- A gyerekek általában nem arról ábrándoznak, hogy egyszer majd a rács mögött fognak dolgozni. Ön a kivételek közé tartozik?
- Egyáltalán nem, még arra sem gondoltam volna, hogy lelkész leszek. Középiskolás koromban édesapám Békéscsabán elvitt egy ökumenikus közösségbe, ahol többféle egyház képviselője is megfordult. Megtetszett a dolog, az evangélikus hitet választottam. Pedig a nyolcvanas években, sejtheti, nem voltak zavartalanok a körülmények. A parókián, ahol találkozni szoktunk, rendszeresen meglátogatott minket a rendőrség. Ennek ellenére nagyon szívesen emlékszem vissza azokra az időkre.
- Hogyan lett ebből börtönszolgálat?
- Tizenhat éves koromban kereszteltek meg, akkor még út- és hídépítő mérnöknek készültem. Felnőtt fejjel döntöttem a lelkészi hivatás mellett. Budapesten elvégeztem az Evangélikus Teológiai Akadémiát. Utána ösztöndíjjal Németországba, majd a mezőberényi egyházközséghez kerültem, onnan megint a fővárosba, a budahegyvidéki gyülekezethez. Segédlelkészként – akkor még így nevezték – gyerekekkel foglalkoztam, ifjúsági programokat vezettem. Idővel volt annyi bátorságom, hogy a magam számára is kimondjam: váltanom kell.
- Mi volt a baj?
- Vakok látnak, sánták járnak, a szegényeknek hirdettetik az evangélium – áll a Bibliában. Az a karitatív tevékenység, amit megálmodtam magamnak, a XII. kerületi környezetben nem valósulhatott meg. Nagyobb önállóságot is szerettem volna, teljes értékű lelkészi munkát.
- Nem kapott elegendő megbecsülést?
- Lehet mondani...
- Szerepet játszott ebben, hogy nő?
- Az evangélikus egyházban 1970 óta szentelnek nőket lelkésszé, de ez még ma is alapvetően férfiszakma, a férfiak által meghatározott pálya. Tudomásul veszem, hogy amíg a társadalom felfogása nem változik, így is marad. Sokat köszönhetek Szebik Imrének, az egyházkerület akkori püspökének. Amikor megkerestem, hogy szeretnék más helyre menni, meglepődött. A Budahegyvidéken az ezredfordulóra elkészült a gyönyörű új templom és a gyülekezeti ház. A püspök nem értette, miért akarok elmenni innen, de a kérésemet komolyan vette. Ő ajánlotta, hogy van félállásban börtönlelkészi munka.
- Nem rettent meg?
- Szerintem Szebik Imre sem nagyon tudta, mi fán terem a börtönlelkészi szolgálat. Én még kevesebbet tudtam róla. Bár semmilyen ismeretem nem volt erről a világról, nem voltak előítéleteim sem. Hatalmas előny.
- A Bibliában van valami témába vágó olvasnivaló?
- Máté evangéliuma például: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” A keresztyének számára ez gyakorlati útmutató.
- Az ön által idézett sorokat mostanában gyakran hallani. Méghozzá azoktól, akik emberséges bánásmódban szeretnék részesíteni a menekülteket.
- Erről csak annyit: ha valaki hozzánk fordul, attól nem tagadhatjuk meg a segítséget. Legyen utcán élő ember, fogvatartott vagy akár menekült.
- A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet ügynevezett II-es objektumában beszélgetünk, a Gyorskocsi utcában, annak is a kápolnájában…
- ...itt mindent a fogvatartottak csináltak, a festményektől a berendezésig.
- Ön nem az egyház, hanem a bv alkalmazottja. Nincs konfliktus a munkahelyi és az evangélikus elöljárójának elvárásai között?
- A börtönlelkészi szolgálatot szabályozó rendelet pontosan tisztázza a hatásköröket, ebből semmi probléma nincs.
- Megjelenés előtt az interjút a bv-nek is jóvá kell hagynia. Miről nem szabad nyilatkoznia?
- Nincsenek tabutémák, csak szakmai szempontból ellenőrzik a szöveget.*
- Férfiakkal vagy nőkkel foglalkozik?
- Vegyesen. Férfiakkal és nőkkel, jogerősen elítéltekkel és előzetesben lévőkkel. Dolgoztam egy ideig a Venyige utcában is, ott mindenki Krisztina nővérnek hívott. Miközben ez kifejezetten katolikus megnevezés.
Vári Krisztina 1971-ben született Békéscsabán, a Vásárhelyi Pál Ipari és Vízgazdálkodási Szakközépiskolában érettségizett. 1994-ben végezte el Budapesten az evangélikus teológiát (ma: Evangélikus Hittudományi Egyetem), ebben az évben avatták lelkésszé. Németországi ösztöndíja és mezőberényi szolgálata után, 1997 és 2003 között a budahegyvidéki gyülekezet segédlelkésze volt a XII. kerületben. Egy gyermek édesanyja, elvált: magánéletének erről a vonatkozásáról nem szeretne nyilatkozni. Tizenöt éve börtönlelkészként dolgozik.
- Kórházakban is használják. Talán nem lelkipásztorként, hanem gyógyítóként tekintettek önre.
- A kettőt nem lehet különválasztani. Igyekszem jó beszélgetőtárs lenni, a vallási eseményeken, istentiszteleteken kívül sokféle interaktív foglalkozást szervezek. Volt olyan csoportom, ami öt ügyvédből állt. Velük a „Ne hazudj!” parancsolatot értelmeztük. Nem szeretném kiadni őket. Annyit elmondhatok, hogy a beszélgetéseink során ingoványos talajra tévedtünk. Kiderült, mennyire különbözik a jog és az erkölcs. De szervezek például tornacsoportot is.
- Ezt ön találta ki?
- Igen, mert komolyan gondolom, hogy „ép testben ép lélek”. A börtönben különösképpen könnyen depresszióba esik az ember. Mozgással a depresszió is leküzdhető.
- Ön nem szokott depressziós lenni?
- Egyetlen percre sem, soha.
- Találkozott olyan ügyekkel, amelyek megdöbbentették?
- Amiről keveset tudok, arról sokat olvasok. Semmin se csodálkozom. Nem azért vagyok, hogy szörnyülködjek – még akkor sem, ha embert ölt az illető –, hanem azért, hogy segítsek. Gyakran nem én tanítom a fogvatartottakat, hanem ők tanítanak engem. A legegyszerűbb, iskolázatlan embertől is lehet tanulni.
- Kijelentette már valakiről, hogy reménytelen?
- Reménytelen ember nincs. Legfeljebb olyan van, akit nem sikerül megérinteni a szolgálatunkkal. Mi sem vagyunk mindenhatók. Azt szoktam mondani, hogy hagyjunk esélyt Isten lelkének, hogy ő is hathasson.
- A katolikusoknál létezik a gyónási titok fogalma. Mi van akkor, ha olyan bűncselekményről szerez tudomást, amiről sem a rendőrség, sem a bíróság nem tud?
- Ilyen extrém eset még nem történt. Ha megtörténne, akkor is tilos lenne tovább adnom, amit megtudtam. A bizalmas lelkipásztori beszélgetések alkalmával elhangzottakat az evangélikus egyházban ugyanúgy meg kell őrizni, ahogyan a római katolikusoknál a gyónási titkot.
- Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke megjárta a börtönt. Úgy tapasztalta, a cigányok nagy részét – ha nem is mindenkit – főleg pitiáner bűncselekmények miatt csukják le. Osztja a véleményét?
- Nem egészen. Ahol én mozgok, azt látom, hogy romákat és nem romákat egyformán leültetnek „pitiáner bűncselekmények” miatt. A börtönökben – nagyon helyesen – nincs etnikai nyilvántartás, ezért csak a benyomásaimra hagyatkozom. A cigány népességben, megkockáztatom, a vagyon elleni bűncselekmények száma nevezhető az átlagosnál magasabbnak. Újabban feltűnően sokan kerülnek be kábítószer-kereskedelem miatt, ebben a körben megoszlik a romák és nem romák aránya. Még mindig előfordul, hogy valaki szándékosan követ el valamilyen stiklit. Annyira rossz körülmények között él ugyanis, hogy inkább a börtönben szeretné kihúzni a telet.
- A kormány politikai okok miatt egyik pillanatról a másikra leállította a Magyar Helsinki Bizottság fogvatartotti programját. Mit szól ahhoz, hogy a jogvédőket kitiltották a börtönökből?
- Nincsenek pontos információm, annyit tudok, amennyit a sajtóban olvastam. Egyébként pedig nem politizálok.
- Más papok vagy lelkészek nem ennyire távolságtartók.
- Biztosan akadnak ilyenek. Sokfelől hallom, hívektől is, hogy nem szerencsés szószékről pártpolitikai beszédet mondani. Egyetértek. Nekem is megvan a személyes véleményem – az evangélikus egyház, szerencsére, nagy szabadságot ad –, de azt is tudom, hogy hol a helyem. Vannak kérdések, amelyekről semmilyen összefüggésben nem lenne helyénvaló állást foglalnom. Az én asztalom a vallás. Kis lelkész vagyok, aki azonban teljes lelkesedéssel és odaadással végzi szolgálatát. Lehet, hogy unalmasan hangzik, de ennél több nem is akarok lenni.
- Felkészült a szituációra, hogy akár egy politikussal is összehozhatja a sors a Gyorskocsi utcában?
- Mondtam, hogy semmin se csodálkozom. Mivel találkoztam már politikussal a fogvatartottak között, nem kell külön felkészülnöm rá. Ne is kérdezzen semmit, mert erről egyáltalán nem beszélhetek.
* A megjelenés előtt elküldött szövegen a bv egyetlen betűt sem változtatott. „Az interjú anyaga az intézet rendjét és biztonságát nem sérti, szakmai szempontból kiegészíteni valónk nincs” – írták vissza.
