Orbánék könyveket küldtek az éhezőknek

Publikálás dátuma
2018.02.22 06:02

Fotó: /
 Csenyéte az ország legszegényebb faluja, ahol az emberek egyfajta karanténben élnek.

Ül az OTP-részletre vett, a hajdani boldogabb életük egyik szimbólumaként megmaradt franciaágyon a csenyétei Girhiny Izidor, és fulladva köhög. Gyerekkorától asztmás, sokan ugyan kinövik ezt a betegséget, de ő nem tartozik közéjük. Nehéz fizikai munkát emiatt sosem végezhetett, a felsőgagyi téesznél azonban eldolgozgatott, amíg a rendszerváltás be nem tette a kaput a szövetkezetnek. Utcára került a felesége is, aki tizenhárom évet húzott le ugyanott. Húszas éveik végére állástalanok lettek, s az azóta eltelt közel három évtizedben sem volt rendes munkájuk. Közmunkában elkapirgálták ugyan az árokpartot, de évente legfeljebb két-három hónapig tartott ez is. Csenyétén mindenki közmunkára vár, nagy a sorban állás, ennyi jut, ezt kell beosztaniuk. "Szerencse", hogy a férfi beteg, mert az asszony így jogosult az otthonápolási díjra, ő meg kaphat álláskeresési támogatást. Ebből összejön havonta ötvenezer forint, amiből huszonnégyezret el is költenek gyógyszerre.

A férfi az asztmagyógyszereket épp ki tudta váltani a hónap elején megkapott apanázsból. De a másik két receptre már nem futotta, így most nincs se fájdalom-, se lázcsillapító otthon, pedig Girhiny Izidor könnyen belázasodik, s olyankor a fájdalmai is erősebbek.

– Majd megkérek valakit, hogy adjon kölcsön pirulát, hátha megesik rajtunk a szíve – mondja az asszony. Nagyon nem bizakodik: ebben a faluban mindenki szegény, igazából nincs kitől kölcsönkérni. Ottjártunkkor épp a nyugdíjat hordta ki a postásautó, így ezen a napon jutott néhány unokának pár szem édesség. A falu egyetlen boltja – amit egy környékbeli polgármester édesanyja működtet – szegényes, a savanyú cukrot valóban szemenként árulják, értelmes élelmiszer alig akad a polcokon. Csak a legolcsóbb párizsi, cukros üdítők, csipszek és néhány szem sápadt, ízetlen paradicsom. Utóbbit kétszer olyan drágán árulják, mint a miskolci hipermarketekben, mégis kelendő. Igaz, az itteni anyukák legfeljebb egy vagy két darabot vesznek belőle: egy vékony szelet primőr paradicsomot tenni a gyerekeknek csomagolt szikár szendvicsbe egy vágyottabb életbe való kapaszkodót is jelent.

Az észak-borsodi encsi járásban lévő Csenyéte az ország egyik legszegényebb faluja, s a legutóbbi statisztikai adatok szerint itt a legmagasabb a munkanélküliek aránya: a munkaképes lakók 40,78 százaléka regisztrált álláskereső. Ez az arány évek óta alig változik, a közel ötszáz fős település maga a lemondás és a reménytelenség. A polgármesteri hivatal ajtaja zárva, ablakain redőny, sehol semmi mozgás. Kéri Zoltánnét, aki 2002 óta vezeti a falut, telefonon érjük el, fáradt hangon azt mondja, már évek óta nem nyilatkozik senkinek, velünk sem tesz kivételt. Három évvel ezelőtt egy riportban azt mondta a megyei újságnak: azért vállalta a polgármesterséget, mert segíteni akart, de nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz...

Csenyétén ma már csak romák élnek, s ha akarnának se tudnának innen elmenni. A környékbeli falvak se sokkal gazdagabbak, de ha például Alsógagyon, Fájon vagy Felsőgagyon megüresedik egy ház, azt azonnal felvásárolja az önkormányzat, nehogy véletlenül cigány költözzön be – mondják a csenyéteiek, akiket így egyfajta karanténban tartanak a környékbeli falvak. Később e településeken áthaladva valóban láttunk jó néhány összedőlt, vagy szándékosan lakhatatlanná tett öreg vályogházat.

A csenyétei otthonok alig különbek, noha azokban emberek élnek, többnyire kisgyerekekkel. A legtöbb viskó ablaka betéglázva, a kéményekből fekete, fojtó füst gomolyog. Egyedül az alsó tagozatos iskola és az óvoda néz ki valahogy: itt nem csökken, hanem nő a gyereklétszám.

Csak a két épület előtt látunk autókat, amiből mindjárt kiviláglik, hogy az itt dolgozók zöme, óvónők, tanítók máshonnan ingáznak ide. Busz ugyan jár a faluba, de a menetrend nehézkes. A mentő is csak két-három éve tud bejutni, mióta uniós pénzből új, egysávos bevezetőt építettek. Az útnak örülnek a helyiek, de munkahelyeknek még jobban örültek volna. Jó pár éve indult ugyan egy koszorú-alap készítő tanfolyam és kosárfonó kurzussal is próbálkoztak pesti vállalkozók, de a falusiak szerint csak a támogatást vették fel az úgynevezett munkahelyteremtő foglalkoztatásra, aztán gyorsan odébb álltak.

Girhinyék szerint jó ötlet volt mind a két tanfolyam, kár, hogy aztán nem lett belőle semmi. Változásban nem bíznak, s azt mondják, áprilisban Orbán Viktorra szavaznak, mert megvédi őket a migránsoktól. Nem láttak ugyan errefelé menekülteket, de hallották, hogy "valahol valamit csináltak valamilyen leánykával", s ez elég a döntésükhöz. A kiváltatlan recepten közben betűzgetem a falu orvosának nevét: dr. Dunmade Adeolu John. Girhinyék a nevét sem képesek kimondani, de amikor azt kérdem, őt vajon nem tartják-e "bevándorlónak", hisz szintén más országból érkezett, értetlenül néznek rám. Miért lenne az, ismerik már évek óta – mondják.

Orbán Viktort emlegeti a bolt előtt egy nyugdíjas asszony, Adu Ferencné is. Negyvenöt éve költözött a faluba a nem túl távoli Fonyról, a férjét három éve temette el, otthon, a karjaiban halt meg. Huszonnyolcezer forint a nyugdíja, most fizetett ki belőle két rakat fát, hogy ne fagyjon meg, így most húsz deka párizsit meg egy kiló kenyeret eszik egész héten. Nemrég a miniszterelnöknek írt levelet, s arra kérte, segítsen a falunak, mert helyben már nem tudnak az embereken segíteni.

Válaszul néhány könyvet kapott, maga se emlékszik a címükre, úgy elöntötte a méreg.

Nem volt olcsó a bélyeg, de postafordultával visszaküldte az egész csomagot.

2018.02.22 06:02

A két fő tétel: a Brexit és Orbán Salzburgban

Publikálás dátuma
2018.09.19 07:30

Fotó: Népszava/
A sokadik összhangzattani pótvizsgára gyűlnek össze ma este a válságos időket megélő Európa vezetői Wolfgang Amadeus Mozart festői szülővárosában. A szólamok közötti harmóniát leginkább két fő tételben kellene kialakítaniuk: a Brexit és Orbán ügyében.
Az előbbi kérdés valamivel könnyebben fejezhető ki a számok nyelvén. A londoni városháza megbízásából elvégzett független elemzések szerint ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a jövőbeni kapcsolatrendszerről, a brit gazdaság egészében 500 ezer, Londonban 87 ezer munkahely szűnne meg, és 50 milliárd fonttal zuhanna a brit gazdaságban végrehajtott új beruházások éves értéke. Ezen számok politikai hátterében pedig egy másik számadat húzódik meg: a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a kilépést pártolók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe, miközben az országos átlagon belül a londoniak 60 százaléka a bennmaradásra voksolt. A referendum nyomán nyikorogva és csikorogva megindult „kilépési folyamat” jelenleg ott tart, hogy az Egyesült Királyság tagsági viszonya jövő tavasszal mindenképpen megszűnik az unióban, a kilépés feltételrendszeréről folytatott tárgyalásokon azonban mindmáig nincs áttörés a legsúlyosabb vitás kérdésekben. Immár nem teljesen valószínűtlen az a horrorforgatókönyv, hogy a brit tagság megállapodás nélkül szűnik meg. Ezt nevezik kemény Brexitnek, amelynek esetén a britek valóban keményre esnének, de „a maradék Európára” sem várnának kipárnázott viszonyok, legalábbis a kezdeti időkben. A kontinentális EU és London vitája erősen leegyszerűsítve arról szól, hogy a britek, ha már úgy szavaztak, hogy kilépnek, a lehető legkisebb mértékben szeretnének elesni az uniós tagság előnyeitől, Brüsszelben azonban nem hajlandóak elmosni a határt tagság és nem-tagság, felelősség és élvezet között. Az unió vezetői közül többen úgy vélik, „értük könnyeket illik ejteni”. Meddig mehet el a kontinentális Európai Unió az engedmények terén? – ez az első kérdés a Brexit vonatkozásában, amire a tagállami vezetőknek valamilyen válasz kellene adniuk Salzburgban. De ott van a következő kérdés is: mire lesz majd képes az Egyesült Királyság nélküli unió hosszabb távon, ha a válás viharai már elülnek? Londonnak két olyan fő erőssége van, aminek az elvesztése érzékeny lesz Európa számára: a City és a hadsereg. A bankvilág egyik globális központját nem lehet csak úgy, komolyabb veszteségek nélkül „átültetni” például Frankfurtba, ahogy azt többen Európában szeretnék. A távol-keleti piacközpontok egyébként is feljövőben vannak, Donald Trump Amerikája pedig nem az irgalmas szamaritánusok gyűjtőhelye: a New York-i Wall Street csak dörzsöli majd a markát egy olyan helyzetben, amikor Európának már nincs és még nincs világméretű mágneses erővel bíró pénzügyi centruma. (A City persze még az EU előtt vált naggyá, de akkor még volt brit gyarmatbirodalom.) Európának jelenleg a brit és a francia haderőn kívül nincs igazán erős nemzeti hadserege. Az EU legnagyobb gazdasági hatalma, Németország ezt a területet nem igazán fejlesztette, ami az integráció kezdeti évtizedeiben Európa részéről elvárás is volt, jól megalapozott történelmi okokból. Mára viszont előállt az a helyzet, hogy Európa egyre többet beszél a globális szerepvállalás szükségességéről, amihez tekintélyt parancsoló európai haderő megteremtése illene, de az a britek távozásával csak úgy lenne lehetséges, ha nagyon jelentős mértékben a franciákra támaszkodnak, ami viszont számos európai országnak egyáltalán nem lenne ínyére. Közhelyszerű vélekedés, hogy az eddig is állandóan kötözködő, különcködő britek távozásával lehullhat a béklyó a szorosabb uniós integrációs törekvésekről. Sok függ attól, hogy miben tud megegyezni egymással az új európai összefogásra vonatkozó látomásait többször is megfogalmazó Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és a legnagyobb európai gazdasági-pénzügyi súlyt jelentő Németország kancellárja, Angela Merkel. Sok, de nem minden, mert az integráció először is szolidaritást jelent, és a szolidaritás értelmezése körül megjelent egy újabb hatalmas problémahalmaz az európai vezetők előtt. Ennek csak egy része a migrációs válság, a menedékkérők átvállalása, illetve annak elutasítása. Az euroszkeptikusok térnyerése, a nemzetállami jogkörök visszakövetelése részben arra az eddigi uniós gyakorlatra adott elutasító reakciónak tekinthető, hogy a brüsszeli bürokraták túlzottan csak Berlinnel és Párizzsal beszélték meg, mi hogyan legyen. Az euroszkeptikusok, akiknek a vezetésére most már többé-kevésbé egyértelműen bejelentkezett a magyar miniszterelnök, a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket, az uniós tagországok egyetértésre törekvését, közös célkitűzéseit, a kompromisszumra, kölcsönös engedményekre való nyitottságot, egész Európa egységként kezelését. Mindezt szétzilálnák, és a nemzeti önzések igencsak szűk közös nevezőjére degradálnák. Velük szemben csak akkor lehet eredményes az európai gondolat, ha Párizs, Berlin és Brüsszel nem akar direktóriumként eljárni. Az európai pártcsaládok közül a legnehezebb helyzetben a jobbközép néppárt van, mert az ő keresztje Orbán Viktor. De a kihívással a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak is szembe kell nézniük. Az utóbbiaknak ráadásul kezelniük kell azt a helyzetet, hogy politikai felfogásban hozzájuk áll a legközelebb Macron centrista pártja, amely jövőre méretteti meg magát először európai parlamenti választáson. Valahogy egymásra kell találniuk.    

A Fidesz számonkérése elmarad

Nem szerepel az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz kapcsolatainak megvitatása az EPP-hez tartozó vezetők szerdai salzburgi találkozójának hivatalos napirendjén. Már csak azért sem, mert az eszmecserén nem vesz részt a pártcsalád legbefolyásosabb tagja, Angela Merkel német kancellár. Orbán Viktor kormányfő azonban jelen lesz, így a téma akár spontán felmerülhet. Manfred Weber, az EP néppárti frakcióvezetője például szeretné, ha már Salzburgban párbeszéd kezdődne a Fidesz elnökével. Az EPP-hez tartozó állam- és kormányfők minden uniós csúcs előtt összeülnek, hogy egyeztessék álláspontjukat. Ezúttal a huszonnyolcak nem-hivatalos salzburgi találkozója előtt, amint az előre is jelezték, tárgyalnak a migrációról és a Brexitről, az osztrák városban megrendezett magas szintű tanácskozás két nagy témájáról. Információink szerint a néppárti minicsúcson a vezetés nem készül szóba hozni a múlt heti európai parlamenti döntést, amely 7. cikkelyes eljárást kezdeményezett Magyarországgal szemben. A határozatot a Fidesz pártcsaládjához tartozó EPP-képviselőknek több mint a fele megszavazta, ami súlyosan megosztja a kereszténydemokrata pártcsaládot. Hivatalos álláspont szerint a képviselőtestület véleménye nem befolyásolja a pártszövetség és a magyar tagszervezet viszonyát. Egyelőre belső viták zajlanak arról, hogy a néppárt tegyen-e lépéseket, és ha igen, milyeneket. Megfigyelők túl korainak tartanak bármiféle döntést. Szerintük az a legvalószínűbb, hogy az EPP párbeszédet kezdeményez Orbán Viktorral. Névtelenséghez ragaszkodó magasrangú EU tisztségviselők biztosra veszik, hogy a magyarországi jogállam helyzete nem kerül elő az EU28-ak csúcstalálkozóján sem. “Ezt a kérdést az osztrák elnökségnek kell kezelnie” — hangsúlyozták. A tagállamok képviselőiből álló EU Tanács soros elnökeként tevékenykedő Ausztria egyelőre nem tudja, hogy mikor fogja egy miniszteri ülés napirendjére tűzni, és ezzel elindítani a Magyarországgal szembeni 7. cikkelyes eljárást. Az osztrák kormány először azzal próbálkozott, hogy a Tanács jogi szolgálatától kért véleményt az európai parlamenti szavazással kapcsolatos eljárási aggályokról. De a jogászok elutasították a megkeresést, így már csak politikai akarat kell a folyamat elindításához. Brüsszeli illetékesek tájékoztatása szerint a 28 állam- és kormányfő salzburgi eszmecseréjén nem várható megegyezés a migráció kezelésére vonatkozó javaslatokról. A menedékkérők elosztásáról rendelkező Dublini reformról nem is érdemes beszélni, még mindig annyira távol állnak egymástól a nézetek — hallottuk. Donald Tusk, a csúcsot levezető elnök ugyanakkor vitát vár az EU határ- és parti őrségének felduzzasztását célzó bizottsági elképzelésekről. Ezeket elfogadhatatlannak nevezte Orbán Viktor, de bírálta a cseh és szlovák miniszterelnök is. - Halmai Katalin (Brüsszel)
2018.09.19 07:30
Frissítve: 2018.09.19 11:20

A bolgár, a bosnyák, a macedón és a szlovén

Publikálás dátuma
2018.09.17 13:00

Fotó: Shutterstock/
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok harmada külföldi, de a szomszédos országok ligáit vizsgálva arányosan mégsem az NB I-ben szerepel a legtöbb légiós.
Állandó vitatéma: sok vagy éppen elég idegenlégióst foglalkoztatnak az elsőosztályú klubok? 
Több más nemzetiségű mellett jelenleg bosnyák, bolgár, macedón és szlovén válogatott futballista is játszik Magyarországon, a jobbak jellemzően a minden tekintetben előnyösebb lehetőségeket kínáló klubokban, az egyébként a magyar válogatottba is több játékost adó bajnok MOL Vidi FC-ben vagy a Ferencvárosban. Miközben a Vidi és az FTC foglalkoztatja a legjobb magyar játékosoknál magasabb értékűre becsült légiósokat, a Paks egyedüli „lázadóként” kizárólag hazaiakkal szerepel, másik végletként viszont a Kisvárda tíz, többnyire szabadon igazolható idegenlégióssal erősített a nyáron.
„Sajnos nem sok választási lehetőségünk maradt, gazdasági kényszerpályán mozogtunk – indokolt a Népszavának korábban nyilatkozó Révész Attila, az abszolút újonc kisvárdaiak szakmai igazgatója. – A magyar játékosok jobban szeretnek a fővárosban vagy Budapesthez közeli klubban játszani. Amikor magyarokkal tárgyaltunk, harminc százalékkal többet kértek tőlünk a futballisták a nagyobb távolság miatt. A másik gond, hogy a feljutás után is változtak az igények, volt olyan játékosunk, aki azért távozott, mert a többszörösét kérte annak, amit az NB II-ben kapott. A külföldieket nem foglalkoztatja, milyen messze van Budapest, nekik az a fontos, hogy Magyarországon játszhatnak, ahonnan azt remélik, könnyebben tudnak továbblépni erősebb bajnokságokba.”
Persze, korlátlanul a külföldiekkel sem lehet tervezni, a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis szabályozza a számukat. A szervezet elnöksége márciusban döntött a jelenlegi szezonra érvényes légiós-szabályról, amely szerint egy csapat keretében egyszerre legfeljebb tíz külföldi státuszú játékos lehet. Ez azért fontos kitétel, mert aki már legalább három éve folyamatosan magyar csapat tagja, az „futballmagyar” lesz, tehát külföldi állampolgársága ellenére sem számít légiósnak. Ha egy csapat leigazolja a tizenegyedik külföldi státuszú futballistát, akkor egytől azonnal meg kell válnia, ellenkező esetben az összes légiósnak bevonja a versenyengedélyét a szövetség a 2018/2019-es versenykiírás rendelkezése szerint. 
A szabály ezen kívül különbséget tesz Európai Uniós országból és EU-n kívül érkezett külföldiek között is: az EU-országokból érkező külföldiek szerepeltetésében nincs korlátozás. Az Unión kívüli játékosok közül öt lehet egyszerre a pályán. Többet is be lehet nevezni egy-egy meccsre, de vigyázni kell arra, hogy ebben az esetben jól cseréljen az edző, csak Unión kívüli légiós helyére küldhet be a padról ugyanilyen státuszú futballistát. Van a légiósoknak egy harmadik csoportja is, a nem uniós országból érkező uniós jogokkal rendelkező labdarúgó. Azokra érvényes ez a meghatározás, akik nem EU-tagországból érkeznek, de ugyanúgy vállalhatnak munkát EU-tagországban, mint az uniós állampolgárok. Az ő szerepeltetésükre nem vonatkozik semmilyen korlátozás.
Esetenként eltérő, hogy egy-egy légiós meddig és milyen minőségben marad Magyarországon (a DVTK-t korábban játékosként erősítő Fernando például napjainkban már vezetőedző a klubnál), ám még az utóbbi években is többször volt rá példa, hogy az NB I megfelelő „ugródeszkának” bizonyult. A teljesség igénye nélkül elég, ha csak néhány korábbi FTC-játékos, az angol Evertonhoz szerződő – Bosznia színeiben világbajnokságon is szereplő – Muhamed Besic, az Oroszországba távozó Cristian Ramírez vagy a nyáron a belga KRC Genkhez igazoló Joseph Paintsil nevét emeljük ki.
A tehetősebb klubok által kínált lehetőségek vagy akár nevezettek példája is mind-mind olyan tényezők, melyek vonzó célponttá tehetik a magyar NB I-et a légiósok számára, mindent figyelve véve azonban mégsem valószínű, hogy a közeljövőben ugrásszerűen csökkenni, esetleg növekedni fog a Magyarországon futballozó külföldiek száma.

Nagyon rosszul működik a belső piac

A MOL Vidi FC sportigazgatója, Kovács Zoltán szerint a hazai játékosokért gyakran irreálisan sokat kérnek, a nemzetközi üzletkötéseknél viszont a hazai labdarúgás megítélése lehet hátráltató tényező. Az El-szereplés lehetőségével egyszerűbb az NB I-be csábítani minőségi idegenlégiósokat? Ez nem feltétlenül igaz. A külföldi játékosok ügynökei nagyon megnézik, hogy hova érkeznének az ügyfeleik, megvizsgálják, hogy milyenek a körülmények, a bajnokság színvonala. Nyilván az El-csoportkör emeli a Vidi nimbuszát, de a játékosügynökök azt is látják, hogy magyar csapat hat év után jutott be újra nemzetközi kupasorozat csoportkörébe. A hazai futball megítélése sokszor megnehezíti a dolgunkat a nemzetközi piacon. Hazai riválistól könnyebb igazolni? Általánosságban elmondható, hogy a belső piac nagyon rosszul működik, túlárazottak a játékosok, különösen, amikor a Vidi van a vevői oldalon. Rossz pozícióból indulunk ha eladni, de akkor is, amikor vásárolni szeretnénk. Mi elsősorban a kvalitást nézzük, nem a nemzetiséget, de amikor itthon sokszor túlzó, irreális számok keringenek, kénytelenek vagyunk a külföldiek felé fordulni, miközben a légiósokra vonatkozó szabálynak is meg kell felelnünk. Nem egyszerű tehát egy versenyképes csapat kialakítása. Nem kevés munka van mögötte, hogy az utóbbi hetekben is tudtunk még erősíteni az Európa-ligára. Mostanra eljutottunk oda, hogy nagyon jó magyar játékosaink vannak, ezt mutatja az is, hogy legutóbb hat meghívót kaptunk az A-válogatottba és vannak utánpótlás-válogatottjaink is. Szerintem a Vidinél futballozó külföldiek sem a tucatlégiósok számát gyarapítják. Magasan van az a bizonyos léc, ráadásul látni kell, hogy a legjobb magyar játékosok a legfőbb hazai riválisunknál vagy külföldön vannak, ez is behatárolja a további lehetőségeinket. - H.SZ.

2018.09.17 13:00
Frissítve: 2018.09.17 13:00