Fidesz;Hódmezővásárhely;polgármester választás;

2018-02-27 10:04:00

Amikor a fideszesek sem tudnak mit kezdeni a gyűlöletkampánnyal

Úgy tűnik, a Fideszen belül is többen úgy gondolják, a nagyobbik kormánypárt túlzásba vitte a gyűlöletkeltést, s ez negatívan befolyásolta a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást – nyilatkozták a párt soraiból a hvg.hu-nak.

A kormányzati kommunikáció ugyan próbálja elbagatellizálni a vasárnapi sokkoló vereséget, a jelek szerint a Fideszen belül is arra keresik a választ, hogy mit ronthattak el. A portál számos politikust kérdezett a kudarcról, többen is azt válaszolták, hogy a kampány hangneme, a gyűlöletkeltő, egybites üzenetek rontották az esélyeket.

„Végig elszörnyedve figyeltem, hogy mi zajlik, de a listázásnál már konkrétan égett a pofámról a bőr” – nyilatkozta a portálnak egy ismert budapesti fideszes politikus.

A hvg.hu beszámolója szerint a „szörnyülködők” közül többen is jelezték korábban a pártban: ez a fajta kommunikáció inkább árt, mint használ. Őket azonban leintették, s azzal nyugtatták, hogy a közvélemény-kutatások szerint a migrációs és a Soros-tematika „telitalálat”.