szexuális zaklatás;Kerényi Miklós Gábor;

2018-03-01 20:10:00

Kerényi-ügy: lezárult a vizsgálat

A Budapesti Operettszínház március elsején lezárta a múlt év novemberében indult belső vizsgálatát, amely azt hivatott feltérképezni, Kerényi Miklós Gábor korábbi művészeti vezető nevéhez köthető-e szexuális zaklatás vagy más típusú visszaélés. A színház korábbi kérdésünkre az alábbi közleménnyel válaszolt:

„A belső vizsgálat feladata az információgyűjtés és értékelés volt. A lefolytatott eljárás során a feltárt eseményekkel kapcsolatban közvetlen tanúk vagy egyéb bizonyítékok nem merültek fel. A konkrét esetben a belső vizsgálat által összegzett információk a 2017. novemberi döntéseken túl, további munkajogi következményt nem alapoznak meg” – nyilatkozta Dr. Lehner Katalin, a Budapesti Operettszínház ügyvédje, aki a személyiségi jogok védelmében több információt a vizsgálatról nem kívánt közölni.

A színház tudomása szerint a belső vizsgálat időtartama alatt a vizsgálat tárgyával összefüggésben senki nem tett feljelentést, illetve nem terjesztett elő magánindítványt, ez utóbbival egyébként kizárólag a sértettek élhetnek.

A színház vezetősége szakmai szervezetekkel együttműködve dolgozik egy olyan protokoll kialakításán, mely segít elkerülni az esetleges jövőbeli eseteket. A Budapesti Operettszínház az ügyet lezárta, a jövőben a művészi feladatokra és a további munkára koncentrál.