Még nem is körvonalazódik a kiút a vasárnapi olaszországi parlamenti választás nyomán kialakult patthelyzetből. A voksolás győztes pártja, a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) ugyan önálló formációként megnyerte a választást, de kormányt alakítani nem tud. De kormányzásképtelen a Silvio Berlusconi nevével jelzett hárompárti jobboldali szövetség is, az abszolút többséghez szükséges koalíciók egyelőre nem körvonalazódnak. Miniszterelnök jelöltje azonban mindkét győztesnek van.
Luigi di Maio, a pártalapító komikus Beppe Grillo örökébe lépett 31 éves politikus már jelezte, „kötelességük kormányt adni” az országnak, mert nem csak a legnagyobb támogatottságú párt a M5S, hanem olyan formáció is, amely teljes Olaszországot képviseli, „ami nem mondható el más pártokról”. Di Maio tehát egyértelműen bejelentette kormányalakítási szándékát, ami viszont megvalósíthatatlan, ha a M5S ragaszkodik a Grillo-féle elvhez, a hagyományos politikai pártokkal való bármiféle együttműködés elutasításához. Az ifjú pártelnök azonban több tekintetben „szelídített” Grillo keményvonalasságán, többek között az együttműködés kérdésében is nyitottabb, bejelentette, kész minden politikai erővel egyeztetni a kormányalakítás érdekében. (Hasonló jelentőségű elmozdulás az euroszkeptikus, EU-ellenes álláspont finomítása is az M5S-nél.) Maio azonban leszögezte azt is, az ötcsillagos program sarokpontjai mentén tárgyalna, vagyis a szegénység és pazarlás, bevándorlás és biztonság, munkahelyteremtés és fejlesztés kérdésében. Ami egyben azt is jelenti, hogy a hagyományos, érték- és ideológia alapú pártok illetve a „pártokráciaellenes”, a fennálló politikai rendszer megkérdőjelezésére alapuló M5S koalíciója szinte elképzelhetetlen, hiszen ezekben a teljes olasz társadalmat is megosztó kérdésekben nem igen van közös nevező.
Maio és az M5S számára a leglogikusabb – és talán egyedüli – választás a megsemmisítő vereséget szenvedett Demokrata Párt lenne. Erre viszont kevés az esély, ha csak a német forgatókönyv meg nem ismétlődik. 2013-ban már volt egy koalícióskötési próbálkozás a PD és a M5S között, az kudarcba fulladt. A pillanatnyi erőviszonyok azonban fordítottak – most az Ötcsillag 32,7, a demokraták 18,7 százalékot értek el. Matteo Renzi PD elnök (aki ugyan lemondott a választási vereség után, de az elkövetkező hetekben, a kormányalakítási tárgyalások során mindvégig még ő vezeti a pártot) máris bejelntette, a PD nem lesz egy „rendszerellenes kormány mankója”. „A M5S és a jobboldal éveken keresztül sértegetett minket, szembement értékeinkkel. Nem hiszem, hogy most hirtelen megváltoztak volna. Alakítsanak kormányt, ha tudnak, mi ebből kimaradunk”, fogalmazott Renzi. A leköszönő pártelnök álláspontja heves ellenállást is kiváltott az amúgy is belső válsággal küszködő pártban. Renzi belső ellenzéke attól tart, hogy amennyiben a Demokrata Párt kimarad a kormányzásból, akkor csakis euroszkeptikus kormány jöhetne létre, egy Maio- Salvini, azaz a M5S és a Berlusconi Forza Italiajával szövetkező szélsőjobboldali Északi Liga, illetve Olasz testvérek esetleges koalíciója katasztrófával érne fel.
Az ötcsillagosok és a szélsőjobb összefogása sem zárható ki, de annak komoly akadálya lehet, hogy nemcsak Di Maio, hanem a Liga elnöke, Matteo Salvini is miniszterelnöki babérokra tör. Silvio Berluconi tegnap nevezte meg Salvinit a jobboldali koalíció kormányfő jelöltjeként. Berlusconi a kampányban ugyan Antoni Tajanit jelölte, de mivel a hárompárti koalíción belül a Liga szerezte meg az első helyet, nem pedig a Forza Italia, így a belső megállapodás értelmében a Liga adja a szövetség kormányfőjelöltjét is.
A tényleges olasz kormányalakítási tárgyalások április 2-án kezdődnek, március 23-án áll fel az új parlament. A szenátus és a képviselőház vezetőinek megválasztásához is politikai alkukra lesz szükség, ami előrevetítheti a kormánykoalíciós esélyeket is.
