fagyhalál;hajléktalanok;Czibere Károly;vörös kód;

2018-03-07 13:55:00

Fagyhalál: a kormány mossa kezeit

Több száz hajléktalan és magányos idős ember életét menthette meg tíz nap alatt az extrém hideg időjárás miatt bevezetett vörös kód riasztás, állítja a szociális államtitkár.

A kedden visszavont vörös kód idején több mint 3100 riasztás érkezett a regionális diszpécserközpontokhoz, és a leghidegebb éjszakán is csupán 94 százalékos volt az ellátórendszer telítettsége – jelentette be a szociális ügyekért is felelős államtitkár az MTI tudósítása szerint. Czibere Károly úgy véli, ez azt jelenti, senki nem kényszerült arra, hogy a szabadban, a kihűlés kockázatával éjszakázzon.

Czibere Károly ezzel lényegében folytatja azt a gondolatmenetet, mely szerint azok, akik az utcán alszanak, önszántukból teszik – hiszen a statisztikák szerint nem kényszerülnének rá, valamelyik menedékhelyen lenne nekik hely. Arról már nem beszélnek, hogy az a néhány üres férőhely konkrétan mennyire elérhető, megközelíthető egy-egy ember számára. Ráadásul sokan nem is az utcán, hanem saját fűtetlen lakásukban fagynak meg. Emlékezetes: a kancelláriaminiszter múlt heti kormányinfóján beszélt arról, az államnak nincs felelőssége a kihűléses halálesetekben, hiszen „az állam által működtetett hajléktalanszállókon, szociális intézményekben fagyhalál nem következett be”.

„Lázár János kijelentése arra enged következtetni, hogy az állam csak magáért vállal felelősséget, az országért nem. Az állam nem tartozik felelősséggel azért, ha fizetésképtelenségük miatt elveszik az emberek feje fölül egyetlen fedelüket, és az utcára lökik őket, hajléktalanná válnak, és megfagynak. Nem tartozik felelősséggel azokért, akik saját fűtetlen lakásukban kihűlnek, mert nincs mivel fűteniük. Sem azokért, akiknek telente arról kell dönteniük, hogy egyenek-e, vagy fűtsenek, mert a kettőre nem futja a jövedelmükből” – írta a tárcavezető kijelentésére reagálva a Magyar Szociális Fórum (MSZF).

Miközben a szociális államtitkár arról beszél, hogy a vörös kód több száz ember életét „menthette” meg, arról már hallgat, összesen mennyien fagytak meg az elmúlt években. Az MSZF jelentései szerint az áldozatok száma több ezerre tehető, amit a Központi Statisztikai Hivatal adatai is alátámasztanak: a KSH szerint 2006 és 2016 között majdnem 2500, tehát egy nagyobb falunyi ember halt meg a hideg miatt Magyarországon a téli hónapokban. Sokan saját otthonukban halnak meg, mert nincs pénzük fizetni energiaszámláikat (az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2016-ban 9,2 százalék volt azok aránya, akiket "energiaszegénység" sújt, vagyis anyagi okból nem tudták megfelelően melegen tartani otthonukat). Az MSZF legutóbb arról adott tájékoztatást, az idei télen a fagyhalál magyarországi áldozatainak száma február végére elérte a 185-öt.