Előfizetés

Békemenet Kutyapárt módra - Fotók

Publikálás dátuma
2018.03.15. 19:01

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Békemenete az Oktogontól indult, a Blaha Lujza téren és az Astorián keresztül haladt az Erzsébet térre. Délben mintegy öt-hatszázan voltak a gyülekezőhelyen, de a mellékutcákból folyamatosan érkeztek a csatlakozók. „Nem hagyom, hogy más tegye tönkre az egészségügyet!”„Nem leszünk Bécs!” „Legyen Béke, de csak, ha továbbra is félhetünk” - feliratok alatt gyülekeztek.  
A képre kattintva galéria nyílik! Fotók: Szalmás Péter

Orbán Viktor párhuzamot vont 1848 márciusa és a mostani időszak között

Publikálás dátuma
2018.03.15. 11:00

Ahogy akkor, úgy most is tudni kell, hogy a nemzet ellenében nem lehet kormányozni

Ahogy akkor, úgy most is tudni kell, hogy a nemzet ellenében nem lehet kormányozni. Szerinte a mai hatalom élen jár az állam lezüllesztésében, pártcélokra használja a rendőrséget, zaklatja békés polgárait.

Ma még ugyan nem tudni, mikor ér véget a felelőtlen játszma, de az látszik, hogy már nem tart soká – vélte. A hallgatóság tetszésétől kísérve azt is kijelentette, hogy az államot tönkretevőknek felelniük kell többek között az adatok eltitkolásáért, és önmagát ítéli el a nép, ha felmenti „bűnös vezetőit”.

A Fidesz elnöke szerint a magyar győzelemre született nép és ez tartja össze az embereket minden március 15-én.

Feltette a kérdést, vajon mit szóltak volna az egykori 48-as vezetők, ha tudják, hogy nem egészen 160 év múlva olyan kormánya lesz ennek az országnak, amely a maga népe ellen visel hadat? Hosszan sorolta, hogy ez a kormány tönkretette a népet és miután ez sikerült, most az egészségét veszik el. Mint mondta, Magyarország gyengeségének az oka az új arisztokrácia, amely csak kiváltságokat akar, de a felelősséget nem vállalja.

A demokrácia ott van, ahol a nép – mondta –, majd kijelentette, most nem az számít, hogy jobb- vagy baloldal, nem számít az elválasztó ideológia, mert az önkény vagy a leromlás, új többség vagy új arisztokrácia között kell választani, és ő hisz abban, hogy az új többség legyőzi az új arisztokráciát.

Népszava 2007. március 16.