Miután a német szociáldemokraták igent mondtak a nagykoalícióra, ismét előtérbe kerülhetnek Emmanuel Macronnak az Európai Unió átalakítására vonatkozó tervei, hiszen az SPD már korábban jelezte: támogatja ezeket, így azt, hogy az euróövezeti országok különleges elbírálásban részesüljenek.
Macronnak szüksége is van az új impulzusokra, mert az év eleje óta zuhan a népszerűsége, amely jelenleg 47 százalék körüli. Elsősorban a nyugdíjasok csalódtak benne, a 65 év felettieknél a visszaesése januárban, egyetlen hónap alatt 7 százalékpont volt. Ugyanakkor azt a társadalom is látja, hogy Marcon belpolitikai reformjaira szükség van. A megkérdezettek 70 százaléka támogatja az ország átalakítására vonatkozó elképzeléseit. Az emberek belátják, a jelenlegi gazdasági helyzetben luxus az, hogy az állam a GDP 56 százalékát fordítja a közszféra fenntartására. Sokan már-már a néhai brit kormányfőhöz, Margaret Thatcherhez hasonlítják, akinek meggyűlt a baja a szakszervezetekkel, mert jelentősen csökkentette az állam szerepvállalását.
Macron népszerűségének csökkenése azonban egyéb okokra is visszavezethető. A francia elnök finoman érzékeltette, hogy az Élysée-palota „megválni készül” az oda akkreditált újságírók tekintélyes részétől. Nagyarányú építési munkák kezdődnek, a helyekre a legfelsőbb hivatalnak van szüksége, a sajtóval való rendszeres találkozás helyszíne néhány házzal odébb költözik.
Mindez természetesen udvariasan hangzott el, hiszen Macron az elviselhetőség határait rendszerint nem lépi túl. Néhányan suttogták, ők „értik”, miről van szó, az elnök nem kedveli a nyüzsgést, túl nagy körülötte a tülekedés, a tudósítók exkluzív értesüléseket akarnak szerezni, és ez nem teljesen vág össze a hatalom szándékaival. Megszorításról szó sincs, magyarázzák, éppen ellenkezőleg, a jövőben nagyobb gárda fürkészheti majd közelről a politikai boszorkánykonyha titkait. Az új információs nemzedék is helyet kap majd a fejtágítókon, sőt állítólag megkönnyítik a bloggerek munkáját is.
A valóságban nincs ebben semmi újdonság, a francia sajtó nagyjából eddig is két nagy táborra oszlott. A főként tényhírekre kíváncsi bulvár jellegű hírlapokra, illetve az elemzőkre, akik az olvasók inkább értelmiségi rétegeit képviselő „falánkjait” igyekeznek kielégíteni. Félrevezető volna ezt leszűkíteni a Le Monde-ra, mert mellette ugyanolyan értékű és rangú a Le Figaro is, amelynek múltjában felejthetetlen értékként ott van Raymond Aron professzor, aki konzervatív fölfogása ellenére is ugyanolyan liberális volt mindig, mint a Le Monde mértékadói.
Macron és a sajtó viszonya azonban nem egyszerűen a költöztetési hír miatt került napirendre. A Le Figaro egyik friss elemzése pedzette meg, hogy a jelenlegi elnök pályafutása is rohamosan közelít ahhoz a kritikus dátumhoz, amely kivétel nélkül mondhatni kettétörte az Ötödik Köztársaság csaknem valamennyi államfőjének eredetileg tervezett pályáját. De Gaulle-tól Chiracon, Mitterrandon át mindannyian azzal költöztek az elnöki palotába, hogy hosszabb távú gazdaságpolitikai programot dolgoznak ki az ország számára. Mit terveznek, merre óhajtják vezényelni hazai és európai viszonyaikat, hová igyekeznek eljutni, ha posztjuktól válniuk kell. Hába hirdették azonban büszkén elképzelt számaikat, elképzeléseikből nem sok valósult meg. A Figaro szerint ez az átlagos idő mondhatni minden esetben két esztendő volt. Huszonnégy hónap után kellett beismerniük, hogy az eredeti álmok szertefoszlottak, a tervezettől kényszerből búcsúzni kellett. Mi több, el kellett köszönni éppen e bűvös két esztendő után a kinevezett miniszterelnöktől is, keresni kellett az utódját. Macron még csak az első esztendő végén jár, de a Figaro úgy látja, ő se menekülhet majd.
A mostani Élysée palotában egyébként az elnök mellett megjelenik Madame Brigitte, a feleség egyénisége is, önálló ambíciókkal. Gazdag kulturális programokba hajszolja férjurát, és közben szépíti, modernizálja az államfői otthont, hogy semmihez sem hasonlítható karaktert adjon neki.
