állás;Honvéd;Vasas;edző;bajnoki;

2018-03-10 06:52:00

A Vasas-edző állása is múlhat a Honvéd elleni bajnokin

A bajnokcsapat ellen muszáj volna elkezdenie ponto(ka)t gyűjteni az immáron kieső helyen álló Vasasnak, amely legutóbb októberben nyert a labdarúgó NB I-ben.

Ha az nem elegendő motiváció a játékosaink számára, hogy az NB II-ben igencsak megcsappan a pénzük - nem csak a prémiumra gondolok - akkor itt már a „piócás ember” sem segít - mondta a Vasas FC ügyvezetője.

Nem túlzás kijelenteni: sorsfordító mérkőzés vár az angyalföldiekre.

Michael Oenning vezetőedző csapata azáltal, hogy a legutóbbi fordulóban a közvetlen rivális szombathelyiektől is kikapott, nemcsak kilenc mérkőzésnyire nyújtotta nyeretlenségi szériáját, hanem 2016 májusa óta először visszacsúszott a "veszélyzónába", azaz a kiesést jelentő 11. pozícióba. Nagy utat tett meg idáig a nyáron még – bajnoki bronz- és kupaezüstérmesként – az Európa-liga selejtezőjében szereplő együttes, amelyet egy éve ilyenkor a bajnoki cím megszerzésére is esélyesnek tartottak: a Budapest Honvéd elleni, szombati mérkőzés előtti hírek inkább már az alig néhány hónappal ezelőtt még ünnepelt edző utolsó esélyéről és a lehetséges utódokról szóltak.

"Természetesen tudjuk, hogy miről szóltak a hírek, de mi, játékosok nem ezzel foglalkoztunk. A hetünk ugyanolyan volt, mint a többi, ugyanúgy edzettünk, elvégeztük az előírt edzésmunkát, mint máskor. Nyilván az nem tesz jót a hangulatnak, hogy a tavaszi idényben még nem nyertünk, de próbálunk pozitívak maradni. Engem személy szerint kicsit inkább dacosabbá tesz a jelenlegi helyzetünk, mint letörtté, remélem, mindenkiből inkább pozitív dolgokat hoz ki a helyzet" – nyilatkozta a Népszavának a Vasas válogatott kerettag futballistája, Berecz Zsombor, aki elismerte: a játékosok önbizalma ugyan kissé megcsappant a sorozatos kudarcok miatt, mégis bíznak magukban és az őket felkészítő Oenningben is. - Ha nem is a saját stadionunkban, de hazai pályán fogadjuk a kispestieket, ráadásul ez lesz az első idei mérkőzésünk pályaválasztóként. Ez mindenképpen mellettünk szól – felelte érdeklődésünkre a 22 éves középpályás.

Persze, a középmezőnybe visszaeső Honvéd számára sem mindegy, hogy miként alakul a fővárosi csapatok rangadója. A Bozsik Stadion talaja miatt egy hete elmaradt a bajnokcsapat mérkőzése, ez azonban aligha jelent majd hátrányt, miután a kispestiek szerdán hazai pályán jutottak tovább a Magyar Kupában. A másodosztályú Siófok elleni visszavágó érdekessége volt, hogy a hazaiak védője, Baráth Botond a győzelmet érő gól mellett egyszer a saját kapujába is betalált.

"Így lehoztam nullára azt a mérkőzést" – mondta lapunknak a lefújást követően már megkönnyebbülten a játékos, aki a szombati derbivel kapcsolatban kijelentette: a Vasas ellen idegenben is győzni szeretnének. - Nekünk is fontos ez a párharc, nem csak nekik – tette hozzá.

Az éllovasok egyébként hazai pályán folytatják: a listavezető FTC a hetek óta veretlen Balmazújvárost fogadja, míg az eggyel kevesebbet játszó Videoton a Ferencvárost egy hete legyőző Diósgyőrt.

A 22. forduló programja
Debrecen–Újpest 14.30 - Debrecen, Nagyerdei Stadion (tv: M4 Sport)
Vasas–Budapest Honvéd 17.00 - Szusza Ferenc Stadion
Paks–Puskás Akadémia 17.00 - Paks, Fehérvári úti Stadion
FTC–Balmazújváros 17.00 - Groupama Aréna
Mezőkövesd–Haladás 17.00 - Mezőkövesd, Városi Stadion
Videoton–DVTK 19.30 - Felcsút, Pancho Aréna (tv: M4 Sport)
Az állás
1. FTC                      21 13 5 3 44-21 44 pont
2. Videoton               20 12 5 3 43-23 41
3. Debrecen              21 9 5 7 34-25 32
4. Újpest                    21 7 8 6 29-28 29
5. DVTK                    21 8 4 9 35-33 28
6. Honvéd                  20 8 4 8 33-35 28
7. Paks                      21 7 7 7 29-31 28
8. Puskás Akadémia 21 6 7 8 26-31 25
9. Haladás                21 7 2 12 22-34 23
10. Balmazújváros   21 5 8 8 26-28 23
11. Vasas                 21 6 3 12 25-42 21
12. Mezőkövesd      21 4 8 9 23-38 20