FIFA;UEFA;videóbíró;

2018-03-06 06:55:00

FIFA-UEFA - Videóbírón vitáznak

Egymástól eltérő álláspontot képvisel a videóbíró bevezetésével kapcsolatban a Nemzetközi- és az Európai Labdarúgó-szövetség. Előbbi elnöke, Gianni Infantino sajtótájékoztatóján azt mondta, bizakodva várja a videóbíró működését a június 14-én kezdődő oroszországi világbajnokságon.

"A videóbíró jelentősen csökkenti a játékvezetői tévedések számát, a FIFA biztos benne, hogy az új rendszernek köszönhetően igazságos körülmények között dőlnek el a mérkőzések - hangsúlyozta a FIFA vezetője. - Azt szeretnénk, ha hamar elterjedne a rendszer az egész világon. Levontuk a tanulságokat a tavalyi Konföderációs Kupa tapasztalataiból, minden játékvezető pontosan ismeri majd a rendszer működését, és jól fogja használni."

Ezzel szemben az európai szövetség (UEFA) múlt heti pozsonyi kongresszusán úgy döntött, hogy a Bajnokok Ligájában még a következő szezonban sem alkalmazza a videóbírót.

"Az UEFA folyamatosan értékeli és elemzi a tapasztalatokat azokban az országokban, ahol van videóbíró - jelentette ki Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke. - A rendszer jó, de még sokat kell javítani rajta, egyelőre nem érett meg arra, hogy a BL-ben használjuk."

Németországban az élvonalbeli bajnokságban (és a negyeddöntőktől a Német Kupában is) videóbíróznak, a rendszert egyéves előkészítés után vezették be, mégis alig telik el úgy forduló, hogy ne lenne vita a videóbíró használata körül.

A német szövetség (DFB) aggodalmának adott hangot közleményében a videóbíró alkalmazása miatt a világbajnokságon. A DFB szerint a tavalyi Konföderációs Kupán kiderült, hogy pár nap alatt nem lehet megtanulni a rendszer megfelelő használatát. A németek úgy gondolják, videózás miatt legfeljebb fél percig szabad állnia a játéknak, az ennél hosszabb várakozási idő már zavaró a csapatok és a nézők számára is. A német aggodalom elsődleges oka, hogy a Bundesliga játékvezetőit egy évig készítették fel a videóbírós rendszerre, mégis gyakran előfordul a bajnokikon, hogy másfél-két percig áll a játék egy-egy kérdéses helyzet elemzése során.