Egyesült Államok;fegyvertartás;Donald Trump;iskolai lövöldözés;

2018-02-19 17:37:00

Már Trump is támogatja a fegyvertartás szigorítását

A Fehér Ház helyettes szóvivője, Raj Shah helyi idő szerint hétfőn reggel közleményben jelentette be, hogy az elnök „támogatja azon erőfeszítéseket, amelyek a szövetségi ellenőrzési rendszer javítását célozzák” fegyvervásárlás előtt, írja az MTI.

A közleményből kiderül, hogy Donald Trump még pénteken egyeztetett John Cornyn texasi republikánus és Chris Murphy connecticuti demokrata párti szenátorral a kettejük által benyújtandó törvénytervezetről. A javaslat szigorítaná mind a szövetségi, mind a tagállami kötelezettségeket arról, hogy jelentsék és számon tartsák azokat a kihágásokat, törvénysértéseket, erőszakos megnyilvánulásokat, amelyek miatt megtilthatják egyeseknek a fegyvervásárlást.

„Miközben az egyeztetés és az eddigi szabályok felülvizsgálata még folyamatban van, az elnök támogatja a szövetségi ellenőrzési rendszer javításá” – szögezte le Raj Shah közleménye. A fegyvervásárlás és -tartás szigorításáról folyó országos vita a múlt szerda óta erősödött fel ismét, azt követően, hogy a floridai Parkland egyik középiskolájában a 19 éves Nikolas Cruz egy tűzfegyverrel 17 embert agyonlőtt. Több sebesültet változatlanul kórházban ápolnak. A lövöldözés utáni felháborodáshoz ezúttal a diákok is csatlakoztak, akiknek képviselője vasárnap bejelentette: Menet az életünkért címmel demonstrációt szerveznek március közepére Washingtonban, azért, hogy cselekvésre ösztökéljék a kongresszus törvényhozóit.

Donald Trump – akinek elnökválasztási kampányában hangsúlyosan szerepelt a befolyásos Országos Fegyver Szövetség (NRA) fegyverviselést támogató programja – a floridai tömegmészárlás utáni beszédében még nem említette a fegyvervásárlás szigorítását.

Fegyvertartás Amerikában: változó megítélés
Az utóbbi hatvan évben – nem kevés vérengzés hatására – alapvetően megváltozott az amerikaiak hozzáállása a fegyvertartás engedélyezéséhez. A Gallup felmérése szerint, azoknak az aránya, akik inkább ellenzik a tartás korlátozását 37 százalékról mintegy 77-re nőtt, miközben a korlátozás támogatóinak aránya 60-ról csaknem 22 százalékra csökkent.
A korlátozás legfőbb ellenzője az NRA. A szervezet hivatalosan 3 millió dollárt költ évente arra, hogy befolyásolja a fegyvertartással kapcsolatos politikát, de emellett még több milliót szán arra, hogy a törvényhozók mellett olyan politikusjelöltek választási kampányát támogassa, akik ellenzik a fegyverkorlátozást.
Az utóbbi öt évben 291, a mostanihoz hasonló esetről tudni, ami azt jelenti, hogy átlagosan hetente egyszer fordul elő vérengzés az oktatási intézményekben.