Orvosi pályafutás

Németországban dolgozó magyar orvos vagyok.

A legutóbbi magyarországi munkahelyemen, 2009-ben nettó 158.000 forintot kaptam, főállásban. Ez több volt, mint a kollégáim bére, mivel három gyermekünk volt. Amikor a negyedik gyermekünk megszületett, GYED-et kaptam még két évig. 107.000 forintot. 2012-ben, amikor a GYED lejárata közelgett, már nagyon aggódtam, mivel az előző munkahelyemen felmondtak, kilátásban sem volt semmi. Normál orvosi munkát (8-10 óra naponta, ügyelet) nem tudtam volna végezni, mivel segítségünk nem volt. Így kapva kaptam a lehetőségen, amikor egy háziorvosi praxisban, Németországban állást kínáltak: nem érdekelt semmi más, csak az ígért bérezés lebegett a szemem előtt, hiszen Magyarországon még a - több mint duplájára emelkedett - devizahitelünket sem tudtuk fizetni a jövedelmünkből.

Az interneten döbbenten olvastam, hogy majdnem 800 euró (azóta már 815-re emelték) a családi pótlék a négy gyerek után. Ez bőven több, mint otthon egy fizetés, a GYED-em és a családi pótlék volt. Egy kezdő kórházi orvos, szakvizsga nélkül 3500-4000 eurót kaphat Németországban, de szakorvosként 6-8000 eurót is lehet keresni, sőt vállalkozóként ennél is sokkal többet. De én a 4000 eurós bruttónak is nagyon örültem, különösen, hogy kezdetben igencsak törtem a német nyelvet - ennek ellenére mindenhol nagyon szívélyesek és készségesek voltak az ügyintézésnél.

Ma már egy másik munkahelyen heti három napot dolgozom, bruttó 3900 euróért - ebből 2800 eurót kapok kézhez, a négy gyerek után járó adókedvezmény miatt. Így marad időm a családra is. Arról nem is beszélve, hogy a feladat, vagyis a nap mint nap elvégzendő munka talán még kevesebb is, mint a fele annak, amihez odahaza hozzá voltam szokva.

A munkám szinte hobbi a magyarországi viszonyokra visszatekintve, korántsem annyira megerőltető. Adminisztrálnom nem kell, arra külön személyzet van. Nővéri munkát sem kell végeznem. Együtt, csapatban dolgozunk, mindenkinek egy közös célja van, hogy normálisan elvégezzük a ránk bízott feladatot. Nincs versengés, irigykedés, furkálódás. Közösen ebédelünk - mivel be tudjuk tartani az ebédszünetet –, kedélyesen csevegünk közben, nem pedig az anyagi problémákról jajveszékelünk.

De az igazi nagy különbség nem is a pénzben rejlik, hanem az orvosokhoz való viszonyulásban. Itt az orvost megbecsülik, embernek tekintik, a fiatal kollégákat segítik, nem tolják őket félre a hálapénz és az előrelépési versengések miatt. Németországban fel sem merül a hálapénz, mert nincs szükség rá. Az orvosnak itt méltósága és megbecsültsége van.

A nyelvi nehézségek ellenére sokkal könnyebb volt érvényesülni - állást keresni, interjúzni, telefonálgatni, ügyeket elintézni -, mint Magyarországon. Jelenleg a harmadik munkahelyemen dolgozom, egy üzemorvosi cégnél. Itt nincs ügyelet, a munkateher a családdal maximálisan összeegyeztethető. Ha beteg vagyok, nyugodt szívvel megyek el betegállományba, nem kell rettegnem a felmondástól, a főnök pedig simán jobbulást kíván, minden hátsó gondolat nélkül. Hat hétig száz százalékos táppénz van mindenhol.

Az elmúlt években többször felajánlották, hogy előléptetnének, és kérték, hogy dolgozzam egész állásban, de én ennyivel bőven elégedett vagyok. (Néhány havonta egyébként kapok újabb állásajánlatokat a konkurens cégektől.) S mivel Németországban gombamód nőnek ki a földből és az Északi tengerből a szélerőművek, a munkásoknak, akik összeszerelik, karbantartják őket különleges orvosi alkalmassági vizsgálatra van szükségük - az ehhez szükséges bizonyítványt egy hétvégi tanfolyam keretében sajátítottam el, amit természetesen a cégem fizetett.

Azt is fontos hozzátenni, hogy orvosi műhiba esetén Magyarországon az átlagos orvos magára van hagyva: ha perre kerül a sor, sok esetben az egzisztenciájával vagy az életével fizet. A biztosítók részéről a kockázatvállalás távol áll a valós helytállástól, és az orvosi tevékenységet sok esetben a veszélyes üzem jogi kategóriába sorolják, így gyakran akkor is az orvosra hárítják a felelősséget, ha nem is ő a vétkes. Németországban viszont minden orvosnak olyan felelősségbiztosítása van, amely még a nagyfokú gondatlanságból okozott károkozást is megtérítené.

Kiköltözésünk után néhány hónappal családi házat tudtunk venni. Az értékbecslés utólag történt, a ház értékénél jóval több banki kölcsönt kaptunk, mert gondoltak a járulékos költségekre (költözés, illeték , stb.) is. Magyarországon még CSOK-os támogatásban sem gondolkodhat egy átlagos orvos, hiszen hitelt sem vehet fel a neki járó fizetésre.

A férjem nem helyezkedett el munkahelyen, csak a ház körüli teendőket végzi. Intézi a gyermekeink körüli teendőket, elviszi őket az iskolába, óvodába. Az én jogomon van egészségbiztosítása, ahogy a gyerekeknek is. Itt eleve úgy van kitalálva a rendszer, hogy az egyik fél otthon tudjon lenni a gyerekekkel, főzni, háztartást vezetni, stb. Ebből a fizetésből félre is tudunk tenni, tehát anyagi biztonságban élünk. A gyerekek beilleszkedését is mindenki nagyban segítette. Kaptak különórát ingyen, a tanárok kezdetben angolul magyaráztak nekik, mivel németül egy szót sem tudtak.

Akik eljönnek, odahaza már nem akarnak, nem mernek beszélni a különbségekről - ha már a harcot megharcolták, ez mindeggyé is válik, visszafelé úgysem lehet változtatni semmin. Amellett, hogy nem hinnének nekik Magyarországon, még megvetést is éreznének irántuk, mert „a könnyebb utat” választotta a távozó orvos.

De vajon könnyebb útnak számít, ha az ember csak annyit akar, hogy emberként bánjanak vele – ha már emberéleteket ment? Vagy hogy családot tervez, és tisztességes megélhetést szeretne? Az otthoni túlterhelt munkabeosztással sokan el sem jutnak családtervezésig.

Magyarországért fáj a szívünk, de amíg ekkora a különbség, addig nem akarjuk a gyerekeinket kitenni az anyagi bizonytalanságnak.

Bízunk benne, hogy otthon is eljön a idő, amikor érdemes lesz visszatérni külföldről. De minél később következik ez be, annál kevésbé húznak vissza a gyökerek mindannyiunkat, akiknek el kellett jönnünk.

Április 8-ára viszont hazamegyünk szavazni.

Szerző
2018.02.23 07:01

Megmentők

Most, sok évvel a devizahitelesek megmentése után (ami úgy kezdődött, hogy Kósa Lajos a de facto államcsődben lévő Görögországhoz hasonlította Magyarország pénzügyi helyzetét, amitől azonnal elszálltak a devizaárfolyamok, durván tovább nehezítve az adósok amúgy is reménytelen helyzetét), talán nem idő előtti a kijelentés: az Orbán-kormány zseniálisan csinálta. Mármint a maga szempontjából: briliáns választ adott arra a kérdésre, hogy kinek kell viselnie a devizahitelek árfolyamváltozásának kockázatát. Orbánék – nem méltányos, de praktikus – válasza így hangzott: bárkinek, csak nekik nem. (Azért mondjuk, hogy nem méltányos, mert anno még az első Orbán-kabinet kezdeményezte azt a törvénymódosítást, amely megalapozta a lakossági devizahitelek elburjánzását.) A hárítási stratégia mindmáig szinte tökéletesen működött, most azonban hajszál került a levesbe, miután az EU Bírósága egy magyar ügyben kimondta, amit sem a kormány, sem a parlament, sem pedig a hazai bíróság nem akart eddig deklarálni: hogy a bankoknak tájékoztatási felelősségük is van, és perelhetőek, ha a hitelfelvevő bizonyítani tudja, hogy nem informálták őt kellő mélységgel az árfolyammozgásokból eredő veszélyekről. A kockázat ezen a ponton visszaszáll a kormányzatra, több ok miatt is. Egyrészt a bankszektor nagyobbik hányada időközben beolvadt a NER-be. Másrészt az ügyletek nagyságrendje miatt – azok is 120 ezren vannak, akiknek már a lakásukat árverezik a bankok a fejük fölül – megborulhat a bankszektor, az állam konszolidációra kényszerülhet. Harmadrészt pedig, amennyiben tényleg perek tíz- vagy százezrei indulnak, megdől az a hazug, de mégis széles körben hangoztatott alapállítás, hogy a Fidesz mindenkit megmentett, az adósmentésnek vége van. Dehogy van vége: a java csak most jön.
2018.09.22 09:37

A pénz szaga

A pénznek igenis van szaga. Európában talán nem olyan büdös, mint Pinochet Chiléjében volt, a latin-amerikai „gazdasági csoda” éveiben. (Hitlerig, Sztálinig, Putyinig vagy a kínai piacig nem mennénk el.) Ha Chilében volt gazdasági csoda a 70-es években, az csak azért lehetett, mert a tőke nem csak a demokráciák piacgazdaságaiban tud kivirulni, hanem diktatúrákban is. Sőt, diktátorok szerint ez az egyetlen kivezető politikai út mindenféle válságból. Európában még nem ennyire szagos a pénz, de ahhoz már eléggé szaglik, hogy mondjuk Romániában sokaknak elviselhetetlen legyen. Aki viszont ezen eltöpreng, az rögtön a korrupció támogatója lesz, ugyanúgy, ahogyan Magyarországon is hazaáruló, aki szembe mer menni a regnáló hatalommal. Hazaárulóként most éppen azt kell kimondani, hogy ez a rendszer a demokratikus európai közösség adóiból (is) áll a saját lábán. Meg azt, hogy ha csöpp ész szorult volna Brüsszelbe, akkor már megvonta volna a felzárkóztatási pénzeket a magyar kormánytól. Miért nem gondolunk arra, hogy ennek az elkerülhetetlen kollektív büntetésnek az etikai hordaléka is nyomaszt sokakat arrafelé? Mikor írja vajon felül az európai közösség demokratikus érdeke és értékrendje a nemzetek (és nem a kormányok) iránt érzett európai felelősséget? A korrupció csak a bűz egyik része. Mert: milyen szaga van a Magyarországon állami búra alatt gyarapodó külföldi tőkének? Márpedig a német tőke, amely életben tartja a magyar gazdaságot, láthatóan immunis a bűzre.  Ahogy a minap a privátbankár.hu-nak mondták: „A német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket az üzlet érdekli, nem a politika. Ez addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet, nem kényelmetlen-e üzletelni a magyar kabinettel.” Aki azt gondolja, hogy Merkel kancellár majd „leszól” és „beszól” a német nagytőkének, az csak az autoriter gondolatot exportálná. A német társadalmi berendezkedés viszont már csak olyan, amelyben - bár nyilván van sűrű személyes érintkezés is -, a politika és a gazdaság külön leírható pályán mozog. Meglehet a német tőke jól érzi magát Magyarországon, nem kell vesződnie még olyan ügyekkel sem, mint otthon. Ha mérhetetlen  hasznot húz a magyar dolgozókból, az nem csak a tőke lelkén pötty, hanem azokon a demokrácia- és piacellenes viszonyokon is, amelyeket az Orbán-kormány teremtett a nép szabadon manipulált akaratából. Mindazonáltal a befektetők figyelmébe ajánljuk, hogy a tőke gyarapodásának mindeddig a demokráciák nyújtották a legkedvezőbb körülményeket. Hogy a háború utáni békét és a nyugat-európai jóléti államokat nem a tőke és az autoriterek pacsija, hanem a tőke és a társadalom kiegyezése teremtette meg. A demokrácia a tőke ágyasa, nem a kényelmesebbnek tűnő, de kiszámíthatatlan, bizonytalan tekintélyuralmi rendszer. Azt pedig tudjuk, hogy a pénz a bizonytalanságot utálja a legjobban. Talán még a pénz szagánál is jobban.
2018.09.22 09:00
Frissítve: 2018.09.22 09:04