Trump mégsem akar szigorítani

Publikálás dátuma
2018.03.03 06:36
FOTÓ: AFP/RHONA WISE
Fotó: /
Az USA elnöke visszatáncolt: már nem akarja, hogy alaposabban ellenőrizzék a fegyvervásárlókat.

Donald Trump és Michael Pence alelnök csütörtökön találkozott a Fehér Házban Chris Cox-szal, az Egyesült Államok Nemzeti Fegyver Társaságának (NRA) fő lobbistájával, aki ezután a Twitteren azt közölte: az elnök és az alelnök támogatja a Második Kiegészítést – ez mondja ki a szabad fegyverviseléshez való jogot -, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot is, de nem akar fegyverkontrollt. Trump válaszul erre csak annyit írt, nagyszerű volt a találkozás az NRA-val. Sarah Sanders, a Fehér Ház sajtótitkára nem kívánta kommentálni a történteket az elnök bejegyzésén túl. Mindez egy nappal azután történt, hogy az elnök egy televízióban is közvetített eseményen kétpárti képviselőkkel találkozott, hogy megvitassák a fegyverviselési törvényeket, a közvéleményben eluralkodó feszültségek növekedése miatt. Akkor az elnök azzal vádolta a szenátorokat, hogy félnek az NRA-tól, és arról beszélt, kibővítenék a fegyvervásárlókat ellenőrző törvényeket. Azt is mondta, támogat olyan agresszív intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a fegyverek elkobzását veszélyes személyektől.

Mint ismert, az NRA kezdettől fogva támogatta Trump harcát a Fehér Házért, és 30 millió dollárral járult ahhoz.

Közben több amerikai kereskedőcég is bejelentette, hogy változtat fegyvereladási szabályain. A Dick’s sportáruház-lánc a jövőben nem árul olyan sorozatlövőket, mint amilyennel a floridai lövöldözést elkövették, és nem lehet majd nagy kapacitású tárakat sem kapni, továbbá nem vásárolhatnak náluk fegyvereket 21 éven aluliak. A Walmart is csatlakozott azokhoz, akik szigorítottak fegyvereladási szabályaikon. Visszavonják a gépkarabélyokat, illetve a hasonló fegyvereket – beleértve a játékokat is - a webhelyükről, és csak 21 éven felüliek vásárolhatnak náluk lőfegyvert illetve töltényeket.

Norvégia lépett
2021-től nem lehet félautomata fegyvereket árulni. A gondolat már 2012-ben, egy évvel az után felmerült, amikor Anders Behring Breivik 69 embert lőtt le, többségében tinédzsereket. A késlekedésnek az is oka volt, hogy a vadászok ilyen puskákat használnak. Most a floridai események hatására azonban megerősödött a szándék a tiltásra, de sportlövészeti célokra továbbra is lehetne használni sorozatlövőket.

Szerző
2018.03.03 06:36

Pompeo: Az USA kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával

Publikálás dátuma
2018.09.19 22:01
Mike Pompeo
Fotó: AFP/ SAUL LOEB
Találkozóra hívta az észak-koreai külügyminisztert New Yorkba.
Washington kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával a kétoldalú viszony átalakítása érdekében – jelentette be szerdai közleményben Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója. Az MTI összefoglalója szerint a külügyminiszter közölte: találkozóra hívta az észak-koreai külügyminisztert New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának idején. Pompeo tudatta, hogy az Egyesült Államok meghívta Észak-Korea képviselőit Bécsbe egy találkozóra az amerikai kormány különmegbízottjával, Stephen Biegunnal. A miniszter ugyanakkor leszögezte: az Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről folyó tárgyalásokat 2021-ig lezárják. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a jövő héten Észak-Koreáról rendezendő vitáját Mike Pompeo elnökli majd.

„Fantasztikus előrehaladásról” beszélt Trump

Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt, mielőtt Észak-Karolinába indult a katasztrófa sújtotta vidékeket meglátogatni, újságíróknak dicsérte Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozóját. Hangoztatta, hogy szerinte „fantasztikus az előrehaladás” az Észak-Koreával folytatott megbeszéléseken. Délután Twitter-bejegyzésekben reagált arra, hogy a két Korea közös nyilatkozatot írt alá. „Nagyon izgalmasnak” nevezte, hogy a két Korea közösen nyújt be pályázatot a 2032-es olimpiai játékok megrendezéséért. A mikroblog-bejegyzésben megismételte, hogy a koreai háborúban elesett amerikai katonáknak Észak-Koreában lévő földi maradványai vissza fognak térni az Egyesült Államokba.
2018.09.19 22:01
Frissítve: 2018.09.19 22:01

Kiutasíthatják a beregszászi magyar konzult egy rejtett kamerás felvétel miatt

Publikálás dátuma
2018.09.19 21:48
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter
Fotó: AFP/ Sina Schuldt / dpa
„Számunkra két opció létezik. Az egyik a valós együttműködés, a másik – út a semmibe” – mondta az ukrán külügyminiszter.
Nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, miután szerdán a Youtube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Az Ukrinform ukrán hírügynökség által közzétett videofelvételre reagálva, Pavlo Klimkin a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében kijelentette, „jól tudtuk, mi zajlik a magyar konzulátuson, figyelmeztettük magyar kollégáinkat, de most erre bizonyítékunk van. Ezt a bizonyítékot nem lehet elhallgatni, reagálni kell rá” – tette hozzá. „Számunkra két opció létezik. Az egyik a valós együttműködés, a másik – út a semmibe” – mondta az ukrán diplomácia vezetője, megjegyezve, hogy a két lehetőség közüli választás a magyar kollégák kezében van.
Szerző
2018.09.19 21:48
Frissítve: 2018.09.19 22:08