Székelyföld autonómiáját követelték Marosvásárhelyen

Publikálás dátuma
2018.03.10 20:52
MTI Fotó: Boda L. Gergely
Fotó: /
Románia nemzetközi kötelezettségvállalására hivatkozva kérték Székelyföld autonómiáját szombaton Marosvásárhelyen, a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezés és tüntetés résztvevői.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Marosvásárhelyen a székely vértanúk emlékműve mellett a székely szabadság napja szónokaként tartott előadást az összegyűlt több ezres tömegnek. Elmondta: miként Orbán Viktor miniszterelnök magyar Magyarországot és európai Európát akar, úgy a székelyeknek is azt kell kívánniuk, hogy Székelyföld maradjon székely föld, Erdély pedig Románia határai között is maradjon Erdély. Kijelentette: Magyarország Romániának, az erdélyi magyarság pedig az együtt élő románságnak nyújt testvérkezet.

Hozzátette: az erdélyi magyarok tartják magukat az 1918-as gyulafehérvári népgyűlés és az 1919-es párizsi kisebbségi szerződés magyarokra vonatkozó szakaszaihoz, és elvárják a román parlamenttől, hogy elfogadja a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet. Tőkés László kijelentette: nem elég az a nyilatkozat, amelyben az erdélyi magyar pártok vállalták, hogy összehangolják autonómiaprogramjaikat. Úgy vélte a székely szabadság napja előrelépés a tényleges együttműködés felé, hiszen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "jobbik része" is a szervezők mellé állt.
A jelenlévők hangos kiabálással fejezték ki nemtetszésüket amiatt, hogy a román hatóságok megakadályozták pénteken Dabis Attilának, az SZNT külügyi megbízottjának a belépését Romániába. Izsák Balázs SZNT-elnök bejelentette: a Dabis Attila kitiltása nem marad jogi következmények nélkül.

Dabis Attila kitiltását Jordi Xucla i Costa, a Katalán Európai Demokrata Párt spanyol alsóházi képviselője is megbotránkoztatónak tartotta. Kijelentette: európai fórumokon fogja szóvá tenni a történteket. A katalán politikus arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy a székelyeknek és a katalánoknak kétszer okosabbaknak, kétszer kitartóbbaknak, kétszer jobb stratégáknak kell lenniük mint országaik többségi lakosságának, hogy szabadságukat megvalósíthassák.

Jokin Bildarratz Sorron, a Baszk Nemzeti Párt spanyol szenátusi képviselője egy a madár szabadságáról szóló baszk népdalt elénekelve szerzett emlékezetes pillanatokat a résztvevőknek. Az Európai Szabad Szövetség (EFA) nevében szóló Gio Paolo Baglioni Olaszország példáját említve jelentette ki: nem igaz, hogy egy egységes és oszthatatlan államban nem lehetnek területi autonómiák.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke azért tartotta egyetemes magyar ügynek a székely autonómia ügyét, mert - megfogalmazása szerint - "ha a székelyek erősek, a magyarok erősek, és ha a magyarok erősek, akkor Erdély erős". A politikus szerint Bukarest azért ellenzi a székely autonómiát, mert fél, hogy sikeresebb lesz, mint a központosított kormányzás.

Szabolcs Attila, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke azt a pillanatot idézte fel, amikor Budafok polgármestereként öt éve Magyarországon elsőként kitűzte a hivatalára a székely zászlót. Úgy vélte: a zászló azóta a szabadság, az összetartozás jelképe lett, és a jelképre ma is nagy szükség van.

A tüntetésen elfogadtak egy petíciót, amelyet Románia kormányának és parlamentjének címeztek, de amelyet tájékoztatásképpen Klaus Iohannis államfőnek is elküldenek. A dokumentum arra emlékeztet, hogy Románia az Európa Tanácshoz történt csatlakozásakor egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amely ezáltal kötelező érvényűvé vált. A dokumentum 11. cikkelye pedig éppen az önálló közigazgatásról, és a különleges státusról szól. A petícióban megállapították: az eltelt negyed század során Románia ezt a kötelezettségvállalását nem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet hatóságai elutasították. Arra emlékeztettek, hogy a román parlament asztalán van a székelyföldi autonómia törvénytervezete, így senki előtt nem titok, hogy mit kíván a székely nép.

Nyomatékosították: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. A dokumentum szerint az autonómia biztosítása Románia érdekeit is szolgálná.

Dabis Attila Romániából való kitiltásával kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Dunakeszin elmondta, hogy a kulturáltság és a kölcsönös tisztelet alapjaira szeretnék helyezni a magyar-román kapcsolatokat, de sajnos az ilyen intézkedések ezt nem segítik. Szijjártó Péter úgy vélte, Romániának joga van ahhoz, hogy hasonló döntéseket hozzon, de kitiltó döntést csak bírósági döntés alapján lehet hozni, a határátkelőn azonban a magyar állampolgárral semmifajta bírósági döntésre nem hivatkoztak. Kiemelte: jegyzékben fordulnak a román külügy- és belügyminisztériumhoz.

Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője szombaton a székely szabadság napja alkalmából a budapesti Hősök terén tartott rendezvényen magyarázatot követelt Romániától az SZNT külügyi megbízottja kitiltása miatt. Kijelentette: elfogadhatatlannak tartják és tiltakoznak Dabis kitiltása miatt.

Szerző
2018.03.10 20:52

Izrael és Oroszország is visszakozott a lelőtt katonai gép ügyében

Publikálás dátuma
2018.09.18 21:58
Egy Il-20-as orosz katonai szállítógép. Ezt a géptípust találta el a szír légvédelem szintén orosz gyártmányú rakétája Latakia f
Fotó: AFP / Russian Defence Ministry / Sputnik/ Aleksandr Tarasenkov
Bár az orosz kormány először először Izraelt vádolta a Szíria felett kilőtt orosz katonai repülő miatt, később Vlagyimir Putyin finomított, Benjamin Netanjahu pedig részvétét fejezte ki az áldozatok miatt. A tét óriási volt, a helyzet egy izraeli-orosz konfliktus lehetőségét is magában hordozta.
Együttérzésének adott hangot Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kedden folytatott telefonbeszélgetésében amiatt, hogy a szíriai légvédelem lelőtt egy orosz harci gépet, és további izraeli-orosz biztonsági együttműködést szorgalmazott – idézi az MTI a Háárec izraeli újság cikkét. Az izraeli kormányfő nyilatkozata egy nagyon feszült diplomáciai helyzet lezárását is jelenti, orosz részről kedd reggel ugyanis még Izraelt vádolták a 15 fős személyzetet szállító Il-20-as elpusztításával.
Az orosz védelmi minisztérium keddi nyilatkozatában ugyan elismerte, hogy a szovjet gyártmányú légvédelmi rakétarendszerrel felszerelt szíriai légvédelem lőtt le keddre virradóra a Földközi-tenger felett egy Il-20 típusú orosz katonai repülőgépet, de a tárca Izraelt tette felelőssé a történtekért, arra hivatkozva, hogy izraeli harci gépek szándékosan provokálták ki a 15 emberéletet követelő incidenst.
A tárca szóvivője szerint az izraeli légierő F-16-os vadászgépei légicsapást mértek az északnyugat-szíriai Latakia város környékére, majd a leszállásra készülő orosz Il-20-as gépet használták fedezéknek, így a szíriai légvédelem SZ-200-as rakétái a jóval nagyobb orosz gépet találták el, és nem az izraeli vadászgépeket.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban később úgy nyilatkozott, hogy nem az izraeliek lőtték le az orosz gépet, az esemény véletlenek sorozatába illeszkedik
Az izraeli hadsereg eleinte nem regált az őt érő vádakra, mondván, külföldi sajtóértesüléseket nem kommentálnak. A helyzet talán Putyin reakciója miatt is változhatott: Benjámin Netanjahu mindenesetre kedd este - szokatlan módon a leszentebb zsidó ünnep, a Jóm Kipúr előestéjén - telefonbeszélgetést folytatott Putyinnal a lelőtt orosz harci gép ügyéről. Az izraeli kormányfő együttérzését fejezte ki az Il-20 típusú orosz gép tizenöt fős személyzetének halála miatt. A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint az orosz katonák szíriai ellenzéki erőkkel szembeni felderítő feladatot láttak el a térségben, amikor az izraeli légitámadás miatt riadóztatott szíriai légvédelmi rakéta lelőtte a gépüket. Netanjahu hangsúlyozta, hogy Szíria a felelős az orosz katonai repülő lelövéséért, és megígérte, hogy Moszkvába küldi az izraeli légierő főparancsnokát, hogy megossza az orosz illetékesekkel az ügy részleteivel kapcsolatos izraeli információkat. 
Az izraeli miniszterelnök kiemelte a biztonsági egyeztetés folytatásának fontosságát Izrael és Oroszország között. Ugyanakkor azt is megerősítette: országa továbbra is mindent elkövet, hogy megakadályozza Irán katonai jelenlétét Szíriában, akárcsak azt, hogy fegyverszállítmányaik Libanonba juthassanak a Hezbollah síita milíciához. A The Times of Israel című angol nyelvű honlap szerint a hétfő éjszakai izraeli légicsapás helyszíne, Latakiát eddig általában elkerülték a fegyverszállításokat megelőző izraeli légitámadások, főként a földközi-tengeri szíriai kikötőváros térségében lévő erős orosz katonai jelenlét miatt.
2018.09.18 21:58
Frissítve: 2018.09.18 22:03

Varsó lekörözte Budapestet Washingtonban

Publikálás dátuma
2018.09.18 21:20
A lengyel államfőnek nem kellett „emberi jogi aggályoktól” tartania
Fotó: AFP/NurPhoto/ Celestino Arce
A világ két legerősebb politikai vezetője fogadta kedden az Európai Unió két „renitens” első emberét – míg Orbán Viktor magyar miniszterelnök Vlagyimir Putyin és a Kreml vendége volt, addig Andrzej Duda lengyel államfő a Fehér Házban Doland Trump amerikai elnökkel parolázhatott. Duda mindenekelőtt biztonságpolitikai, katonai és gazdasági együttműködésről, kereskedelemről egyeztetett Donald Trumppal a Fehér Házban. Washingtoni meghívása a kiemelten jó amerikai-lengyel viszony, a stratégiai partnerség ellenére azért nem szokványos, mert az utóbbi időben Washington és Varsó többször nyílt szóváltásba keveredett emlékezetpolitikai kérdésekben. Legutóbb a holokauszt törvény kapcsán bírálta az Egyesült Államok Lengyelországot. Ilyen vita után a korábbi amerikai elnökök idején aligha jöhetett volna létre a tegnapi vizit, ám Donald Trump elnöksége alatt ez változni látszik. Trump mindenek elé és fölé helyezi a katonai illetve a kereskedelmi együttműködést, emberi jogi és jogállami kérdések látványosan nem érdeklik.    Hogy minek köszönheti Duda a meghívást, amiért annyit lobbizott már eredménytelenül Orbán Viktor?  Lengyelország geostratégiai helyzete miatt kiemelten fontos Washington számára, itt épül az újabb amerikai rakétavédelmi rendszer, Varsó amerikai haditechnikát vásárol az orosz fenyegetettség árnyékában és elsőként az uniós országok közül hosszú távú, rendszeres szállításra szóló szerződést kötött az amerikai cseppfolyós gázra. Donald Trump néhány hónappal hivatalba lépése után, tavaly júliusban már hivatalos látogatást Varsóban. Akkor úgy fogalmazott, "Amerika sosem állt olyan közel Lengyelországhoz mint most".  Ebben vélhetően igaza is van, hiszen a varsói és a washingtoni vezetés csúcsain is az „illiberális” eszmék hódítanak. Az Európai Unió eközben folytatja a 7. cikkely szerinti eljárást Lengyelország ellen és hétfőn a Bukarestben ülésező Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) is felfüggesztette a Lengyel Bírói Tanács (KRS) tagságát. A szavazás igen egyértelmű volt, a jelenlévő száz bíróból csupán nyolc tartózkodott és hatan adtak le ellenszavazatot. A testület honlapján megjelent közlemény szerint az ENCJ tagság feltétele, hogy a csatlakozó ország igazságszolgáltatási intézményei függetlenek legyenek és biztosított legyen a független igazságszolgáltatás. A lengyel igazságszolgáltatási reform nyomán azonban a lengyel igazságszolgáltatás függetlensége már nem biztosított, ezt állapította meg az ENCJ idén júniusban tett lengyelországi látogatása során, áll a közleményben. Az európai ernyőszervezet hangsúlyozta, a tagállamok szabadon szervezhetik igazságszolgáltatási rendszerüket, de vannak minimumszabályok, amelyeknek meg kell felelni. A Lengyel Bírói Tanács felelős a bírói kinevezésekért, az új rendszerben viszont már zömében politikai kinevezettekből áll, az ENCJ szerint ez aláássa az igazságszolgáltatás függetlenségét. A testület nem szakítja meg kapcsolatát a lengyel tanáccsal, a továbbiakban is monitorozza a lengyel helyzetet, s amennyiben az ország újra teljesíti a tagság feltételeit, a KRS is visszanyeri azt.   
Szerző
2018.09.18 21:20
Frissítve: 2018.09.18 21:21