Választás 2018;választás;ajánlóívek;

2018-02-19 16:05:00

Ráugrottak az ajánlóívekre - Az elszámolás szigorú lesz

Van, ahol 800, van, ahol csak 70 ajánlóívet kértek ki a jelöltek a választási szervektől, ezeken lehet mától két héten át gyűjteni a jelöltté váláshoz szükséges ajánlásokat a választásra. A versenybe már az első napon 68 jelölő szervezet szállt be, nagy lesz tehát a tolongás az aláírásokért.

Összesen 68 jelölőszervezet csaknem 393 ezer ajánlóívet igényelt a választási irodáktól már hétfőn, az ajánlások gyűjtésére nyitva álló két hetes időszak első napján. Ez azért is érdekes, mert a Nemzeti Választási Bizottság 96 pártot és 13 nemzetiségi önkormányzatot vett nyilvántartásba az országgyűlési választásra. Azaz 28 párt úgy jelentkezett a választásra, hogy az ajánlóíveket – legalábbis egyelőre – fel sem vette.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője elmondta, hogy egy íven nyolc ajánlásra van hely, azaz a most átadott ívekkel összesen több mint 3 millió támogató aláírást lehet összegyűjteni. A választáson indulni akaró jelölteknek március 5-ig kell összegyűjteniük 500 érvényes ajánlást. Ezeket csak a választási irodák által kiadott íveken lehet gyűjteni, másolni nem. Az íveken fel kell tüntetni az ajánló nevét, személyi azonosítóját, anyja nevét és lakcímét, és alá is kell írni. Az ajánlásokat a választókerületi választási irodák ellenőrzik, ennek során bizonyos csekély mértékű eltéréseket - például a két keresztnév közül csak az egyiket tünteti, fel, vagy nem pontos a lakcím – elfogadnak.

A legtöbb, 800 ajánlóívet információink szerint a baranyai 4-es választókerületben kérték ki a Jobbik jelöltje érdekében, illetve ugyancsak 800 ívet kértek a budapesti 12-es választókerületben (utóbbi helyen a DK-s Hajdu László indul, akit az MSZP-Párbeszéd is támogat). Így ők elvben 6400 ajánlást tudnak gyűjteni, ami több mint 12 szerese a szükséges mennyiségnek. Úgy tudjuk, a legkevesebb ajánlást a Csongrád megyei 3-as választókerületben a Mi Nők Párt képviseletében kérték ki: 70 ívet. Ezeken 560 ajánlást lehet gyűjteni, ami épphogy felette van a szükséges mennyiségnek.

Az elszámolás szigorú: ívenként tízezer forint bírságot szabnak ki a választási irodák az elveszett vagy vissza nem vitt ívekért.