Lázár János;Harangozó Tamás;kormányinfó;Elios-iratok;

2018-03-01 15:41:00

Elios - Számon kérte Lázárt a kormányinfón Harangozó

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője váratlanul bement az éppen kormányinfót tartó Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez és két Elios-jelentést átadott a tárcavezetőnek.

"A kormányinfónak mindig az a címe, hogy mit miért tesz a kormány, szerintem most ez a legfontosabb" – mondta a Harangozó, aki szerint tisztáznia kell a miniszterelnöknek és Lázár Jánosnak is, hogy mi közük van ehhez az ügyhöz. Ezt követően – Lázár János invitálása ellenére - kiment a teremből.

Az egyik átadott jelentés a kalocsai esetekről szól, a másik pedig a szolnoki pályázatról.

Lázár János a bevezető monológját követően azt mondta, hogy a közvilágítási programot még a szocialista kormány találta ki. Úgy vélte, jól jártak azok az önkormányzatok, amelyek részt vettek atendereken, mert a beruházást követően mindenhol nőtt a világítás mértéke és csökkent a költségszint. Azt is elmondta, hogy korábban számos alkalommal vizsgálták a kiírást, ám a Fejlesztési Minisztérium irányító hatósága tételesen cáfolta az OLAF állításait. Az OLAF mostani vizsgálatával kapcsolatban azt mondta, hogy az Európai Bizottság még nem zárta le az ügyet, Magyarországot egyelőre semmiben sem marasztalta el. Várhatóan kérdéseket fogalmaznak majd meg Magyarország felé, ezekre a 60 napos határidőn belül válaszolni fognak - mondta Lázár János.

Kovács Zoltán kormányszóvivő - aki szintén részt vesz a Kormányinfón - azt is megjegyezte, hogy Harangozó Tamás 2006 és 2014 között helyi szocialista elnök volt, Hadházy Ákos pedig Szekszárdon - akkor még fideszes politikusként - megszavazta a közvilágításról szóló önkormányzati döntéseket. Lehet azért nem várta meg a választ Harangozó Tamás, mert kellemetlen lett volna neki - magyarázta Kovács Zoltán. Lázár szerint ez csak egy "kampányshow" volt, Hadházy szerinte pedig egészen addig támogatta a döntéseket Szekszárdon, amíg el nem utasították a családja földszerzését.  "Azóta haragszik a Fideszre" - mondta Lázár.