Tudja a "nép", hogy Orbán és Tiborcz van az Elios-botrány mögött

Publikálás dátuma
2018.03.14. 10:22
Forrás: Facebook
Az emberek négyötöde hallott az Elios-botrányról, és a túlnyomó többség nem hiszi, hogy az Európai Unió Csalás Elleni hivatala (OLAF) jelentése brüsszeli kampányhúzás lenne – írta a 24.hu, az IDEA Intézet felmérése alapján.

Mint többször megírtuk, az OLAF 35 olyan közvilágítási tendert vizsgált, amelyekben a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak korábbi cége, az Elios Zrt. nyert, és ezeknél visszaélések nyomaira bukkantak. 17 esetben szervezetten csalhatott a miniszterelnök vejének cége, és az OLAF arra kérte a magyar hatóságokat, vizsgálják meg, nem áll-e fenn a bűnszervezetben elkövetett csalás vádpontja. A kár összesen 13 milliárd forint, amelyeket elcsalt tenderekkel szereztek meg.
Az IDEA többek között azt kérdezte a válaszadóktól, hogy hallottak-e az Elios Zrt. közbeszerzési botrányáról. A válaszolók 81 százaléka hallott róla, 19 százaléka nem, 79 százalék viszont azt is tudta, hogy Tiborcz István érintett a botrányban, csupán 21 százalék nem hallott erről.

A közvélemény-kutatásban rákérdeztek arra is, hogy a válaszadók mennyire értenek egyet azzal, amit a kormány hangsúlyozott, miszerint az OLAF-jelentés csak a választási kampánynak szól. A válaszadók 58 százaléka ezzel egyáltalán nem értett egyet.

Ezen túlenően megkérdezték azt is, hogy mit kellene tenni az Orbán-kormányok alatt meggazdagodó Fidesz-közeli vállalkozók vagyonával az ellenzék győzelme után: 55 százalék szerint törvényes úton el kell kobozni a törvénytelenül szerzett vagyont, 20 százalék szerint államosítani kell, 6 százalék különadóval sújtaná, 5 százalék pedig jóvátételi adót vetne ki rá.

Szerző

Gyanúsan gyűjtött szignókat a fideszes államtitkár Zalában

Hamis aláírások is lehetnek azokon az ajánlóíveken, amelyeket Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium fideszes államtitkára adott le a választási bizottságnak – értesült az ATV Híradója.

A csatorna birtokába került rendőrségi iratok – amelyeket be is mutattak – arról szólnak, hogy hamis magánokirat felhasználásának vétségének gyanúja miatt tettek feljelentést Cseresnyés ellen, mert a feljelentő szerint fizikai képtelenség 24 óra alatt 2500 aláírást összeszedni. Cseresnyés ugyanis február 20-án adta le az ajánlásait, holott csak február 19-én lehetett egyáltalán felvenni az íveket.

Az ATV által bemutatott rendőrségi iratban az áll, hogy a választás rendje elleni bűntett gyanúja nem áll fenn, az viszont megállapították, hogy a Választási Irodához leadott 400 db választási íven szereplő és az ellenőrzésre került 74 darab ajánlóíven szereplő aláírások közül felmerült hamis aláírás, így felmerült a gyanú hamis magánokirat felhasználása miatt. A dokumentum szerint a nyomozást hétfőn rendelték el, az ügyben a nagykanizsai rendőrök nyomoznak.

Szerző

Vekerdy Tamás szerint az intézmények is rettegnek a "nagy vezértől"

Publikálás dátuma
2018.03.14. 09:57
Fotó: Szalmás Péter

Az Orbán-kormány nem nemzeti, nem keresztény és nem konzervatív, mert olyan oktatáspolitikát erőltet az országra, amely megöli a nemzetet - jelentette ki Vekerdy Tamás, a Hír TV-ben. A gyermekpszichológus hozzátette: miután a hatalom milliárdokat vett ki a közoktatásból, az iskolában a jövő rabszolgáit nevelik, a szorgalmas, mindenre hajlandó embert. Az intézményeknél is tudják, hogy téboly, ami itt folyik, de nem szólnak, mert rettegnek a nagy vezértől - fogalmazott Vekerdy.

A teljes interjú itt megnézhető.

Szerző
Frissítve: 2018.03.14. 11:09