Lajkó Félix és Balázs János együtt lép fel

Publikálás dátuma
2018.03.13. 06:49

Mit idéz elő az extravagánsnak tartott virtuóz Lajkó Félix és az eleganciát jelentő Balázs János közös játéka március 21-én a Zeneakadémián? Azt remélik, hogy a zenei határok eltűnését, amihez elengedhetetlen a közös zenei elképzelés és egymás zenei gondolatának kitalálása. A két művész újraértelmezi, ugyanakkor hallgathatóvá és befogadhatóvá teszi a kortárs zenét.

Szerző

Imázsépítés Monteverdinek

Publikálás dátuma
2018.03.13. 06:46
Fotók: MÜPA/Pályi Zsófi
Rolando Villazón nagyságú világsztárok ritkán merészkednek olyan régi operák környékére, mint a Monteverdié. Ám a hangszálműtétje után új utakat kereső tenorista úgy tűnik, jól választott.

Amit a harmadik felvonásban elő kell adnia ahhoz, hogy meglágyítsa Kharónnak, az alvilág hajósának nem létező szívét, olyan zenei intenzitású énekelni való, aminek tényleg csak kivételes énekesi adottságokkal érdemes neki indulni.

Tíz éve még olyan szerepek világsztárja volt Villazón, mint a Bohémélet Rodolfója vagy a Traviata Alfredója. 2009-ben azonban egy cisztát kellett eltávolítani – mint egy interjúban elmondta – a hangszálából. Az, hogy csomókat kell operálni énekesek hangszálairól, nem ritka. Hetven-nyolcvan százalékuknál előfordul, tette hozzá – legfeljebb senki nem beszél róla. Az ő esete a ritkábbak közé tartozott, és súlyosabb következményekkel járt. A műtét után Villazónnak újra kellett gondolnia, hogyan énekeljen, és láthatjuk: néhány év próbálkozás után repertoárjából mára eltűntek a nagy romantikus tenorszerepek, fellépései ritkábbak.

Mostanában Mozart felé fordult, nem csak énekesként. Ő a salzburgi Mozart-hét művészeti igazgatója, de rendez is operát, írt két regényt, karikatúrákat rajzol, a gyerekek pedig bohócdoktorként találkozhatnak vele. Tevékeny életet él tehát továbbra is a ma már francia állampolgárságú, mexikói születésű művész. És nyilván hangi korlátai – nagy magasságokba már nem merészkedhet – miatt olyan szerepekre is rákényszerül, amilyeneket a tíz éve a Netrebkóval duettező tenorista valószínűleg nem vállalt volna. Persze fura dolog azt mondani, valaki „kényszerül” arra, hogy énekelje az első máig ható, s szinte felülmúlhatatlanul csodálatos opera főszerepét.

Monteverdi művének Orfeusz a központja. Amit a harmadik felvonásban elő kell adnia ahhoz, hogy meglágyítsa Kharónnak, az alvilág hajósának nem létező szívét, olyan zenei intenzitású énekelni való, aminek tényleg csak kivételes énekesi adottságokkal érdemes neki indulni. Lehet azt mondani, Villazón még mindig túl sok manírt hozott Verdi és a többiek korából, de a historikusok leckéjét is kiválóan megtanulta, és bizony Montverdi zenéje bírta a túlcsorduló érzelmeket, sőt: többletet adott alakítása a szerepnek. Historizmus? A korabeli beszámolók szerint az első előadásokon a Muzsika múzsájának dallamait egy fiúszoprán adta elő, Euridicét pedig egy kispap jelenítette meg. Most mindkettőt Baráth Emőke énekelte szépen, stílusosan. Nem nagyon hallani ezekben a szólamokban fiúkat, férfiakat manapság, nem is kívánnánk a nimfát férfi által alakítva látni. Giuseppina Bridelli megindítóan és drámaian adta elő a hírnök mondanivalóját a főhősnő haláláról, a többi kisebb szerep énekese és a kórus elsőrangú volt.

Kár viszont, hogy épp az említett nagyjelenetben Kharón alakítója, John Taylor Ward, jóval gyengébb hangi adottságokat mutatott, mint amire ott szükség lett volna. Christina Pluhar nem hangszerrel a kezében, hanem a zenekar előtt állva, valódi karmesterként vezényelte a koncertszerű előadást, remekül vezette végig a szünet nélkül lezajló öt felvonást. A siker szó szerint kirobbanó volt, még egy kis ráadásra is sor került. Mindez nyilván köszönhető volt Villazónnak, de a szinte minden részletében elbűvölő előadás tőle függetlenül is jól szolgálta Monteverdi ügyét.

Szerző

Kreativitást nélkülöző emlékezés

Publikálás dátuma
2018.03.13. 06:45
Nehezen elképzelhető, hogy a 2014-es Rudolf Péter rendezte sorozatot 53 év múlva is vetítik
Március idusa idén sem hoz újat a közszolgálati televíziós repertoárban, ezúttal is a jól ismert programokat láthatjuk majd.

- Magyarországon hajlamosak vagyunk egy kaptafára megoldani az ilyen ünnepeket, nincs igazán kreatív hagyománya annak, hogy miként kellene emlékeznünk – vélekedik Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője a március 15-i közszolgálati televíziós műsorokkal kapcsolatban. Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, a számos csatornán sugárzó közmédia idén sem erőlteti meg magát nemzeti ünnepünkön. Bár ez nem egyedi eset, hisz augusztus 20-a, október 6-a, vagy épp október 23-a sem telik el a szokásos felhozatal unos-untig tartó ismétlése nélkül. Az idei körkép mintára azonos a tavalyival, és az az előttivel. Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének kétrészes filmfeldolgozását, a Bánk Bán színházi előadásának felvételét, a 80 huszár című alkotást, az Égbe temetett tábornok – Bem József, és a Föltámadott a tenger című filmeket tűzi műsorára az M5, a Duna és a Duna World. A több csatorna létét megfelelően kihasználva, ha valaki lemaradt volna bármelyik alkotásról, a következő napok során még visszanézheti azt.

A hétvége műsorstruktúrájába azonban sikerült beilleszteni a szinte kéthavi rendszerességgel ismételt Anyám és más futóbolondok a családból című filmet is, amely a magyar történelem viszontagságos évein keresztül mutatja be egy család életét. Fekete Ibolya – egyébként érdekesen megkomponált – alkotása a közmédia döntéshozóinak szemében bizonyára nemzeti identitásunk alapjává válhat, innen eredhet a sok ismétlés.

Várkonyi Zoltán 1965-ös filmje még mindig műsoron

Várkonyi Zoltán 1965-ös filmje még mindig műsoron

Polyák Gábor szerint az előző évek tapasztalati alapján tudni lehet, mekkora a televíziós nézettség, s ez alapján döntik el, hogy mennyi energiát érdemes belefektetni a műsorszerkesztésbe. Ugyanakkor szerinte azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Magyar Televízió nem igazán gyárt saját műsorokat. Így tehát maradnak a régi, jól bevált tartalmak. - Hatalmas költségvetésének egészen elenyésző hányadát használja arra, hogy a történelem feldolgozását elősegítse – emeli ki a szakértő, aki szerint kérdés az is, van-e olyan műsor, amely igazán érdekessé tudná tenni a történteket. - Nem beszélve arról, hogy a választások miatt az egész napot politikai események fogják meghatározni. Az egész média-nap bele fog illeszkedni egy nagyon komoly politikai turbulenciába – hangsúlyozza.

- Ha őket kérdezi, azt mondják, hogy a közönség minden tagja érdekes, ugyanakkor a műsorstruktúra nem kifejezetten vonzó a fiatalabb korosztály számára – vélekedik az elemző a közmédia műsorválasztékának lehetséges korosztályos fogadtatásáról. A szakértő emellett arról is beszélt, hogy nem csak március 15-én tesznek gyenge kísérletet arra, hogy elérjék a fiatalokat. Úgy véli, bár hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fiatalok nem néznek tévét, ez nincs így teljesen. - Nyilvánvalóan kevesebbet néznek, de az elmúlt évek felmérései alapján növekvő időtartamot töltenek televízió nézéssel. Tehát nem került ki időtöltési lehetőségeik közül – emelte ki.

Az is számos kérdést vet fel, miért nincsenek saját filmjeink március 15-e apropóján. Bár három évvel ezelőtt láttunk egy erre tett kísérletet: a milliókból készült, komoly színészi gárdát felvonultató hat részes Kossuthkifli azonban megbukott. Ennek következtében eltűnt a süllyesztőben, a ráfordított összegekkel együtt. Az elmúlt időszak filmes sikerei azonban talán újabb löketet adhatnának a rendezőknek, hogy hasonló vállalkozásba kezdjenek. Feltéve, hogy szükség van ilyen jellegű filmekre, műsorokra. Ugyanis Polyák Gábor úgy látja, nem egyértelmű, hogy az emberek – elsősorban a fiatalok – az ünnephez kapcsolódó műsorok iránt érdeklődnek. - Azt gondolom, csekély mértékben próbálnak történelmi műsorokat nézni. A kereskedelmi televíziók műsorválasztéka erre is van irányítva. Még egy jól működő közszolgálati média számára is nehéz küldetés lenne, hogy érdekessé tegye műsorait – mutat rá a szakértő. Ugyanakkor hozzáteszi, ez nem csak a közmédia feladata lenne: az oktatási rendszertől kezdve a nyilvános eseményekig kreatívabb megközelítést igényelne az emlékezés.

Százas nagyságrend
Rendhagyó pályázatot indított tavaly novemberben a közmédia AranyCORE címmel, amelyre egy tetszőleges Arany János-mű bármely zenei stílusú feldolgozásával nevezhettek 14 év feletti - elsősorban - diákok. A lehetőségre a köztelevízió műsorában hívták fel a figyelmet. A március 2-i határidőig, azaz a több mint három hónap alatt alig több mint száz pályázat érkezett. - Annak ellenére, hogy elsősorban egy amatőr zeneversenynek indult az AranyCORE, jelentkeztek ifjú tehetségek és „rutinos rókák” is, akik több évtizede zenélnek, amire a szerkesztők nem számítottak, viszont úgy vélte, hogy erre reagálni kell, ezért úgy döntöttek, díjazzák őket is - mondta el az M1 Ma reggel című műsorában Merkl László szerkesztő, a verseny koordinátora. A háromtagú zsűri - Ákos, Margaret Island és Wolfie a Punnany Massifból - március 18-ig választja ki a nyertes dalt.

Szerző