Peking;Hszi Csin-ping;

2018-02-26 06:35:00

Hszi Csin-ping örökre elnök lehet

Bekövetkezett az, amit már régóta sejteni lehetett: a Kínai Kommunista Párt javaslata értelmében eltörlik az államfői tisztség gyakorlására vonatkozó időkorlátot. Ez azt jelenti, hogy Hszi Csin-ping 2023-at követően is elnök maradhat. Hszinek elvben már tavaly ősszel, mandátuma felénél ki kellett volna jelölnie, ki követheti az államfői székben, ez azonban nem történt meg, ami egyértelműen arra utalt, hogy nem óhajt belátható időn belül távozni a hatalomból. Mint az Újkína hírügynökség rövidhírében jelentette, a párt javaslatára törlik majd az alkotmányból, hogy az elnök és az alelnök mandátuma két egymást követő időszakig tarthat. Mindezt a politikai bizottság szombati ülése után jelentették be, ma pedig a központi bizottság kezd háromnapos üléssorozatot, így nyilvánvalóan e kérdés is szóba kerül majd. Formálisan itt születhet döntés az alkotmánymódosításról. Sokan úgy vélik, Hszi elnök személyi kultusz kiépítésére törekszik.