Orbánék könyveket küldtek az éhezőknek

Publikálás dátuma
2018.02.22. 06:02

 Csenyéte az ország legszegényebb faluja, ahol az emberek egyfajta karanténben élnek.

Ül az OTP-részletre vett, a hajdani boldogabb életük egyik szimbólumaként megmaradt franciaágyon a csenyétei Girhiny Izidor, és fulladva köhög. Gyerekkorától asztmás, sokan ugyan kinövik ezt a betegséget, de ő nem tartozik közéjük. Nehéz fizikai munkát emiatt sosem végezhetett, a felsőgagyi téesznél azonban eldolgozgatott, amíg a rendszerváltás be nem tette a kaput a szövetkezetnek. Utcára került a felesége is, aki tizenhárom évet húzott le ugyanott. Húszas éveik végére állástalanok lettek, s az azóta eltelt közel három évtizedben sem volt rendes munkájuk. Közmunkában elkapirgálták ugyan az árokpartot, de évente legfeljebb két-három hónapig tartott ez is. Csenyétén mindenki közmunkára vár, nagy a sorban állás, ennyi jut, ezt kell beosztaniuk. "Szerencse", hogy a férfi beteg, mert az asszony így jogosult az otthonápolási díjra, ő meg kaphat álláskeresési támogatást. Ebből összejön havonta ötvenezer forint, amiből huszonnégyezret el is költenek gyógyszerre.

A férfi az asztmagyógyszereket épp ki tudta váltani a hónap elején megkapott apanázsból. De a másik két receptre már nem futotta, így most nincs se fájdalom-, se lázcsillapító otthon, pedig Girhiny Izidor könnyen belázasodik, s olyankor a fájdalmai is erősebbek.

– Majd megkérek valakit, hogy adjon kölcsön pirulát, hátha megesik rajtunk a szíve – mondja az asszony. Nagyon nem bizakodik: ebben a faluban mindenki szegény, igazából nincs kitől kölcsönkérni. Ottjártunkkor épp a nyugdíjat hordta ki a postásautó, így ezen a napon jutott néhány unokának pár szem édesség. A falu egyetlen boltja – amit egy környékbeli polgármester édesanyja működtet – szegényes, a savanyú cukrot valóban szemenként árulják, értelmes élelmiszer alig akad a polcokon. Csak a legolcsóbb párizsi, cukros üdítők, csipszek és néhány szem sápadt, ízetlen paradicsom. Utóbbit kétszer olyan drágán árulják, mint a miskolci hipermarketekben, mégis kelendő. Igaz, az itteni anyukák legfeljebb egy vagy két darabot vesznek belőle: egy vékony szelet primőr paradicsomot tenni a gyerekeknek csomagolt szikár szendvicsbe egy vágyottabb életbe való kapaszkodót is jelent.

Az észak-borsodi encsi járásban lévő Csenyéte az ország egyik legszegényebb faluja, s a legutóbbi statisztikai adatok szerint itt a legmagasabb a munkanélküliek aránya: a munkaképes lakók 40,78 százaléka regisztrált álláskereső. Ez az arány évek óta alig változik, a közel ötszáz fős település maga a lemondás és a reménytelenség. A polgármesteri hivatal ajtaja zárva, ablakain redőny, sehol semmi mozgás. Kéri Zoltánnét, aki 2002 óta vezeti a falut, telefonon érjük el, fáradt hangon azt mondja, már évek óta nem nyilatkozik senkinek, velünk sem tesz kivételt. Három évvel ezelőtt egy riportban azt mondta a megyei újságnak: azért vállalta a polgármesterséget, mert segíteni akart, de nem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz...

Csenyétén ma már csak romák élnek, s ha akarnának se tudnának innen elmenni. A környékbeli falvak se sokkal gazdagabbak, de ha például Alsógagyon, Fájon vagy Felsőgagyon megüresedik egy ház, azt azonnal felvásárolja az önkormányzat, nehogy véletlenül cigány költözzön be – mondják a csenyéteiek, akiket így egyfajta karanténban tartanak a környékbeli falvak. Később e településeken áthaladva valóban láttunk jó néhány összedőlt, vagy szándékosan lakhatatlanná tett öreg vályogházat.

A csenyétei otthonok alig különbek, noha azokban emberek élnek, többnyire kisgyerekekkel. A legtöbb viskó ablaka betéglázva, a kéményekből fekete, fojtó füst gomolyog. Egyedül az alsó tagozatos iskola és az óvoda néz ki valahogy: itt nem csökken, hanem nő a gyereklétszám.

Csak a két épület előtt látunk autókat, amiből mindjárt kiviláglik, hogy az itt dolgozók zöme, óvónők, tanítók máshonnan ingáznak ide. Busz ugyan jár a faluba, de a menetrend nehézkes. A mentő is csak két-három éve tud bejutni, mióta uniós pénzből új, egysávos bevezetőt építettek. Az útnak örülnek a helyiek, de munkahelyeknek még jobban örültek volna. Jó pár éve indult ugyan egy koszorú-alap készítő tanfolyam és kosárfonó kurzussal is próbálkoztak pesti vállalkozók, de a falusiak szerint csak a támogatást vették fel az úgynevezett munkahelyteremtő foglalkoztatásra, aztán gyorsan odébb álltak.

Girhinyék szerint jó ötlet volt mind a két tanfolyam, kár, hogy aztán nem lett belőle semmi. Változásban nem bíznak, s azt mondják, áprilisban Orbán Viktorra szavaznak, mert megvédi őket a migránsoktól. Nem láttak ugyan errefelé menekülteket, de hallották, hogy "valahol valamit csináltak valamilyen leánykával", s ez elég a döntésükhöz. A kiváltatlan recepten közben betűzgetem a falu orvosának nevét: dr. Dunmade Adeolu John. Girhinyék a nevét sem képesek kimondani, de amikor azt kérdem, őt vajon nem tartják-e "bevándorlónak", hisz szintén más országból érkezett, értetlenül néznek rám. Miért lenne az, ismerik már évek óta – mondják.

Orbán Viktort emlegeti a bolt előtt egy nyugdíjas asszony, Adu Ferencné is. Negyvenöt éve költözött a faluba a nem túl távoli Fonyról, a férjét három éve temette el, otthon, a karjaiban halt meg. Huszonnyolcezer forint a nyugdíja, most fizetett ki belőle két rakat fát, hogy ne fagyjon meg, így most húsz deka párizsit meg egy kiló kenyeret eszik egész héten. Nemrég a miniszterelnöknek írt levelet, s arra kérte, segítsen a falunak, mert helyben már nem tudnak az embereken segíteni.

Válaszul néhány könyvet kapott, maga se emlékszik a címükre, úgy elöntötte a méreg.

Nem volt olcsó a bélyeg, de postafordultával visszaküldte az egész csomagot.

Szerző

Kevesebben olvasnak Jókait

Publikálás dátuma
2018.02.17. 06:45

Az életmű nem csupán irodalmilag, de popkulturális szempontból is jelentős, a diákokhoz azonban egyre nehezebb közelebb hozni.

Ásvai Jókay Móric, azaz Jókai Mór ügyvédi pályára készült, de 21 évesen úgy döntött: az irodalomnak él – és szó szerint ebből is élt meg. Petőfi Sándor barátja volt, a márciusi ifjak tagjaként a forradalom egyik alakja. Nevében azért lett i az y-ból, mert ezzel jelezte: nem kér a nemesi kiváltságokból. A szabadságharc után bujdosott, majd országgyűlési képviselőként a politika, lapszerkesztőként a média formálója volt. Környezete rosszallása ellenére vette feleségül az idősebb, korábban már gyereket szülő Laborfalvi Rózát, majd élete végén a több mint ötven évvel fiatalabb Nagy Bellát. Úgy tartjuk, ő az egyik legolvasottabb magyar író, ám ha az iskolai kötelező olvasmányok listájáról van szó, alatta rezeg leginkább a léc. Tavaly a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) azt javasolta: Esterházy Péter születésnapja, április 14-e legyen a magyar próza napja, ezzel szemben a Magyar Írószövetség Jókai születésnapján, február 18-án ünnepel. Ennek alkalmából szakértőket kérdeztünk Jókairól.

– Minden klasszikus csak addig tud klasszikus maradni, ameddig aktuális is. Ha egy szerző már nem érdekes, nincs közönsége, könnyen elveszítheti a klasszikus címkét. Egy olyan szerző esetében, mint Jókai Mór, az a kérdés, hogy az iskolai oktatás konzerválja őt az irodalmi kánonban vagy megszólítható még ma is az életmű – mondja dr. Vaderna Gábor, az ELTE adjunktusa. – Az iskolai tankönyvekben egy bizonyos olvasatot közvetítenek, s lehet, hogy nem Jókai, hanem csak ez az egy olvasat veszítette el az aktualitását. Például ha a diákjaimat kérdezem az egyetemen, mit hoztak magukkal a középiskolából Jókairól, akkor megemlítik a hosszú leírásokat, mint például a Vaskapué Az arany ember elején. Mikor megkérdezem, mit jelent a "túl hosszú" leírás, akkor 20-30 oldalra emlékeznek. Pedig a Vaskapué négyoldalnyi szöveg egy több száz oldalas regényben. Annyit tanítottunk Jókai csodaszép leírásairól, hogy egy olyan pecsétet ütöttünk rá, ami már az első oldalakon gyakorlatilag olvashatatlanná teszi a szöveget – magyarázza. – A 19. század a regény sikertörténetének időszaka, a műfaj egyszerre volt a populáris kultúra tömegterméke és az elit, nemzeti kultúra kitüntetett műtárgya. Egyben fontos eszköze annak, hogy egy közösség tagjai nemzetként határozhassák meg magukat. Jókai Mór regényei e vágyat teljesítették be és maguk a regények létre is hozták ezt a vágyat. Máig érződik ennek a hatása, ez rögzítette Jókai helyét az oktatásban, s ezért van botrány, ha bárki megkérdőjelezi ennek a helynek a szükségességét – magyarázza dr Vaderna Gábor. Szerinte a kortárs magyar irodalom felől láthatóvá válnak olyan, sokszor ironikus megoldások, melyek némi kételyt is megfogalmaznak a nemzet nagy elbeszéléseivel kapcsolatban. – Jókai arra is figyelmeztette olvasóit, hogy e történetek legalább annyira kitaláltak, mint valódiak, s hogy az elmesélés mikéntje legalább annyira lényeges, mint az, hogy mit mesélünk el. Így Jókai egyik legnagyobb örököse Esterházy Péter volt. Ezért is abszurd, hogy akad, aki Esterházy ellenében húzza elő a kalapból Jókai Mór nevét. Köztük nem kell választani, hisz épp Esterházy az egyik olyan szerző, aki miatt Jókai még ma is olvasható.

Dr. Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetem tanára szerint egyre kevesebben olvasnak Jókait. –Írói nyelve, melynek természetes könnyedsége annak idején talán legfőbb vonzereje volt – egyik korabeli olvasója úgy nyilatkozott: neki mindegy, mit ír Jókai, ő csak a hangját akarja hallani, mint Blaha Lujza énekét – a mai olvasó számára többnyire már archaikus és nehezen befogadható. – Nehéz a diákokhoz közel hozni a műveit, ez az invenciózus tanároknak sikerül, akik például A kőszívű ember fiait úgy tanítják, mint egy kalandregényt. Dr. Szajbély szerint Jókai más szempontból is aktuális: – Az az egyre fokozódó kiábrándulás, amellyel a nagy reményeket keltő 19. századi „rendszerváltás”, illetve az 1867-es kiegyezés után az egyre korruptabbá váló hazai politikát és közéletet szemlélte, s amelyet valamilyen módon szinte minden, a kiegyezés után keletkezett művébe beleírt, időszerű. Az arany ember sem csak szép és melankolikus szerelmi történet, hanem komoly kiábrándulásról tanúskodó társadalomkritika – mondja. Szajbély megjegyzi: Jókait a magaskultúra részeként tartjuk számon, de sok szállal kötődik a 19. század populáris kultúrájához is. –Jókai vitte diadalra a magyar irodalomban a tárcaregényt is. Ez a könnyed hangvételű folytatásos prózaforma a filmsorozatok őse, így ő részesítette először a magyar közönséget a folyt. köv. izgalmában, és emelte ezzel nyugat-európai szintre a magyar regényt, hiszen Balzac, Dickens vagy Thackeray is ebben a napilap-műfajban alkotottak. Megrendíthetetlen helyét a magyar irodalmi kánonban annak köszönheti, hogy ezt az új regényszerkezetet olyan történetekkel töltötte ki, amelyek máig meghatározzák a magyar nemzet önképét.

A múlt év végén vita kezdődött: vegyük-e le Jókai az iskolai kötelező olvasmányok listájáról? A vitához Nényei Pál magyartanár, író is hozzászólt. Őt arról kérdeztük, miként tanítja Jókait. – Leginkább gimnáziumban oktatok. Jókait egy-egy részlettel tanítom, és mindig kontextusba helyezem. Például úgy, hogy elolvassuk órán Az arany ember első fejezetét, és kiderül, hogy a Vaskapu leírása tudományos igényű (mennyi láb magas a sziklafal, milyen folyamatok hozták létre a hasadékot, fosszíliák fölsorolása, stb.). A kérdés ezután, hogy ez a kissé turistakalauzba való leírás milyen célt szolgál? Aztán jöhet a következő kérdés: ha te kerülsz abba a helyzetbe, hogy le kell írnod egy tájat, milyen igénnyel fogod megtenni? Mi derül ki egy leírásból az íróról? Világkép, érdeklődés lenyomata-e egy leírás? És máris belefutunk a kreatív feladatba: írd le a tantermet, amiben épp ülsz! Az elkészült szövegeket elolvassuk, kielemezzük, és kiderül, hány Jókai Móric-típusú agy ül a teremben és mennyi másmilyen – magyarázza Nényei. Ő nem gondolja, hogy Jókai helye megrendíthetetlen lenne az irodalmi kánonban. Ez szerinte például abból látszik, hogy milyen érzelmi hullámokat vet, ha annyit mond róla, hogy nem szokta tanítani, mert szerinte nem elég jó. – Felháborodott cikkek jelennek meg, leveleket kapok, hogy micsoda tanár az ilyen, és remélik, a helyemre jobbak lépnek majd. Ez a néha hisztériába hajló reakció a görcsös ragaszkodás jele, ami válságtünet – mondja és hozzáteszi: szerinte a Jókai irodalmi minőségét övező konszenzus megrendült, és az a folyamat, amelynek során lassan kikerül a tananyagból, már visszafordíthatatlan.

Jókaival kezdődik a modern magyar sci-fi
A kőszívű ember fiai, Az aranyember, az Egy magyar nábob vagy a Szegény gazdagok mellett kevéssé ismert, hogy Jókai tudományos fantasztikus műveket is írt. Ezekről Veres Miklóst, a Petőfi Irodalmi Múzeum muzelógusát kérdeztük, aki elmondta: a modern magyar tudományos-fantasztikus irodalom története Jókai Mórral kezdődik. – Ugyan a reformkorban is jelentek meg szövegek, az 1872 és 1874 között publikált A jövő század regénye az első modern értelemben vett hazai sci-fi, és 1914-ig meghatározta a magyar sci-fi irodalom képét. Jules Verne, majd a századforduló után H.G. Wells művei mellett A jövő század regénye a kor legnépszerűbb fantasztikus alkotásai közé tartozott, de népszerű volt Jókai többi fantasztikus regénye is. Az Egész az északi pólusig egy Verne hatását tükröző különleges utazás, az Ahol a pénz nem isten pedig robinzonád, egyben egy utópiakísérlet leírása.
Veres Miklós hozzáteszi: – A jövő század regénye abban az értelemben igazi 19. századi sci-fi–utópia, hogy végtelenül optimista. Optimizmusa abból a hitből fakadt, hogy a technikai fejlődés minden társadalmi problémát megold – magyarázza. – A mai olvasó számára élvezetes lehet, hogyan képzelte el Jókai 1952-től 2000-ig a jövőt. Rendkívül izgalmas az 1950-es évek Magyarországának leírása. Érdekesek a regény egyes jövőre vonatkozó „jóslatai”, amelyek később többé-kevésbé megvalósultak: például annak ábrázolása, hogy a technikai fejlődés eredményei (pl. repülés) miképpen hatnak a mindennapokra, illetve Oroszországban az anarcho-kommunista diktatúra kialakulása. Ámulatba ejtően pontos a terror leírása ebben az államban.

Szerző

Nyugatra tart a belső migráció

Publikálás dátuma
2018.02.16. 06:15

A soproniak tudni szeretnék, mennyi a város tényleges lakossága, mert szerintük a hivatalosnál legalább kétszer többen vannak.

Különös kettősség figyelhető meg Sopronban. Egyfelől dühíti a helybelieket a sok betelepülő, mert miattuk emelkedtek az ingatlanárak is, másfelől mindjobban a fogadásukra rendezkednek be. Hazánk műemlékekben második leggazdagabb városa ma már főként belőlük, nem pedig a turistákból él. Nem hivatalos statisztika szerint a város lélekszáma duplájára nőtt. Egyfolytában épülnek az új társasházak, akinek kell temetőre néző panorámával is, és a lakásokat nagyrészt albérlőknek adják ki. A régi, kihasználatlan épületekben munkásszállók nyílnak, egyik a másik után, sőt már a panziókban, vendégházakban is munkások laknak. A fekvőhelyek száma így is kevés, egyelőre esély sincs arra, hogy a rapid népesedés megálljon. Közben a város lakói napról-napra egyre jobban szenvednek a belső migráció okozta következményektől.

Mert jönnek a határszéli városba, mindent maguk mögött hagyva azok, akik ettől a megélhetési gondjaik megoldását várják. Akinek azonban rövid idő alatt nem sikerül elhelyezkedni, és drága a szállása, az úgy járhat, mint az a nyolcgyermekes család, amelyiknek elfogyott a pénze, és kénytelen volt az önkormányzathoz fordulni szociális segélyért. Ha ez valakivel előfordul, ne essen kétségbe – tanácsolta egy 27 éves magyar szakmunkás, aki már Ausztriában dolgozik, és megannyi nehéz napot élt át, mígnem eljutott odáig, hogy két jó autót tarthat fenn, és hamarosan a saját soproni lakásába költözhet. Erről álmodni sem mert abban a kis alföldi faluban, ahonnan jó néhány éve elkerült. Mesélte, hogy az első albérlete egy kétszoba-konyhás lakótelepi lakás volt Sopronban, ahova több mint százan voltak bejelentve. Olyan emberekkel dolgozott együtt, akik nemcsak azzal nem voltak tisztában, hogy nem fizetik utánuk a tb-járulékot, hanem azzal sem, hogy melyik cég foglalkoztatja őket, és mi a főnökük vezetékneve. Több szálláshelyen a tulajdonosok nem is sejtették, hogy a lakásukat legalább kétszer annyian használják, mint ahányan azt kibérelték. A lakcímkártya nélküliek pedig nem tudták, hogy ebből milyen kellemetlenségek adódhatnak, például nem jogosultak háziorvosi ellátásra, csak a városi kórház sürgősségi osztályára mehetnek.

Az egyik belvárosi élelmiszerüzlet eladója azért panaszkodott, hogy amióta a környék öreg és vizes lakásait a tulajdonosok bérbe adták betelepülőknek, csökkent a bolt forgalma. Távoli vidékekről, szegények jöttek ide - jegyezte meg a pénztáros. Megtörtek, rengeteg problémával küszködnek, és számos alkoholista van köztük. Egy középkorú nő például hatszáz kilométerrel került messzebb az otthonától, és másodmagával lakik egy szobában, amiért fejenként havi 60 ezer forintot fizetnek, de ennek is örül, mert legalább van munkája, amiért mostanság arrafelé olykor fizetni is kell. Minden héten, hétfőn és pénteken egy osztrák családnál rakott rendet az a soproni takarítónő, aki ezt a lehetőséget kizárólag 300 ezer forintért volt hajlandó továbbadni másnak, amikor neki sikerült jobb állást találni. Az egyik soproni pincér, akinek eddig csak Nyíregyházán szúrt szemet a sok megviselt ember, nemrég megkérdezte az ott dolgozó kollégájától, hogy hova tűntek tőlük a rossz külsejű vendégek, mire ő nagyot nevetett és azt mondta: „Elmentek hozzátok, Sopronba!”

Nem kizárható, hogy akikkel példálóztak, azok közül néhányan megfordultak abban az eldugott munkásszállóban, amelyet a környéken élők csak "kuplerájnak" neveznek. Egy fiatalember mindössze néhány napot töltött ott, de borzasztóan érezte magát. A szálláshelyek színvonala között jelentős a különbség, de amelyikben én laktam, abból egy is sok - vélekedett. Egyébként rejtély számára, hogy egy felkapott családi házas lakóterület közelében hogyan működhet ilyen létesítmény.

Elszomorító, ahogy kezd kinézni a város - ezt már egy köztiszteletben álló lokálpatrióta fogalmazta meg. Szerinte az autók jelentős száma miatt az utak állapota minősíthetetlen, a városképet romboló, zsúfolt lakóparkokba rossz bemenni, és a szűken vett belvárost kivéve nincs nyoma annak, hogy lenne egy átgondolt, összehangolt fejlesztési koncepció. Ha csak egy talpalatnyi üres hely akad valahol, oda előbb-utóbb társasház épül, mert aki erre pénzt áldoz, az jól jár, és ezért mindent elkövet. Jelenleg az építtetőnek, telekkel együtt nagyjából 250 ezer forintjába kerül egy négyzetméter, ezzel szemben a vevő az új építésű téglalakásért négyzetméterenként 410-450 ezer forintot fizet. A hozzáértők azt valószínűsítik, hogy egy négyemeletes épület legfelső szintjén a lakások értékesítéséből származó bevétel a haszon. Nem csoda, hogy a városhoz közeli lakóparkban egy orosz befektető egyszerre 35 építési telket vásárolt, dicsekedett egy építési vállalkozó, amire nem volt még példa, és nem az egyetlen külföldi, aki még mindig jó befektetésnek tartja Sopronban az ingatlanvásárlást.

Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a betelepülők száma tovább emelkedik. Márpedig az infrastruktúra-fejlesztés a népességnövekedéshez képest olyan lemaradásban van, amit belátható időn belül aligha lehet behozni. Ettől az új lakóparkok rohamtempójú építése nem áll le, városrészek készülnek el úgy, hogy nincs bennük szolgáltatóház, és értékelhető tömegközlekedés. Nem beszélve arról, hogy gyermekek helyhiány miatt csak a környező falvak óvodáiban kapnak helyet. A helyieknek már az is nagy segítség lenne, ha a túlnépesedésből eredő, és állandósult közlekedési dugók nem terhelnék a várost. Erre az M85-ös gyorsforgalmi út megépítése megoldást jelenthetne. „2018-ig megépül a határig a négysávos autóút” - jelentette ki több mint három évvel ezelőtt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Sopronban. Majd fél évvel később ugyanott a miniszterelnök, Orbán Viktor is megerősítette ezt a Modern Városok szerződéskötésének első állomásán, és a 2018. március 15-i befejezési határidőt kormányhatározatba is rögzítették, később kitolták 2022-re.

Csúcsra járatott lakásbiznisz
Idestova egy éve beszéltem a polgármesteri hivatal egyik vezető beosztású tisztviselőjével, akitől megtudtam, hogy 80 ezerre tehető a soproni lakosok száma. Azóta a becsült adat tovább nőtt, már meghaladta a 100 ezret, legalábbis az informátorom szerint, aki ezt a vízfogyasztás alapján állapította meg - mondta el a Népszavának Wagner István, ingatlanszakértő.
- Jól gondolom, hogy az ingatlanértékesítők abban érdekeltek, hogy a jelenlegi helyzet minél tovább fennmaradjon?
- Attól még nem emelkedik az eladott lakások, telkek, családi házak száma, hogy többen laknak a városban. Az elmúlt két évben betelepülők között kevesebb az ingatlanvásárló. Aki még 8-10 évvel ezelőtt jött, azon látszott, hogy az ideérkezésekor vett lakásból nagyobb lesz, akár családi ház is, és később hozza a szülőket, mert nem akarja, hogy otthon egyedül maradjanak. Ma már ritka az ilyen jó példa. Azok vannak többen, akiket elsősorban a munkájuk köt ide, és bérleményekben laknak. Az érződik, hogy a belső migráció jelentősen nőtt, holott mi magyarok nem szeretünk költözni.
- Sok helyről, többek között Békéscsabáról, Budapestről, Debrecenből és Pécsről is érkeztek építési vállalkozók azért, hogy lakóparkokat építhessenek Sopronban. Jelenleg is körülbelül tíz helyen folyik a munka, és jó ideje évente 1000-1500 új lakást adnak át. Egyetért azzal, hogy ez nem a visszaesés jele?
- Amikor az iparág szereplői máshol panaszkodtak, hogy kevés a munka, Sopronban akkor is volt mit csinálni. Az említett szakemberek nem most ébredtek rá arra, hogy érdemes hozzánk ellátogatni, sőt inkább a levonulásra készülnek. Akad köztük olyan is, aki már elment, mert bizonyára ugyanazt gondolja, amit én is, hogy ez az üzlet átlépte a csúcspontját. Eddig elég volt a terveket megmutatni, mert így is szerződés lett belőle, újabban ez már kevés ahhoz, hogy valaki lakást vegyen.
- Ezen kívül milyen bizonyítható nyomai vannak még a lakásbiznisz várható visszaesésének?
- A régi, vizes, udvarra néző belvárosi lakásokat már nemigen lehet eladni. A soproni foghíjakba épített új házakba viszont szívesen beköltöznek. A várostól viszonylag távol eső lakónegyedekben a tömeglakások kínálata és kereslete kiegyenlítődött. Az érdeklődők számára fontos szempont, hogy az építtetők mennyiért akarják ezeket eladni, de sokat senki nem tud az árából engedni, mivel drágák az építőanyagok.

Csökkent vagy netán a duplájára nőtt?

A régi soproniak már nem ismernek rá szülővárosukra. Az egykoron nyugalmas, csendes gyógy- és üdülőhely az utóbbi időben rengeteget változott, és nem feltétlenül előnyére. A gyakran visszatérő vendégek mondják, hogy sokat veszített varázsából. Ennek egyik fő oka a növekvő belső migráció, mert leginkább Sopron szenved a következményeitől. Ezért a bevándorlók számának folyamatos emelkedése állandó beszédtéma a városban.

Amikor a kormányablaknál hallottam, rögtön nem is akartam elhinni, hogy a lakosok száma elérte a százhuszonháromezret – mondta egy soproni idegenvezető. Majd arról beszélt, hogy nem sokkal később a kijáratnál az egyik barátnőjével találkozott, aki azzal fogadta, hogy „ellepnek minket a betelepülők”. Miközben mondta a magáét, látszott rajta, hogy nyugtalanítja az információ. Ahogy persze másokat is, akik hasonló hírekről szereztek tudomást, és nem feltétlenül azonos forrásból.

A jelek szerint az önkormányzat nem akar szembenézni a problémával – jelentette ki Jakál Adrienn, a Párbeszéd helyi szervezetének elnöke. Elhallgatja, hogy az ország leszakadt régióiban a munka nélkül maradottak és a kis fizetésből tengődők kénytelenek elhagyni otthonukat, és többnyire Sopronban kötnek ki. Ez ügyben a választásokig nem is lesz változás, hiszen politikai baklövés lenne azelőtt belátni, hogy mekkora gond ez a városnak. Holott a kérdéssel, ami nem egyik napról a másikra jelentkezett, sürgősen foglalkozni kellene. Hiszen amíg az építőiparban, a kereskedelemben és a szolgáltatásban a nyugati határ mellett még van munka, és magasabbak a fizetések is, az Ausztriában dolgozó magyarok számára pedig olcsóbb az élet Sopronban, addig jönni fognak a bevándorlók. A népesség gyors emelkedésének viszont a város látja kárát.

Ebből kiindulva az Új Kezdet önkormányzati képviselője, Vörös Viktor az október végi közgyűlésen azt az előterjesztést firtatta, amely megszabja a szociális és gyermekjóléti intézményfenntartó társulás lakosságszámtól függő költségvetését, és kiderül belőle, hogy Sopronban két éve olyasvalami történt, amire utoljára 1941-ben volt példa. Az évtizedeken át tartó folyamatos emelkedés után megint meredeken kezdett zuhanni a népesség, ami jelenleg is tart. 2015-ben még 61 780 fő volt az állandó lakos, mára viszont hivatalosan 58 611 főre csökkent a számuk. Ezzel szemben a soproniak legalább a duplájára becsülik a lélekszámot. Jóllehet a képviselő tett rá kísérletet, az ellentmondás feloldása mégis elmaradt, mert amikor a testületi ülésen megkérdezte, hogy mi erről a városvezetők véleménye, azt a választ kapta, hogy semmi. Pedig a helybeliek kíváncsiak arra, hogy létezik-e valamiféle elképzelés a jó ideje rengeteg bosszúságot okozó belső migráció kezelésére, és természetesen arra is, hogy mennyi a város tényleges lakossága, mert azt, hogy csökkent, senki nem hiszi el. Aki abból indult ki, hogy van olyan nexusban a városi elöljárókkal, hogy erre nyugodtan rákérdezhet, csalódnia kellett, mivel kitérő választ kapott.

Az egyik ellenzéki párt soproni politikusa olyan helyről szerzett be népességi adatokat, ahol a városban élők összességéről rendszeresen jelentés készül, de valószínűleg hiába. Legalábbis ezt gyanítják azok, akik az összeállításon dolgoznak, mert nincs nyoma annak, hogy ahova küldik, ott ezzel bárki is foglalkozna. Aki mindezt megtudta, a neve elhallgatását kérte, nehogy a vállalkozása, és a nála dolgozók bánják a nyilatkozatot. Majd azzal folytatta, hogy informátorai szerint hozzávetőleg 125 ezer a lakosok száma. Kíváncsi volt arra is, hogy mennyit ismer el ebből a város. Ezért felkereste a kormányablak népességnyilvántartó csoportját, ahol azt a választ kapta, hogy Sopron lakossága hivatalosan 58 611 fő, vagyis az elmúlt két évben nem nőtt, hanem inkább csökkent a lélekszám.