illetve a tulajdonosi befolyástól függetlenül végezze”-írta szolgálati közleményében Tóth-Szenesi Attila. 
Az oldalon egy virtuális mérőfelület látható, három fokozattal: „Az Index jelenleg: független/ veszélyben / nem független.” A mutató jelenleg a független sávban áll. 
2018.09.18 15:12