Választás 2018;kampány;LMP;óriásplakátok;Odex Outdoor Expert Kft.;plakáthely;

2018-02-21 18:16:00

Lesz plakátjuk - Az LMP megegyezett a fideszes céggel

"Lesz plakátunk" – mondta a hvg.hu-nak egy névtelenséget kérő LMP-s politikus szerdán. 800 óriásplakátot és 300 citylight felületet vesz a párt a kampányidőszakra.

Az ellenzéki pártok az elmúlt hónapokban azzal szembesültek, hogy a kampányidőszakra szinte az összes plakáthelyet lefoglalták már. Egyedül egy kormányközeli cég ajánlott fel számukra szabad helyeket, ők viszont azzal a kitétellel, hogy amennyiben azok mégsem férnek el az előre megjelölt helyen, akkor a választókerületben máshol teszik ki a hirdetéseket.

A lap forrása azt mondta: megegyezésük szerint csak azok után a helyek után fizetnek, amit ők választottak ki. „Ezek nem nagyon jó helyek” – tette hozzá.

Tárgyal még plakáthelyről a DK is: mint Molnár Csaba elmondta, 150 helyről van szó, amit nem Fideszhez köthető cégtől vennének. Szerződést ők még nem kötöttek.