Szélhámosok

Napokig lehetne sorolni a szélhámosságoknak tűnő eseteket, melyeket a távolabbi vagy a közelmúltban voltunk, vagyunk kénytelenek tapasztalni. Ilyen volt a Fidesz-közeli cégek eltüntetésére szolgáló Kaya Ibrahim ügy, a külhoni magyarok szavazási lehetőségének eltérő szabályozása, de az egész választási törvény, a rezsicsökkentés és a takarékszövetkezeti szektor átalakítása is az. Ez utóbbi idején az erős, jól prosperáló szövetkezeteket fenyegetéssel csatolták olyan szövetkezetekhez, amelyekben Orbánékhoz hű vezetők voltak, s ma már sorra szüntetik meg rossz hatékonyságra hivatkozva a kisebb települések fiókjait, amivel a falusi, idősebb embereket hozzák hátrányos helyzetbe. Kiemelkedő szélhámosság Mészáros Lőrinc gyors meggazdagodása is, strómanként. Volt már (Orbánék szerint) egy bankár kormányunk, ami igazán nem bűn. Volt egy hazug kormányunk, igaz, ezt maga a volt kormányfő vallotta be. A mostanit javaslom örök időkre szélhámos kormánynak minősíteni.

Szerző
2018.03.07 07:31

Egy eset

1964-es születésű soltvadkerti lakos vagyok. Még 1987 október végén sérültem meg, combcsont törést szenvedtem. Kecskeméten az 1991, 92, 93-as felül vizsgálatok után 1994-ben úgymond véglegesítették a rokkant állapotomat. (Csak zárójelben jegyzem meg: 1990 után kormányok jöttek-mentek, de mindegyik elvett egy kicsit tőlünk, mozgáskorlátozottaktól.) 2014-ben elvette a Fidesz a véglegesített státuszom, bevezette a fél évenként bélyegeztetést. Nekem Kecskemét 50 kilométeres út. Ugyanakkor a rokkant nyugdíjam nevét átminősítette, és levette 76000 forintról 59000 forintra. 2018 márciusában került sor a kontroll felülvizsgálatra. Ekkor az immáron 63000 forintra nőtt pénzem levették 44000 forintra. Ha 1988-tól 2014-ig nem rendeződött az állapotom, akkor szerintük most minden rendbe fog jönni? Ráadásul 2019 márciusára újabb kontroll felülvizsgálatot rendeltek el. Félő, hogy ekkor elveszik a maradék pénzem is! Ebből én egymagam sem tudok megélni, de még van egy enyhén mentálisan sérült gyermekem is, akiről gondoskodnom kell.

Szerző
2018.06.30 08:32

Felcsúti kisvasút

Orbán Viktor a Felcsúton zakatoló kisvasút hosszabbítását tervezi. Híradásokból tudható, hogy a vasút kihasználtsága enyhén szólva gyér. Ennek ellenére, ha a miniszterelnök valamit a fejébe vesz, nincs Magyarországon olyan személy, hatóság, szervezet, amely ezt meg tudná akadályozni! Orbán megfeledkezik arról, hogy ő nem egy vidéki polgármester, aki szűkebb pátriájának felvirágoztatásáért cselekszik, hanem egy egész ország felelős vezetője. Hogyan lesz gazdaságos a kisvasút működése? Vagy ez is olyan beruházás, mint a stadionoké, hogy csak viszi a pénzt? Orbán az egyéni „hobbijainak" él, herdálva ezzel a közvagyont. Egy demokratikus államban ilyen nem létezhet, mert vannak szervezetek, amelyek megakadályozzák az ésszerűtlen költekezéseket.

Szerző
2018.06.30 08:31
Frissítve: 2018.07.01 08:38