Nyíregyháza;bűnszervezet;Nemzeti Adó- és Vámhivatal;alapítványi iskola;

2018-03-01 11:21:00

"Fantomnebulók" az alapítványi iskolákban - Lecsapott a NAV

Nyíregyházi alapítványi iskolákat irányító, állami normatív támogatással visszaélő bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Simon Béla elmondta, a bűnszervezet tagjai alapítványi intézményeket hoztak létre azért, hogy jogtalan támogatáshoz jussanak. Az alapítványok fenntartásában működő iskolákban olyan diákok után is igényeltek állami támogatást, akik valójában nem vettek részt az oktatásban. Több megyei településről - későbbi nyeremények ígéretével - "fantomnebulókat" toboroztak, a jogtalan elszámoláshoz pedig hamis dokumentumokat készítettek.

Az így szerzett pénzből többek között nagyobb értékű gépjárműveket vásároltak, a nyomokat pedig szlovák és Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cégekkel próbálták eltüntetni. A nyomozók Magyarországon egyedinek számító luxus sportkocsi mellett ingatlant, nagyobb értékű traktorokat és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak. A költségvetésnek okozott mintegy nyolcvanmillió forintos kár teljes mértékben megtérült.

Múlt szerdán tájékoztatták az MTI-t arról, hogy elrendelte három ember előzetes letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság, mert egy alapítványi iskola fenntartóiként jogosulatlanul igényeltek állami támogatást. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője akkor elmondta: M. I.-t, H. M.-t és Sz. D.-t vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítják.