Az oroszok befenyítik az amerikai hadsereget

Publikálás dátuma
2018.03.14 19:37
Fotó: Mikhail Svetlov/Getty Images
Fotó: /
A szíriai diktátort támogatja Oroszország és erőst nehezményezi, hogy az amerikaiak hosszú távon akarnak berendezkedni a közel-kelti országba, illetve meg akarják akadályozni a polgári lakosság irtását.

Oroszország „keményen és több csatornán keresztül” óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy az általa vezetett koalíció katonai csapást mérjen Damaszkuszra – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török hivatali partnerével, Mevlüt Cavusogluval Moszkvában tartott szerdai közös sajtótájékoztatóján.

Lavrov szerint az, hogy Szíria keleti részén amerikai bázisokat hoznak létre, arra utal, hogy a washingtoni vezetésben lehetnek olyanok, akik „hosszú időre, ha nem örökre” be akarják biztosítani ott magukat, és hozzá akarnak járulni Szíria széthullásához. Az orosz külügyminiszter emlékeztetett, hogy kedden mind az ő irányítása alatt álló intézmény, mind pedig a moszkvai védelmi tárca felhívta a figyelmet arra, hogy Szíriában, egyebek között Kelet-Gútában militánsok vegyifegyver-provokációra készülnek, az amerikaiak vezette koalíció pedig ezt követően – a békés lakosság védelmére hivatkozva – Damaszkusz elleni csapást tervez.

„Tegnap keményen óva intettük az Egyesült Államokat erről minden csatornán keresztül. Remélem, hogy ezeket a felelőtlen terveket nem fogják megvalósítani” – mondta Lavrov.

Szerző
2018.03.14 19:37
Frissítve: 2018.03.14 19:41

Pompeo: Az USA kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával

Publikálás dátuma
2018.09.19 22:01
Mike Pompeo
Fotó: AFP/ SAUL LOEB
Találkozóra hívta az észak-koreai külügyminisztert New Yorkba.
Washington kész azonnali tárgyalásokra Észak-Koreával a kétoldalú viszony átalakítása érdekében – jelentette be szerdai közleményben Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója. Az MTI összefoglalója szerint a külügyminiszter közölte: találkozóra hívta az észak-koreai külügyminisztert New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának idején. Pompeo tudatta, hogy az Egyesült Államok meghívta Észak-Korea képviselőit Bécsbe egy találkozóra az amerikai kormány különmegbízottjával, Stephen Biegunnal. A miniszter ugyanakkor leszögezte: az Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről folyó tárgyalásokat 2021-ig lezárják. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a jövő héten Észak-Koreáról rendezendő vitáját Mike Pompeo elnökli majd.

„Fantasztikus előrehaladásról” beszélt Trump

Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt, mielőtt Észak-Karolinába indult a katasztrófa sújtotta vidékeket meglátogatni, újságíróknak dicsérte Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozóját. Hangoztatta, hogy szerinte „fantasztikus az előrehaladás” az Észak-Koreával folytatott megbeszéléseken. Délután Twitter-bejegyzésekben reagált arra, hogy a két Korea közös nyilatkozatot írt alá. „Nagyon izgalmasnak” nevezte, hogy a két Korea közösen nyújt be pályázatot a 2032-es olimpiai játékok megrendezéséért. A mikroblog-bejegyzésben megismételte, hogy a koreai háborúban elesett amerikai katonáknak Észak-Koreában lévő földi maradványai vissza fognak térni az Egyesült Államokba.
2018.09.19 22:01
Frissítve: 2018.09.19 22:01

Kiutasíthatják a beregszászi magyar konzult egy rejtett kamerás felvétel miatt

Publikálás dátuma
2018.09.19 21:48
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter
Fotó: AFP/ Sina Schuldt / dpa
„Számunkra két opció létezik. Az egyik a valós együttműködés, a másik – út a semmibe” – mondta az ukrán külügyminiszter.
Nem zárta ki a beregszászi magyar konzul kiutasítását Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, miután szerdán a Youtube videomegosztón egy rejtett kamerával készült felvétel jelent meg, amelyen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek Magyarország beregszászi konzulátusán. Az Ukrinform ukrán hírügynökség által közzétett videofelvételre reagálva, Pavlo Klimkin a Facebook-oldalán közzétett videoüzenetében kijelentette, „jól tudtuk, mi zajlik a magyar konzulátuson, figyelmeztettük magyar kollégáinkat, de most erre bizonyítékunk van. Ezt a bizonyítékot nem lehet elhallgatni, reagálni kell rá” – tette hozzá. „Számunkra két opció létezik. Az egyik a valós együttműködés, a másik – út a semmibe” – mondta az ukrán diplomácia vezetője, megjegyezve, hogy a két lehetőség közüli választás a magyar kollégák kezében van.
Szerző
2018.09.19 21:48
Frissítve: 2018.09.19 22:08